Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Kényszerű ingatlaneladás

Három ingatlanját tervezi eladni a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kara. Az ok a csökkenő állami támogatás és a növekvő elvonás.
Eladó többek között a munkaszervezési tanszék is.
Míg tavaly 80 milliót, addig idén 200 millió forintot kell befizetnie a mosonmagyaróvári karnak az egyetem soproni központi kasszájába.

Kényszerűségből és célszerűségből értékesíti három ingatlanját a Nyugat-Magyarországi Egyetem (NYME) Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kara. Amint azt dr. Ördög Vince dékán a Kisalföldnek elmondta: az állami támogatás egyre kisebb a felsőoktatásban, az egyetem központi elvonása pedig ugrásszerűen megnőtt az elmúlt időszakban. Míg tavaly 80 milliót, addig idén 200 millió forintot kell kifizetnie a mosonmagyaróvári karnak. Mindezen felül Sopron is igényt tart 163 millió forintra a Lucsony utcai Phare-épülethez kapott állami támogatás fejében.

A működéshez szükséges források előteremtését néhány ingatlan eladásából tudja csak megoldani az intézmény. Az értékesítés másik oka, hogy ilyen mértékű finanszírozásból a kar ekkora területet és épületegyüttest nem tud fenntartani.

A kar vezetése megvizsgálta, hogy a különböző egységek összevonásával és az így felszabadult ingatlanok eladásával miként csökkenthetnék az üzemeltetési és fenntartási költségeket. A döntés értelmében értékesítik a Háromtölgy utcában lévő munkaszervezési intézetet, hiszen az ottani számos kisebb épület fenntartása jelentős költségekkel jár. A másik eladásra szánt egyetemi ingatlan az egykori Fekete Sas Szálló. Ezt az univerzitás 2000-ben vásárolta meg, majd az elmúlt évben csaknem 30 milliót költöttek a felújítására. A dékán szerint az épület további rekonstrukciója akkora összeget emésztene fel, amit akár egy teljesen új kollégium megépítésére is fordíthatnának. A kar 10,5 hektáros területén fekvő növénynemesítési állomást is eladásra szánják. Ennek a területnek az értékesítése nem lenne sürgető, ám a dékán úgy véli, ez az ingatlan rendkívül kedvező helyen fekszik és megfelelő áron könnyen értékes íthető lesz.

Dr. Ördög Vince hozzátette: a kar korábbi dékánjai számos ingatlan megszerzésével tették lehetővé, hogy az intézménynek most effajta kilábalási lehetősége nyílik a nehéz költségvetési helyzetből.
– Az ingatlanok kezelője a Nyugat-Magyarországi Egyetem, így az eladásból befolyó összeg nem az óvári kar, hanem a NYME számlájára folyik majd be. A rektor azonban ígéretet tett arra, hogy a teljes összeget a mosonmagyaróvári karon használják fel – tette hozzá a dékán.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Békés légkör, jó szakmai munkával

A mosonmagyaróvári piarista iskola igazgatója júliustól már nem Farkas István atya. Információink… Tovább olvasom