Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Karácsonykor is dolgoztak az útellenőrök

December 24-én, december 25-én és december 26-án (délután) is járta az utakat a narancssárga színű, ˝útellenőrzés˝ felirattal ellátott kisbusz. Míg más a bejglit és a mézeskalácsot ette, addig ők az utak állapotát ellenőrizték, ahogyan a szabály előírja azt.

Megkeresésünkre Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője elmondta, társaságuk folyamatosan működtet útellenőrzési szolgálatot. Kiemelten télen, amikor is nonstop működik. Ezen ellenőrzések legfőképpen az autópályákat és a főutakat érintik, ám bizonyos időszakonként az alsóbbrendű utakat is bejárják a szakemberek (havonta ellenőrzik azokat a szakaszokat, amelyeken a napi forgalom kevesebb ezernél).

Mosonmagyaróváron a táblákat tisztították, s több alsóbbrendű utat bejártak a szakemberek (többek között a Mosonszolnokot Albertkázmérpusztával összekötő szakaszt), mindezt az ünnepek alatt. „A jelzett esetekben szükség volt a táblák tisztítására, amit munkatársaink meg is tettek, illetve tesznek folyamatosan, ha erre szükség van. Az ügyeleti rendszerünk nem különböztet meg ünnepnapokat, hiszen az országos közúthálózatot folyamatosan üzemeltetni kell. November 10-től március 15-ig, a téli időszakban 12 órás váltott műszakokban dolgoznak üzemmérnökségi szakembereink, mert bármikor adódhat olyan helyzet, amikor be kell avatkozni, hóeltakarítást vagy síkosságmentesítést kell végezni, ennek a jogszabályi háttere is megvan" – adta válaszul Pécsi Norbert Sándor. Hozzátette, e tevékenység nem számít rendkívüli munkavégzésnek, vagy az elmúlt évtizedek útüzemeltetési feladataitól eltérőnek.

Kiderült az is, hogy az útellenőrök nemcsak az út állapotát ellenőrzik, hanem annak környezetét is. Szükség esetén gondoskodhatnak táblacseréről, útlezárásról (baleset esetén), úttartozékok cseréjét végezhetik, illetve jelezhetik a szükséges hibajavítási munkákat. Így volt ez karácsonykor is.

Azokat az útszakaszokat, ahol 8000 járműnél nagyobb az átmenő napi forgalom: naponta, ahol 5000 és 8000 között van: kétnaponta, ahol 2000 és 5000 jármű között van: négynaponta, ahol 1000 és 2000 között van: kéthetente, ahol kevesebb 1000-nél az átmenő napi forgalom: havonta ellenőrzik a szolgálat munkatársai.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeméthalom a gyűjtőszigetek környékén

A Pacsirta utcai szelektív hulladékgyűjtőnél és mögötte az erdősávban rendszeresen kommunális hulladékot helyeznek el. Tovább olvasom