Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 33°C Még több cikk.

Kabát tankolt, de nem fizetett Mosonmagyaróváron

A kutas elsőre nem a rendőrséget hívta, hanem az újpesti egyesületet, hogy a klub csatára, Kabát Péter elfelejtett fizetni.
„Roppant kellemetlen helyzetbe került nagyszerű csatárunk, ugyanis fizetés nélkül távozott a mai napon az egyik mosonmagyaróvári benzinkútról. Ismertségének köszönheti, hogy megúszta a rendőrségi feljelentést, ugyanis a benzinkutas felismerte Petit, aki mintegy fél óra elteltével betelefonált az Újpest Klubba, hogy szóljanak neki, elfelejtett fizetni. Kabát fogta a fejét, hogy ilyen még soha nem fordult elő vele és mostanra már rendezte "sarát" is. Köszönettel tartozik a remélhetőleg Újpest-szurkoló töltőállomáson dolgozó srácnak, hogy a székházat hívta és nem a rendőrséget. Reméljük gólokat azért nem felejt majd el rúgni" – olvasható a Kabát Péter könyvét népszerűsítő Facebook-oldal csütörtöki bejegyzésében.

Hogy az eset valóban megtörtént-e, okkal merülhet fel, de hogy a könyv népszerűségét növeli, az kétségtelen.

A TrollFoci természetesen már rá is állt a témára. Érdemes körülnézni náluk, igazi gyöngyszemekkel készültek már a mémgyártók.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. Alex64 2013. július 09. 01:05
    „Az vesse rá az első követ aki még soha nem felejtett el semmit. Mondjuk kifizetni a céges telefonon folytatott magán jellegű beszélgetést amiről azt gondolja, hogy neki ez jár. Ez csak egy olyan példa amit még sok olyan követhet amire sokan nem is gondolnak. Nem védeni akarom csak mindenki tekintsen magába mielőtt jó magyar szokás szerint "bölcselkedni" kezd.”
  • 22. DivatÁrpy 2013. július 08. 10:29
    „ne bántsátok Kabát Urat, lehet, hogy csak be volt szívva, azért nem volt ura a cselekedeteinek. Ez nem egy nagy dolog.”
  • 21. tutti 2013. július 08. 10:00
    „Karcsika meg csak nagyokat hallgat.....”
  • 20. Madarász 2013. július 08. 08:00
    „"Roppant kellemetlen helyzetbe került nagyszerű csatárunk" Lehet, hogy nagyszerű, de nagyeszű biztosan nem...”
  • 19. Legs 2013. július 07. 22:47
    „Na ha ez a Kabát úr könyvet írt saját maga akkor én meg királylány vagyok!Sőt! Én vagyok a Györi megyéspüspök!
    Elnézést kérek az egyházi személyektől,csak nem bírtam megállni ezt a szemforgató cikket.”
  • 18. Legs 2013. július 07. 22:39
    „Nem értem én ezt az országot.Ma mindenki tud könyvet írni,énekelni,gigasztár.Ha ebben az országban ennyi tehetség van.miért tartunk itt?”
  • 17. Legs 2013. július 07. 22:34
    „Kabát Péter könyvet írt?No comment.”
  • 16. RickCartman 2013. július 07. 20:48
    „újpesti maki”
  • 15. tutti 2013. július 07. 18:21
    „zeta62

    +1”
  • 14. Oreg35 2013. július 07. 18:16
    „Szerintem is reklám a koma könyvének!”
  • 13. zeta62 2013. július 07. 18:07
    „Ez egy jól sikerült reklám...”
  • 12. hagyma25 2013. július 07. 17:48
    „<moderálva>”
  • 11. Mankapunka 2013. július 07. 17:42
    „tutti

    Hogyha van rendőr ismerősöd, akkor bárkiről bármit megtudhatsz rendszám alapján. Ennyit a személyiségi jogokról magyarisztánban.”
  • 10. gralaci 2013. július 07. 17:32
    „Jó duma, ha egyszer bejön, már megérte.
    A kutasnak különben, csak akkor volt joga az Újpest vezetőit hívni, ha előzze betette a kasszába, ami a kabátzsebből nem került be.”
  • 9. myastheniagravis 2013. július 07. 17:13
    „Arra Én is kiváncsi lennék. Egyébként a kedves tankoló miután tankolt kikellett volna fizetni a tankolást, félre állni a parkolóba és csak utána beülni kávézgatni. Persze amíg kávézik addig még 3-4 ember megtankolhatott volna akuton,de ez őt nem érdekli.”
  • 8. tutti 2013. július 07. 16:33
    „Karcsika

    Elmondanád a sztoridat végig?
    Pl. hogy derítették ki a rendszámod alapján a neved és a telefonszámod?
    Qva kíváncsian várom a sztorit!”
  • 7. háté 2013. július 07. 16:24
    „Mese, vagy hazugság állítása mások félrevezetése, megtévesztése, haszonszerzés céljából,-- bűncselekmény!”
  • 6. bellotto 2013. július 07. 15:16
    „Ez csak parasztvakítás. Elég szomorú hogy olyanok csalnak, lopnak, hazudnak akik:
    1, nincsenek rászorulva.
    2, ami fontosabb, példát kellene mutatniuk.”
  • 5. sünci 2013. július 07. 14:09
    „Bepróbálkozott,hátha tud spórolni!”
  • 4. Contar 2013. július 07. 13:05
    „3. Karcsika
    Az ingyen tankolás után még a kávét is ingyen kaptátok ? És a kutasok (vagy shoposok) még szó nélkül ki is engedtek ? Nem semmi !”
23 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Art Flexum: Megvonta a város a támogatást a művészteleptől

A közel kétszáz darabos gyűjtemény nagy részét is el kellett vinni az év elején a múzeumból. Tovább olvasom