Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Júniusban megkezdődik az építkezés

Mosonmagyaróvár több évtizedes álma látszik megvalósulni azzal, hogy ma aláírás kerül a városi sportcsarnok kivitelezői szerződésére. Ezzel végre tényleg elindulhat az építkezés.
A városi sportcsarnok létesítésére korábban több kezdeményezés volt, ám sorra elbuktak. A helyszínre is több elképzelés született, míg végül a Kossuth-gimnázium sportpályája és a tornaterme közti terület mellett tették le voksukat az elöljárók. A helyszín azóta is viták forrása. Az építés mintegy 1,5 milliárd forintba kerül. Ehhez 240 milliós kormányzati támogatást kapott a város. A többit a társasági adóból gyűjtheti össze az MTE 1904. A sportegyesület nyerte ugyanis el a lehetőséget a csarnok létesítésére.

– Többéves, az önkormányzattal közös munka áll amögött, hogy most aláírhatjuk a szerződést a kivitelezőkkel – hangsúlyozta Drescher Ottó, az MTE 1904 elnöke, aki elmondta: a csarnok építését ütemekre osztották. Az első lépés a létesítmény teljes szerkezetének megépítése a lelátókkal együtt. Meghívásos pályázaton választották ki a kivitelezőt. A mintegy 400 millió forintos munkát a Mosonmagyaróvári Sportcsarnoképítési Konzorcium nyerte el. Ezt két helyi vállalkozás, az Óvárépítő Kft., illetve a Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. alkotja. Az erről szóló kivitelezési szerződést írják alá ma.

A tervek szerint jövő év elejére elkészül a sportcsarnok – mondja Drescher Ottó.
A tervek szerint jövő év elejére elkészül a sportcsarnok – mondja Drescher Ottó.

Az elnök hozzátette: a leendő sportcsarnok helyén az elmúlt időszakban is folyt már munka. Elvégezték a közműkiváltásokat. Ez meglehetősen nagy feladat volt, mivel a hajdani épület alatt számos közművezeték húzódott. A kivitelezési szerződés aláírását követően, várhatóan június elején kezdődik el az építkezés. A tervek szerint ezután a kivitelezés ütemei folyamatosan követik egymást. Úgy számolnak, hogy a jövő év elejére elkészül a sportcsarnok.

Drescher Ottó kiemelte: az egyesületnek több mint 1 milliárd forint társasági adót kell összegyűjtenie a beruházáshoz. Mindent elkövetnek azért, hogy ez meg is valósuljon. Az eddigi befizetések és ígéretek azt mutatják, hogy sikerülni fog.

– Továbbra is minden egyes forintra szükségünk van. Ezért várjuk a cégek jelentkezését – tette hozzá az elnök.

1213 ülőhely, 243 parkoló


A leendő sportcsarnokban összesen 1213 ülőhely lesz. Ebből az épített lelátókon 968, mobil lelátókkal tovább tudják növelni a férőhelyek számát. A tervezett csarnok a kézi-, röp-, kosárlabda, illetve a teremfoci – futsal – igényeit maradéktalanul kielégíti, a kisebb pályákból – tenisz, asztalitenisz – több is elhelyezhető a teremben. A csarnok köré összesen 243 parkolót terveztek. A sportolói buszok parkolóit a csarnok nyugati oldalára, a hátsó bejárathoz tervezik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zöld Akadémia újratöltve

Idén harmadszor szervezték meg a nemzetközi növények napját, melynek célja hogy felnyissa a… Tovább olvasom