Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Kerékpárút épülhet a lakótelepen

Mintegy 350 millió forintból korszerűsítenek és építenek utakat Mosonmagyaróváron. Megkezdődik továbbá a járda- és kerékpárút-építés a Kálnoki úton, engedélyezésre vár a Kiserdőnél a hídbővítés és a jelzőlámpáknál kattogó eszközök segítik a vakok és gyengénlátók közlekedését.
Van, ahol a város költségvetéséből újulhat meg utca, míg más szakaszon a lakók is hozzájárulnak az útépítéshez. Néhány hete több helyen is találkozhattunk munkagépekkel Mosonmagyaróváron.

– 150 millió forintot fordítunk a burkolt közutak felújítására. A régi aszfalt lemarása után új burkolatot fektettek le a Gárdonyi, Csaba, Kishíd, Árpád, a Féltoronyi utcákban, a Család és Határ soron – tudjuk meg Cselovszki Györgytől, a városfejlesztési osztály vezetőjétől, aki arról is beszélt, hogy a korábbi évvel ellentétben idén nagyobb érdeklődés mutatkozott a lakóközösségek részéről is az utak szilárd burkolattal történő megépítésére, felújítására.

– Míg tavaly csupán egy pályázatot nyújtottak be az útalapra, idén ennek keretében 104 millió forintból – melyhez 80 milliót biztosít az önkormányzat – több szakaszt is korszerűsítenek, illetve építenek. Mint ismeretes, az útalapra március 31-ig lehetett pályázni, és áprilisban bírálta el a gazdasági bizottság. A lakóknak a bekerülési költség legkevesebb 15 százalékát kell befizetniük, de általában ennél többet gyűjtenek össze.

A Hildegard Óvoda és a Sóház között gyalogátkelőhelyet alakítottak ki és járdát építettek.
A Hildegard Óvoda és a Sóház között gyalogátkelőhelyet alakítottak ki és járdát építettek.

Az építések esetében elindult az engedélyeztetési eljárás. A közbeszerzést követően várhatóan október második felében indulhatnak a munkák a Viola, Hóvirág, Pázsit, Gyöngyös, Boldogasszony utcákban. Kedvezőtlen időjárási viszonyok esetén a befejezés 2015 tavaszára tolódhat. A Gyümölcsös utcában viszont hamarabb megkezdődhet a felújítás, mert ez engedélyhez nem kötött. A Károly utcában a kutyafuttató utáni társasházak előtt pedig járda készül – összegzett az osztályvezető.

Régóta várt fejlesztés a városban a Kálnoki út mentén a Halászi úttól a Kiserdő útig a kerékpárút és járda. A közbeszerzés lezárult és a napokban 56 millió forintból, a hónap végére építik meg a gyalogosoknak és bicikliseknek az utat. Közel 19 millió forintból folytatják a járdafelújítást a Fő utcában. A Kapucinus utcában a gyalogos-átkelőhelyet és csatlakozó járdát már kiépítették 4,2 millió forintból, akárcsak a Hunyadi-iskola előtti gyalogátkelőhelyet 2,2 millió forintból. Gyalogos-átkelőhely lesz még a Kossuth Lajos utcai és Hanság utcai csomópontnál is (ez 1,6 millió forint).

Cselovszki György tájékoztatása szerint elkészült a Kiserdő utcai híd bővítésének terve és beadták engedélyeztetésre. Itt a két forgalmi sávos út mellé kerékpárutat is terveztek.

– A vakok és gyengénlátók közlekedését a jelzőlámpák mellé felszerelt kattogó eszközök segítik kétmillió forintból. A közvilágítási hálózatot is fejleszteni és bővíteni kívánjuk, melyre a város 12 millió forintot különített el – tette hozzá még a szakember.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Együtt tervezik a jövőt a faluvezetők

Közösen folytatná a megkezdett munkát Halászin a nagyközség jelenlegi polgármestere és hat… Tovább olvasom