Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 4°C | 14°C Még több cikk.

Kétszáz forint lesz óránként a parkolás

Mosonmagyaróvár - Ötven forinttal nő a parkolási tarifa az egyes díjzónában jövőre. A kettes zóna tarifája, így a lakossági bérletek ára sem emelkedik.

Kiderült: a kórházi dolgozóknak korábban négyszáz ingyenes bérletet adott az önkormányzat.

A fizetőparkolók jövő évi díjai- ról legutóbbi ülésén határozott az önkormányzat képviselő-testülete. A parkolóhelyekről és a parkolás szabályairól az elmúlt évben alkotott új rendeletet a testület. Ezzel a belvárosok parkolóhelyeinek hatékonyabb kihasználását, megfelelő forgalomszabályozást és egységes parkolóhálózat kialakítását próbálták elérni. Ebben a korábbi tarifák szerepeltek. A díjak az elmúlt három évben nem követték sem az inflációt, sem az áfaemelést. Így a városban jelenleg is a 2007-ben megállapított árért várakozhatnak az autósok: az első díjzónában 150, míg a kettesben 120 forintot kell fizetni óránként.

Csak az első zónában nőnek a parkolódíjak januártól, közben több képviselő kifogásolja a kórháznak adott négyszáz ingyenbérletet. Fotó: Méhes
Csak az első zónában nőnek a parkolódíjak januártól, közben több képviselő kifogásolja a kórháznak adott négyszáz ingyenbérletet. Fotó: Méhes

A képviselő-testület legutóbbi döntése nyomán januártól 50 forinttal emelkedik a parkolási díj az első zónában, így itt 200 forintot ér majd egy óra, míg a kettes zóna tarifája 120 forint marad. A motor-kerékpárok és autóbuszok parkolási tételei nem változnak. Mindkét díjzónát együttesen figyelembe véve ez 22,6 százalékos emelésnek felel meg. A parkolási bérletek árát az adott díjzóna óradíjának szorzataként állapítják meg. A lakossági bérletek mindegyike a kettes zónába tartozik, így ezek ára is változatlan marad. A jelenleg még érvényben lévő szabályozás szerint a megváltható legrövidebb parkolási idő 20 perc. Az első díjzónában ez januártól 15 percre csökken, míg a kettesben marad 20 perc. A rendelet egyébként nem határoz meg olyan rövid időtartamot, amely alatt a fizető-parkolóhelyet térítésmentesen lehet igénybe venni. A parkolási díj megfizetése alól a gépjárműben vagy annak közelében történő várakozás sem mentesít.

Januártól 50 forinttal emelkedik a parkolási díj az első zónában, így itt 200 forintot ér majd egy óra, míg a kettes zóna tarifája 120 forint marad.
A tanácskozáson dr. Árvay István (Fidesz) kifogásolta, hogy a Karolina Kórház részére korábban 400 darab ingyenes bérletet adtak ki úgy, hogy közben a Csaba utcában is díjmentes a várakozás. A képviselő szerint tarthatatlan, hogy így még a kórházi dolgozók hozzátartozói is ingyenesen parkoljanak. Úgy véli, legfeljebb száz ilyen bérletet lehetne kiadni az intézménynek. Dr. Szalai Zsuzsanna (független) kiemelte: az ingyenes bérletek kiadása az önkormányzattól gesztus volt a kórház részére. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kórházból folyamatosan négyszáz autóval parkolnának a belvárosban. A képviselő szerint szükség van ezekre a bérletekre, mert a dolgozók munkaidő alatt nem tudják máshol elhelyezni járműveiket. Dr. Pető Péter (Fidesz) felvetette: a kórháziak parkolhatnának az intézmény területén is, hiszen elég hely áll rendelkezésre erre a célra például a rehabilitációs szárny környékén. Szabó Miklós polgármester elmondta: megkeresik a megoldást a kórházi dolgozók parkolási gondjaira. 

Olvasóink írták

31 hozzászólás
12
  • 31. kak-444 2009. december 20. 21:26
    „ok, a parkoló az OTP-nél, és ha mondjuk a budapest bankba szeretnék menni, vagy a kispostára?

