Kisalföld logö

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Kerékpárút épül Hegyeshalom és Mosonmagyaróvár között

Kerékpárút épül Mosonmagyaróvár és a hegyeshalmi egykori kishatárátkelő között - jelentették be a projektben részt vevő három település polgármesterei csütörtöki sajtótájékoztatójukon.
A Hegyeshalom belterületén meglévő, két kilométer hosszú kerékpársávhoz kapcsolódó, az 1-es főút mellett futó 8,7 kilométeres szakasz megépítésének költsége 362 millió forint, ennek 85 százalékát európai uniós pályázaton nyerték el.

A tervek szerint egy hónapon belül kiírják a közbeszerzési pályázatot, az első - az útpályát is magában foglaló - fázis november végén, az egész projekt pedig jövő március utolsó napján zárul - mondta el az eseményen a Hegyeshalommal és Levéllel közösen pályázó Mosonmagyaróvár polgármestere.

Nagy István (Fidesz-KDNP) hozzátette: a balesetbiztonság mellett a turizmus fejlesztését is szolgáló projekt eredményeként megteremtik a szigetközi és az ausztriai kerékpárutak összeköttetését. Megjegyezte: a határ túloldalán fekvő Nickelsdorf és Zurndorf önkormányzata már jelezte, hogy a magyarországi munkálatok befejezése után a maguk területén is kiépítik a kerékpárút-kapcsolatot.

Megemlítette: az utóbbi fejlesztést követően, illetve ha megépül a Mosonmagyaróvárt a szlovák határral összekötő kerékpárút, Bécs és Pozsony is elérhetővé válik két keréken.


Kerékpárút Hegyeshalom-Mosonmagyaróvár között nagyobb térképen való megjelenítése

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. hanak 2011. március 08. 17:29
    „26. SiLa

    A többiek nevében nem nyilatkozhatok,de Én már több alkalommal segítettem egy közösség munkáját, valamint most is aktív tagja vagyok néhány közösségnek. Dolgoztam út-hídépítőként buldózeren, úthengeren, árokásón.

    A lenyúlás pedig egyszerű tény, ha venné a fáradtságot, hogy megnézze mi mennyibe kerül, Ön is sokallaná a papírmunkákra, tervekre, engedélyekre elszámolt pénzeket.”
  • 27. nemazért 2011. március 08. 10:41
    „Kedves SiLa!

    A lenyúlások,sajnos nem víziók!!!
    Nyisd ki a szemed!”
  • 26. SiLa 2011. március 07. 11:20
    „Kedves fórumozók!
    Kritizálni, lenyúlásokat vizionálni nagyon megy! Kíváncsi lennék, Önök közül hányan vannak akik valaha döntésükkel, szavazatukkal egy közösség munkáját segítették, vezetőként, vezetőségi tagként, vagy egyéb módon.”
  • 25. Apa... 2011. március 07. 07:39
    „21. ombi: Sajnos a cikk hiányos... Hegyeshalomtól az országhatárig is elmegy a kp-út, ott pedig már van két vasúti kereszteződés.
    hanak: fogalmam sincs, hogy miért ennyi a dolog, igazából lesz@rom... Mindenből a nagyok zsebébe megy a pénz, de így legalább a kicsiknek is jut valami. Ha más nem, hát biciklizhetünk. Az vesse rám az első követ, aki nem örül a beruházásnak.”
  • 24. hanak 2011. március 05. 06:34
    „http://iwiw.hu/i/klub/tarsadalom/DEMONSTRACIO-szervezo-3420646

    Társadalmi önszerveződéseknek kíván segítséget nyújtani.
    Térben, és szellemében egymáshoz közeli személyeknek cenzúramentes kapcsolatfelvételét lehetővé téve.

