Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 2°C Még több cikk.

Kamionosok kapták el az új influenzát

Mosonmagyaróvár - Rosszul érezte magát egy Angliából hazafelé tartó magyar kamionos és felesége, ezért a munkaadója mosonmagyaróvári telephelyén megálltak segítséget kérni. A gyomaendrődi házaspárt rázta a hideg, izzadtak, fájtak az ízületeik.

– A házaspár azért állt meg nálunk, mert rosszul érezték magukat. Már első ránézésre is látszott, hogy valóban nincsenek jól – mondta el portálunknak Hartdégen Pál, a Waberer’s OSC igazgatóhelyettese.

– Mivel az elmúlt időszakban sokat hallottam az új influenzáról és annak tüneteiről, valamint tudtam, hogy a házaspár az előző napokat Birminghamben töltötte, rögtön erre a betegségre gyanakodtam – folytatta Hartdégen Pál, a Waberer’s OSC igazgatóhelyettese. – A biztonság kedvéért elkülönítettük őket és azonnal hívtuk a mentőket, akik kórházba szállították a betegeket – emlékezett vissza az igazgatóhelyettes.
 

Bejárták Európát: A házaspár útközben lett rosszul, beigazolódott, hogy az új influenzát kapták el. A Volvo kamiont a tisztiorvosi szolgálat fertőtleníti majd.
Bejárták Európát: A házaspár útközben lett rosszul, beigazolódott, hogy az új influenzát kapták el. A Volvo kamiont a tisztiorvosi szolgálat fertőtleníti majd.

A kamiont a telepen félreállították, a tisztiorvosi szolgálat szakemberei fertőtlenítik majd azt.

A kiérkező mentők azonnal a mosonmagyaróvári Karolina Kórházba vitték a házaspárt. Dr. Bodnár Mária orvos igazgató, a belgyógyászati mátrix vezető főorvosa portálunknak elmondta: a két beteget a belgyógyászati sürgősségire vitték a mentők. A házaspár az ügyeletes orvosnak elmondta: a kamionnal csaknem három hete járták Európát. Anglián kívül Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Belgiumban és Németországban is jártak. A férfin már harmadik napja jelentkeztek a tünetek, lázas volt, köhögött és ízületi fájdalmai is voltak. A nő elmondása szerint már egy napja volt lázas. Mindezek ellenére egyikük sem volt elesett, mindketten jó fizikai állapotban voltak. A tünetek alapján felmerült a H1N1-vírusfertőzés gyanúja, ezért az ügyeletes orvos azonnal mentővel a szombathelyi Markusovszky-kórház fertőző osztályára küldte a házaspárt. A régióban ugyanis ezt az intézményt jelölték ki az ilyen jellegű megbetegedések kezelésére.

A szombathelyi kórházban a gyorsteszt mindkettőjüknél negatív lett, ám az ezt követő pontosító vizsgálat már pozitív eredményt hozott. Portálunk úgy tudja, az elmúlt néhány nap alatt a házaspár állapota javult, már mindketten hazamehettek.

Dr. Paller Judit regionális tiszti főorvos portálunk érdeklődésére elmondta: megyénkben ez volt a második H1N1-vírussal kapcsolatos eset. Néhány héttel ezelőtt egy Budapesten dolgozó győri férfin jelentkeztek a megbetegedés tünetei, miután hazament. A fertőzöttet ugyancsak a szombathelyi kórházba irányították, ahol aztán néhány nap alatt rendbe jött.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfői közleménye szerint az elmúlt három napban tizenhárom esetben igazolták az új influenzavírus jelenlétét betegeknél. Velük együtt összesen 99 embernél mutatták ki eddig a vírust hazánkban. Az eddigi magyarországi megbetegedések közül egy volt halálos kimenetelű.


Tünetek

A H1N1-vírus tünetei alig különböznek a hagyományos influenzáétól. Ezek lehetnek hirtelen láz, ami 38 fok fölé emelkedik, köhögés, fejfájás, ízületi fájdalom, orrdugulás és általános levertség. A sertésinfluenza lappangási ideje 4–8 nap.

Olvasóink írták

  • 1. janika 2009. augusztus 05. 09:19
    „Vajon miért nem rendelnek el "karantént", ha egyszer ennyire terjed ez a"vírus"? Vagy nemcél a terjedés megállítás?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az áfaemelés és az infláció miatt takarékosabb terv

Mosonszentmiklós - Az eredménytelen közbeszerzés, a kiviteli tervek átdolgozása miatt csúszik a… Tovább olvasom