Kisalföld logö

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -9°C | 1°C Még több cikk.

Képzés, munka, lakás hajléktalanoknak

Lakással, munkával, képzéssel segíti egy támogatott projekt a hajléktalanok integrációját. A Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvány és a hajléktalanszolgálat harminc embert vont be a munkába Mosonmagyaróváron.
A nyugat-dunántúli régióban három hajléktalanellátó és két gyermekjóléti intézmény a regionális munkaügyi központtal kibővülve szerződött egy hajléktalanokat felkaroló program megvalósítására. A cél a fedél nélküliek foglalkoztatásának növelése, valamint a lakhatásuk támogatása.

– A Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvány és a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény (KESZI) Hajléktalan Ellátása közösen pályázott és nyert 26 millió forintot – hangsúlyozta érdeklődésünkre Kopf Katalin, a mosonmagyaróvári Családok Átmeneti Otthona (CSÁO) vezetője.

Molnár Veronika lakhatási referens szerint Mosonmagyaróváron tizenöt ember vagy család lakhatását tudják segíteni fél-egy évre a program keretében. Személyenként havonta harmincezer forint jut, de gyerekenként további ötezer forint adható. Jelenleg öt család részesül lakhatási támogatásban.

Mosonmagyaróváron gépitakarító-képzésre tizenöt embert vettek fel, hármat a hajléktalan- szállóból és tizenkettőt az átmeneti otthonból. Elméleti és gyakorlati oktatás keretében sajátították el a szakmát, majd február végén sikeresen vizsgáztak a résztvevők. Cseh Judit, a KESZI munkatársa megjegyezte: várják azon munkáltatók jelentkezését, akik szakképzett takarítót alkalmaznának.

Molnár Veronika, Cseh Judit, Kopf Katalin és Forgács Anikó hajléktalanokon segít a projekt keretében.
Molnár Veronika, Cseh Judit, Kopf Katalin és Forgács Anikó hajléktalanokon segít a projekt keretében.


– A hajléktalanok számára nehéz az elhelyezkedés az alacsony iskolai végzettség, különböző szenvedélybetegségek miatt. A pályázatba bevont harminc emberből húsz csak általános iskolát végzett, kilencnek van szakmája és csupán egy rendelkezik szakközép-iskolai végzettséggel – szögezi le Forgács Anikó foglalkoztatási referens. A pályázat foglalkoztatást segítő része éppen ebből az élethelyzetből való kiemelésüket célozza. Az alapítvány nyolc ember foglalkoztatási támogatását vállalta egy évre. A munkabér-támogatás egyébként minimum négy hónapra adható, ha a napi munkaidő meghaladja a 6 órát. Támogatás nélkül eddig nyolcan helyezkedtek el a munkaerőpiacon. Bértámogatással négy embert alkalmaztak, további négyük szerződése is folyamatban van.

Olvasóink írták

  • 4. 01010 2011. április 07. 22:12
    „:) én a fekete kosztümös Hölgyhöz iratkoznák be :) Judit?”
  • 3. kata11 2011. április 03. 23:10
    „Es hol vannak a munkahelyek Movaron?”
  • 2. hovatovabb 2011. április 03. 21:13
    „"1. INVEKTUS 2011.04.03. 16:55
    én feliratkozom"
    Melyik Hölgyhöz akar beiratkozni ? :)”
  • 1. INVEKTUS 2011. április 03. 16:55
    „én feliratkozom”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálozási okok: daganatok, alkohol, keringési betegségek

A Mosonmagyaróvári kistérségben élők egészségi állapota jó. A szűrhető daganatok, valamint a… Tovább olvasom