    Kedves KoPi, nos ahogy sejtettem...és a kedves város mikor szeretné mondjuk a befolyt összeget valóban a te általad említett dolgokra fordítani? mert csak azt hallom mindenkitől, hogy mennyit kellett az utcának fizetni, hogy aszfalt legyen a házuk elött... ebben az országban, tudjuk, hogy mit jelent a NEM JOGOSULT címszó... a kispolgárokra vonatkozik...”
  • 30. invektus 2009. december 20. 19:17
    „:Ö fizető
    mit kapok cserébe?”
  • 29. Imcsi 2009. december 20. 16:11
    „27. kak-444: "bőven van ingyenes parkoló? pl? mondjuk az otp-nél hol?"
    Erre véletlenül tudom a választ: az épület mögött, az udvarban! Sztem ritka sz@r helyen, de hát ez van!”
  • 28. KoPi 2009. december 19. 15:07
    „kak-444:
    Ha te népnek érzed magad és szeretnéd tudni, hogy mire fordítják a parkolási bevételeket, akkor menj el a képviselőd fogadóórájára és kérdez meg tőle. De megsúgom neked, hogy meg fogsz lepődni, ugyanis a pénz a városi utak, parkolók karbantartására, üzemeltetésére megy el az utolsó fillérig. A "tulajdonos urak" pedig az egész várost jelenti, ugyanis a parkolási díjakat a Városüzemeltető Kft szedi, amely a város tulajdonában van. Csak a tényszerűség kedvéért! Egyébként pedig a hatályos parkolási rendelet értelmében (letölthető a mosonmagyarovar.hu honlapról) egyetlen önkormányzati képviselő sem jogosult INGYENES bérletre. Csak a ferdítések és a rosszindulatú feltételezések elkerülése végett!”
  • 27. kak-444 2009. december 19. 09:43
    „10-hez: a sorszám alapján megmondja a gép neki, hogy hova érvényes a kártya... szóval hacsak nincs pár ezer felesleges forintod, akkor ne jácc ilyennel... :)

    23-hoz: bőven van ingyenes parkoló? pl? mondjuk az otp-nél hol?

    tovább a nép szeretné tudni, hogy a befolyt összeg mire lesz fordítva? mert nem a közúthálózat újítására az biztos... de a tulajdonos urak, azok gazdagodnak, ugye...

    tovább kedves dr. Árvay István úr, Önnek véletlenül NEM ingyenes a bérlete??”
  • 26. 01010 2009. december 19. 06:32
    „Panelok között a Furgonok tényleg katasztrófálisak vagy több helyet foglalnak el ....
    Ill. lesza...rják a másik kocsiját és nekinyitják az ajtajaikat...mit lhet ezellen tenni???”
  • 25. RickCartman 2009. december 17. 19:57
    „24. lada, én sem tudom,rég nem jártam arra hálistennek, utoljára nyár elején, akkor még biztosan volt, én is így parkoltam”
  • 24. ladarevolution 2009. december 17. 12:12
    „23: "mindenki tudja, aki oda megy, vagy a rendelőbe, kap igazolást, és nem fizet"
    Erre ne vegyél mérget :) Valamikor hajdanán volt ilyen, de kb fél éve (szerencsére nem kell gyakran mennem kórházba) akartam parkolni és úgy lestek rám mikor rákérdeztem mintha a masron lennék, és mégis hogy gondolom én ezt h ingyen parkolni? Csóválták a fejüket h nincs ilyen.

