Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Két év után végre pénz is lesz a nyertes pályázatokra

Új játszóterek, közparkok jönnek létre, épületeket újítanak fel, kialakítanak egy közösségi házat, sőt, egy rozáriumot is a virágszeretőknek. Ezekhez kaptak támogatást a pályázók – főként önkormányzatok, de több civil szervezet is.

A Szigetköz–Mosoni-sík LEADER Egyesület falumegújításra és -fejlesztésre mintegy 115 millió forint, vidéki örökség jogcímben 16 millió forint lekötéséről határozott. A sikeresen pályázó önkormányzatoknak, civil szervezeteknek a napokban küldik ki a támogatási szerződéseket.

– Összességében 50 pályázat érkezett még 2009 decemberében. A formai és adminisztratív követelményeknek 38 felelt meg. A falumegújítás jogcímben 14, a vidéki örökség jogcímben 4 rendelkezik támogató határozattal – tudtuk meg Grundtner Gábor munkaszervezet-vezetőtől. Mint elmondta, új elem a folyamatban, hogy a kötelezettségvállalást és a támogató határozat létrejöttét követően a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal munkatársai a támogató határozat kiküldése előtt még egy utolsó ellenőrzést végeztek el. Ezután postáztak a napokban tizenegy támogató határozatot, de reményeik szerint hamarosan a másik hetet is elküldik.

Ebben a körben is főleg önkormányzatok indultak, de egyre több civil szervezet – egyesület, alapítvány – is benyújtott kérelmet. Főként új játszóterek valósulnak meg, közparkok jönnek létre, épületeket újítanak fel. Korszerűsítenek egy sportöltözőt, kialakítanak egy közösségi házat, sőt, egy rozáriumra is nyertek támogatást. Egy harangláb is elkészül, másutt a zsidó temetőt teszik rendbe.

A püski játszóteret is korábban LEADER-támogatással építették ki.
A püski játszóteret is korábban LEADER-támogatással építették ki.


Grundtner Gábor úgy véli, sok település aktívan pályázik. Közülük – a támogatási kérelmek számát és az elnyert forrást tekintve – a legsikeresebb Vámosszabadi, Mecsér, Lébény, Dunaszeg és Feketeerdő.
Bár a projektgazdák a fejlesztéseiket – saját kockázatukra – a befogadó végzés kézhezvételét követően megkezdhetik, a legtöbben inkább megvárták a biztos támogató határozatot. Így a következő hetekben, hónapokban sok nyertes projekt valósulhat meg. Jelenleg a támogatási rendeletek szerint a Szigetköz–Mosoni-sík LEADER Egyesület tervezési területén az elnyerhető maximális támogatási összeg 60 ezer eurónak megfelelő forint. A napokban postázott támogató határozatokban szereplő legkisebb összeg 1,1 millió forint, a legmagasabb meg közel 16 millió.

Vállalkozások a falu és vidéki jogcímben nem, csak a mikrovállalkozás és turisztika jogcímre adhattak le kérelmeket. A szakember szerint a mikrovállalkozások és turisztika jogcímben a rangsorolás, illetve helyi döntés előtt állnak még. Mint megtudtuk, közben több vállalkozó is visszavonta pályázatát. Ezt Grundner Gábor azzal magyarázza, hogy néhányuknak megváltozott a gazdasági helyzete a benyújtás óta, de olyan is van, aki nem tud éveket várni a pozitív döntésig. A szakember reméli, hogy felgyorsulhat a pályázási folyamat.

– Bízom benne, hogy hamarosan lezárhatjuk ezeket a jogcímeket is. Egyrészt, mert a helyi vidékfejlesztési stratégia felülvizsgálatának második szakaszában járunk, lassan készülünk a LEADER második pályázati körének megnyitására. Másrészt azok a nyertesek, akik a támogató határozataik alapján a jó idő közeledtével megvalósítják fejlesztéseiket – legyen ez egy játszótér kiépítése, vagy parkosítás –, már akár áprilisban nyújthatnak be kifizetési kérelmet – tudatta a munkaszervezet-vezető. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jogosítvány nélkül, ittasan vezettek

Több ittas sofőrt is lefüleltek a mosonmagyaróvári rendőrök. Voltak, akik jogosítvány nélkül ültek… Tovább olvasom