Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 9°C Még több cikk.

Két helyszín követelt tavaly négy áldozatot

A tavalyi hat halálos balesetből kettő-kettő szinte ugyanazon a helyen történt Mosonmagyaróvár környékén. A személyi sérüléssel járó balesetek száma kismértékben emelkedett a 2010-es adatokhoz képest.

 „A súlyos sérüléses balesetek száma kismértékben csökkent. 35 ilyen történt, míg a könnyű sérüléssel járóké emelkedett, ebből 62 volt. Az elsőbbségadás elmulasztása miatt következett be a legtöbb."
Makó László
Kismértékben ugyan, de emelkedett a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma Mosonmagyaróváron és környékén. Összesen 103 ilyen esetben kellett helyszínelniük a rendőröknek. Ebben azonban az is szerepet játszott, hogy 2010-ben soha nem látott jó eredményeket sikerült elérni a baleseti statisztikában. Halálos balesetből hat történt tavaly a környék útjain. Ez kettővel több, mint 2010-ben – mondja Makó László őrnagy, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője.


Az úgynevezett „Fehér könyvben" meghatározott célkitűzés azonban teljesült. Ebben ugyanis előírták, hogy tíz év alatt ötven százalékkal kell csökkenteni a halálos balesetek számát. A 2001-es évben 12 ilyen történt a környéken. Az őrnagy szerint a halálos balesetek számának tavalyi emelkedése részben magyarázható a téli megváltozott időjárási és útviszonyokkal is. A hat tragédiából ugyanis egy novemberben, kettő pedig az év utolsó hónapjában következett be. A hatból négy történt az 1-es számú főúton. Ezen belül is kettő a hegyeshalmi, úgynevezett ipszilon elágazásnál, míg a másik kettő néhány száz méteren belül, Istvánpuszta térségében. Az ipszilon elágazásban két alkalommal kezdeményezett szakhatósági bejárást a rendőrség. Az ennek nyomán elvégzett forgalomtechnikai beavatkozásokat követően nem történt személyi sérüléses baleset ebben a csomópontban. Az 1-es főúton, Istvánpuszta térségében pedig azóta is rendszeresen tartanak sebesség-ellenőrzéseket.

Kismértékben emelkedett a személyi sérüléssel járó balesetek száma a környék útjain.
Kismértékben emelkedett a személyi sérüléssel járó balesetek száma a környék útjain.


Az őrnagy hozzátette: a súlyos sérüléses balesetek száma kismértékben csökkent. 35 ilyen történt, míg a könnyű sérüléssel járóké emelkedett, ebből 62 volt. Az elsőbbségadás elmulasztása miatt következett be a legtöbb – összesen 34 – baleset tavaly. Ezek egyike sem forgalomtechnikai hiányosságra vagy nem megfelelő forgalomszervezésre vezethető vissza, hanem mindegyik esetben a figyelmetlenség volt a kiváltó ok.

Kismértékben nőtt a sebességtúllépés miatt bekövetkezett balesetek száma, ám ezek döntő többsége relatív gyorshajtás volt. A kiváltó okok közül még gyakori volt tavaly a kanyarodási szabályok megszegése. A szabálytalan előzés miatt viszont jóval kevesebb, mindössze kettő baleset történt az elmúlt évben.

Annak ellenére, hogy a rendőrök egész évben kiemelten figyeltek az ittas vezetők kiszűrésére, duplájára nőtt az ittasan okozott balesetek száma. Tavaly tizenkét alkalommal mutatott pozitív értéket a szonda az okozónál. Az ilyen esetek visszaszorítása érdekében idén is fokozott figyelmet fordítanak az ittas vezetők kiszűrésére.

A balesetek területi eloszlása is változott az elmúlt évben. Míg 2010-ben 39 történt Mosonmagyaróvár belterületén, addig tavaly 55. Ezzel szemben viszont a vonzáskörzetben a korábbi ötvenhétről negyvennyolcra csökkent. Éppen ezért a rendőrök idén a város területén különös figyelmet fordítanak a balesetek megelőzésére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lovagoltatás jövőre csak képesítéssel

Jövő év januárjáig valamennyi lovardának képzett munkatárssal kell rendelkeznie ahhoz, hogy lovasszolgáltatást nyújthasson. Tovább olvasom