    Nem hinném h azóta lenne :)”
  • 23. Griffin 2009. december 17. 11:15
    „nem értem a felháborodást: minden európai városban fizetni kell annak, aki a belvárosban akar parkolni, vagy egyáltalán a közelébe sem mehetnek,és pl. parkolóházban kell horribilis péntekért hagyni a kocsit, mégsem sír senki.
    M.óváron is van bőven ingyen parkoló, csak kellene 2-5 percet sétálni az autótól eltávolodva,aki ezért felháborodik, az fizessen, és parkoljon a fizetős helyen.A kórházat szokták emlegetni:mindenki tudja, aki oda megy, vagy a rendelőbe, kap igazolást, és nem fizet.Évek óta így van,téjékozódni kell, és utána reklamálni.
    A kamion pedig egyáltalán nem való a városba,itt a legszigorúbban tiltani kellene,de még a furgonokra is lehetne gondolni, lakótelepi parkolóba keresztbe beáll, három helyet foglal éjszakára, hétvégére,mert cégautó, megteheti, a lakó meg parkoljon, ahol tud.
    Szigorúbban, következetesebben kellene eljárni, egy élhető város nem az egymás hegyén-hátán nyüzsgő autóktól lesz az!”
  • 22. KoPi 2009. december 17. 08:02
    „Imcsi:
    Ez a kresz szerint zónahatár tábla, a hatálya a kihelyezésnél kezdődik és a feloldó táblánál ér véget. A Település kezdete táblára nem helyezhető.”
  • 21. Imcsi 2009. december 16. 21:14
    „Hogyne! Ugyanúgy, mint eddig!”
  • 20. invektus 2009. december 16. 19:35
    „Fizetös parkoló?

    tán csak nem örzik is vagy tán lemossák a szélvédöm ??”
  • 19. Imcsi 2009. december 16. 16:33
    „Ezeket a táblákat nem a "lakott terület kezdete" táblákkal együtt kellett volna kihelyezni? Akkor egyértelműbb lenne, hogy az egész településre vonatkozik, hasonlóan a sebességkorlátozás táblával!”
  • 18. KoPi 2009. december 16. 10:10
    „Kedves Legate (15)!
    Javasolom, hogy járja végig a város bevezető útjait és megláthatja, hogy a lakott terület kezdete tábla (Mosonmagyaróvár) után kb 100 m-en belül mindenüt ki van helyezve a korlátozott várakozási övezetet jelző tábla, ami a város egész területén tiltja a kamionok várakozását. Ugyanígy városból kifelé hadva mindenütt ki van helyezve a zóna felodását jelző tábla. Szóval tessék figyelni és utána véleményezni! :-)”
  • 17. mediatrix 2009. december 15. 20:51
    „Nem adózunk eleget?
    ez márt szégyen!!!!!”
  • 16. Legate 2009. december 15. 19:16
    „ShiKhar és dögöljön meg a szomszéd tehene is igaz?”
  • 15. Legate 2009. december 15. 19:06
    „Kedves kopi!
    Nem mintha szapulni kívánnám Pető urat, de olvastam a rendeletről a véleményét. Egyébként a rendelet eléggé régen megszületett, épp csak a betarttatása hiányzik. Szó van pl. a város táblákra rakandó tiltó táblákról is. És van? Nincs. Rendeletbe foglalhatják azt is hogy ne fújjon a szél, attól még fújni fog.”
  • 14. Griffin 2009. december 15. 18:20
    „reméljük, csak lez rámpa, elvileg engedélyezni sem lehetne anélkül,építeni sem, átadni sem...de hát manapság már,amik vannak...”
  • 13. Imcsi 2009. december 15. 17:17
    „Ne legyen igazam, bár hitelesnek tartom a forrásomat!
    Na, de most megoldhatnák akár egy rámpával is! Sztem így is túl széles az a lépcső!”
  • 12. ladarevolution 2009. december 15. 16:31
    „Imcsi: nem hinném h lehetséges lenne.

    De azért a városközponti Posta az akadálymentesítve volt eddig is, az más kérdés h az elektromos "felvonó" amit gondolom nem kevés pénzből raktak a lépcső szélére, sosem volt használva. Mindenesetre a törvénynek eleget tett az aki odatette. A többi mellékes, ez így működik... :)”
31 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jövőre drágul az ivóvíz és a szennyvíz

Jánossomorja - A legutóbbi testületi ülésen a város elfogadta a Pannon-Víz zrt. által javasolt… Tovább olvasom