Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

˝Kályha˝ a múlthoz

Tanulmánykötet, kismonográfia, adattár és kézikönyv is egyben a Moson megyei ˝kismillennium˝ alkalmából idén májusban megjelent, ˝Moson évszázadai˝ című vaskos kötet.

Méltatlanul kevés visszhangot kapott eddig az idén tavasszal Moson vármegye ezredévi ünnepségei alkalmából Mosonmagyaróvár önkormányzata és a Mosoni Polgári Kör támogatásával megjelent, Moson évszázadai című tekintélyes kiadvány. Noha a cím akár az egykori vármegye egészének múltjára is utalhatna, a publikációk túlnyomó része az egykori vármegyeközpont, Moson település múltjából ad ízelítőt, de helyenként sokkal többet, átfogó elemzést is. Noha kétségtelenül vitatható lehet a tanulmányok sorrendje, olykor a témaválasztás is, leszögezzük: hosszú évtizedekre meghatározó, jól használható, tudományos igényű, ám heterogén olvasói igényeket is kiszolgáló, tartalmas helytörténeti kézikönyv született. A harmincegy publikáció (településtörténet, régészet, társadalom-, gazdaság-, egyház-, ipar- és művelődéstörténet tárgykörben) mellett gazdag illusztrációs bázis, forrásjegyzék, bibliográfia, képes kronológia, s a függelékben forrásszövegek, névjegyzékek és településstatisztika is segíti a laikus és szakember olvasót egyaránt. Ezekből különösen értékes az 1944-ben elhurcolt helyi zsidóság és az 1946-ban kitelepített sváb polgárok névjegyzéke.

Thullner István, Tuba László főszerkesztők s Kimlei Péter, Major Tamás, Szirányi Péter szerkesztők szándéka átüt a több mint ötszáz oldalas munkán: az eddig elkészült helytörténeti tanulmányok, kéziratok legjavát kívánták egybefoglalni, tematikailag, stilisztikailag is összefésülni.

Eközben nem feledkeztek meg a tudományosság alapvető ismérveinek szem előtt tartásáról. A tizennégy szerző – köztük az egykori mosoni számvevőségi tanácsos, Gálosi Soma, akinek nevét utca is őrzi a városban – tisztességes, gondos munkát végzett. Tanári, könyvtárosi, régészi, muzeológusi, levéltárosi, építészi, művészettörténeti ismereteik legjavát adták, annak tudatában, hogy hosszú ideig biztosan ez a kötet lesz minden újabb helytörténeti kutakodás alapvető forrása. A ˝kályha˝ ez Moson múltjának megismeréséhez.

Olvasóink írták

  • 3. RickCartman 2010. augusztus 09. 23:13
    „Mosonvármegye XIV.évf.8.szám 17.o. (2010.aug.7.):

    "(Szerkesztőségünk a polémiát a továbbiakban nem kívánja folytatni.)"”
  • 2. amivarosunk 2010. augusztus 09. 15:36
    „A cikkben írtakhoz jegyzem meg,hogy a könyv nem tartalmazza az 1946-ban kitelepített 770 német származású mosoni névjegyzékét.Pedig,ahogy az ötödik tanulmány írja: " A veszteség számban ugyan igen,de minőségben és erkölcsileg többé nem volt pótolható." Talán ők is megérdemelték volna a név szerinti
    megemlékezést!

    S úgy gondolom,hogy a mai városvezetést is illett volna felkérni egy köszöntő megírására, s nem csak azért
    mert három millió forinttal támogatta a könyv megjelenését.

    S itt kell megjegyezni azt is,hogy az önkényesen kihagyott hatvannégy év története sem került bele a könyvbe.
    Ennek megírása már nem ennek a szerkesztőbizottságnak a feladata lesz! Reméljük,hogy a belátható jövőben
    Moson pótolja ezt a mulasztást!”
  • 1. Tmoha 2010. augusztus 06. 22:04
    „Már hetek óta olvasom e hiánypótló kiadványt és nem tudok betelni vele! Gazdagítja eddigi ismereteimet, mindenki számára érthető a nyelvezete, csak gratulálni tudok a szerzői gárdának, és elismerésem a rengetek munkához, ami egy ilyen színvonalas könyv összeállításához elengedhetettlen.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyomozás: Valódiak az aláírások?

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság több mint ezer tanúnyilatkozatot vár felső-szigetközi… Tovább olvasom