    Demonstrációt NEM csak politikai céllal lehet tartani, szimpátia valami mellett - ellen. Iskolabezárás, szeméttelepnyitás, tömegközlekedés változtatása ellen - mellett.”
  • 23. hanak 2011. március 05. 06:28
    „17. Apa "vasút kötözködik a két átvezetés miatt, csak azt a két pontot 30 milliós költségért akarják megcsináltatni."
    30 millióért 2 családi házat lehet építeni berendezve.
    Ennél még az jobb lenne, ha a kerékpárút ÁTMENNE A VASÚT FELETT...Gondolkodjunk...mennyibe kerülne a sínek két oldalán lépcső, vagy rámpa, és a vasút felett keresztbe egy 2 méter széles átjáró?
    Na erről beszéltem TUTYI embereket MUTYI-zva lopják el mindenét.”
  • 22. Gomboc 2011. március 04. 23:16
    „Hegyeshalom; Fő u-Kossuth u-Vasúti átjáró-Házgyár-Kishatár, és máris nem kell 2 vasútat keresztezni!”
  • 21. ombi 2011. március 04. 21:48
    „Apa..., a cikk szerint az "1-es főút mellett futó 8,7 kilométeres szakasz megépítésének költsége 362 millió forint".
    Ennek a szakasznak a közelében sincs vasút! Vasutat a falutól nyugatra keresztez majd a kerékpárút, de ebben a cikkben nem erről a szakaszról van szó.
    Tökéletesen mindegy, hogy viszkisdobozba vándorol a pénz, vagy töketlen bürokraták aktatologatására kell.
    Mindegyik irtózatosan, feleslegesen növeli a költségeket, évekig, évtizedekig hátráltatva a szükséges építkezést.
    " Bár, akinek viasz van a fülében, annak lehet értelmesen érvelni..."”
  • 20. hanak 2011. március 04. 21:34
    „17. Apa... 2011.03.04. 18:58
    Dolgoztam út-hídépítőként. Valóban vannak egyéb költségek, de az úthoz az kell amit leírtam!
    A többi csak politikai adalék.
    Ennyi erővel a tengeri halászati engedélyre is elszámolhatnánk milliárdokat és akkor a teljes magyar költségvetés sem lesz elég egy méterre sem.
    Az ANYAG AZ AMIBE KERÜL, A TÖBBI AZÉRT KELL? HOGY LEGYEN MIVEL INDOKOLNI A RENGETEG KIADÁST!
    Jajj és akkor még a polgármesteri terepszemlét, hordógurítást sem számoltam...
    Na ezért vagyunk itt 100 forintba kerül megcsinálni, 1000 forintba engedélyeztetni.”
  • 19. tradermike 2011. március 04. 20:53
    „Völgyhíd vagy alagút nem lesz a kerékpársztrádán?”
  • 18. akela4 2011. március 04. 20:21
    „A gyakorlattól elszörnyűlködve, csak arra leszek kiváncsi, hányszor keresztezi majd a megépülő kerékpársáv saját magát, vagy a meglévő közutakat?!!!!!!!!!”
  • 17. Apa... 2011. március 04. 18:58
    „Igen ám, csak a kivitelezés költsége nem azonos a projekt teljes költségével.
    Véletlenül pont tudom, hogy Hegyeshalomban a vasút kötözködik a két átvezetés miatt, csak azt a két pontot 30 milliós költségért akarják megcsináltatni. Az igénybe vett területek miatt pedig kábé 15 millió forintot kellett a tulajdonosoknak kifizetni. Plusz földhivatali költségek: Helyrajzi számonként mennyi is? 6000 Ft? Utána lehet számolni. Tervezés, engedélyezés, van itt egy csomó olyan dolog, ami szükséges. Nem tudom, miért van az, hogy valaki csak a rosszat látja abban is, ami végre jó. Nem a nokiás dobozok miatt drága ez az egész, hanem a hatalmas bürokrácia miatt. Bár, akinek viasz van a fülében, annak lehet értelmesen érvelni...”
  • 16. hanak 2011. március 04. 18:36
    „Szomorú, hogy hiába vállalnám el az egészet 250,millióért! Esélyem sincs.
    Nem az számít ki a jobb, olcsóbb, csak az a lényeg ki mennyit oszt szét belőle.

    Lehet, ha 450 milliós költségvetéssel pályáztam volna már Én építeném az utat....és sorakoznának az ajtómnál NOKIÁS dobozokért :-)”
  • 15. ombi 2011. március 04. 17:39
    „Hanak: egészen biztos vagyok benne, hogy a kalkulációd nincs elrugaszkodva az IGAZ valóságtól.
    Halljátok, lássátok illetékesek: már Hegyeshalomnak is sikerült!! Abda, Győr vezetői: mikor ébredtek már fel??
    kerekparut.uw.hu”
  • 14. nemazért 2011. március 04. 13:29
    „T.hanak!
    Ezt a leg öregebb hidu bölcs sem tudja megmagyarázni,hogy miért ilyen árakon építenek nálunk utakat,amik az átadás után ,rövid időn belül javításra szorul!!
    Ezen röhög a világ!Mi pedig ezt tűrjük!
    Az teljesen mindegy,hogy ki kormányoz,mert olyan horror pénzeket lehet lenyúlni,hogy ezen nem vesznek össze a politikusaink!Sajnos!”
  • 13. hanak 2011. március 04. 11:35
    „DEMONSTRÁCIÓ szervező, végre érdemben is cselekedhessünk. AZ IDŐ MEGY, A BECSÜLET FOGY!!!!

    iwiw.hu/i/klub/tarsadalom/DEMONSTRACIO-szervezo-3420646”
  • 12. fityesz 2011. március 04. 11:33
    „pancser én nem írtam a rossz utakról.Bár azok rosszak akkor is ha a szekfű nyílik vagy a narancs tündököl.Ha így vesszük,akkor a politikus bűnözők tehetnek a jelenlegi állapotokért.Ezen nincs mit vitatkozni.A tények ezt mutatják.Így volt ez a kommunizmus alatt és így van a "módszerváltás" óta is Sajnos a rendszerváltás nem történt meg.”
  • 11. hanak 2011. március 04. 10:58
    „Mert a Fidesz ugye nem mutyizik, ezt is vizsgálja majd Papcsák Úr?”
  • 10. hanak 2011. március 04. 10:56
    „Örülök, hogy megépül, és gondolom mindjárt fedett lesz, hogy ne ázzanak a bringások. :)
    Más különben miért kerülne 41´609´195,-Forintba minden kilométer? Elvállalom az egészet 250 millióért, a maradékból lehet segíteni a kórházat..
    8700 méter hosszú * 2 méter széles * 0,2 méter vastag = 3480 Köbméter szilárd burkolat.
    C 12-08 FN beton 12.000.-/ köbméter....3480 köbméter beton kisker áron számolva = 41,76 millió Ft
    OK 4-8 osztályozott kavics.a beton alá...875 Ft/t * 3480 = 3,045 millió Ft
    362-44,805 = 317,195 millió munkadíjra, útburkolati jelekre, és párszáz facsemetére.!”
  • 9. Losba 2011. március 04. 09:53
    „..na végre”
28 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szemét nagy része külföldről érkezik

A hegyeshalmi polgárőrség megkezdte a község illegális hulladéklerakó helyeinek ellenőrzését és… Tovább olvasom