Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Jótékonysági műsor - szülinappal

Közel félmillió forint gyűlt össze magánszemélyek és vállalkozások jóvoltából szombaton az Éltes-iskola és a hatéves mosonmagyaróvári Kopf Ádám gyógykezelésének támogatására rendezett jótékonysági műsoron.

A beteg kisfiút születésnapja alkalmából is köszöntötték.

A mosonmagyaróvári Kopf Ádám pénteken töltötte be hatodik életévét. A kisfiú – aki születésekor kapott agyvérzést és önállóan lépni még nem tud – gyógykezelésére szombaton Donyec Margaréta kezdeményezésére szerveztek jótékonysági műsort a Flesch Károly Kulturális Központban. Az adományok egy részét az Éltes-iskola kapja, az intézmény két légterápiás készüléket vásárol a pénzből.

– Először szerveztem hasonló műsort, elnézést kérek ezért a hibákért. Sokat tanultam a rendezvényből – mondta Donyec Margaréta. Elmondta: helyi és budapesti magánszemélyek és cégek pénzzel, tárgybeli adományokkal segítettek, és sok fellépő (akiknek itt-tartózkodási költségeit is vállalkozók támogatták) csatlakozott a hívó szóra. A szervező még hozzáfűzte: az Éltes-iskola halmozottan sérült gyerekeket foglalkoztató Szivárvány csoportjába még parafa padlót szeretnének elhelyezni, ehhez várnak további támogatást.

A kis beteg pénteken töltötte be hatodik életévét. A rendezvényen meglepetésére születésnapja alkalmából is köszöntötték.
– Ádámnak nagyon tetszett a színvonalas műsor, amit ezúttal is nagyon köszönünk a szervezőknek, fellépőknek – meséli Halász Sándorné, Ádám édesanyja. A kisfiú jól viselte a közel négyórás rendezvényt, ahol nagy meglepetésére születésnapja alkalmából is köszöntötték. A Miki egeres torta nagyon ízlett neki, és örömmel fogadta a neki szánt ajándékokat is a zenélő képeslaptól a pizsamáig. A beteg fiú édesanyja hozzátette: a jótékonysági műsor rájuk eső részéből a gyerek gyógykezelését finanszírozzák. Ádám az Éltes-iskola óvodai csoportjába jár, az itt dolgozó gyógypedagógusok, nevelők szeretettel veszik körül. Egy budapesti intézetben fejlesztőprogramban is részt vesz, ősszel pedig egy ortopédiai műtét vár rá.

Gyógycipőre kellene még a pénz, de az édesanya a győri állatkertbe – ahol eddig még nem jártak – is szívesen elvinné gyermekeit (Ádám mellett még egy tízéves fiút nevelnek), csak arra már nem futja. Aki a családon segítene, Kopf Ádám saját számlájára (Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet – 59300285-32097306) küldheti el támogatását.

Olvasóink írták

  • 2. beni2010 2010. augusztus 21. 13:24
    „Koncert és gyűjtés Ádám kezeléséért!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    így kezdődött minden...ezzel a főcímmel

    aztán ebben a cikkben már fordított arányban vannak a dolgok!!mint ahogy a bevétel is fordítottan még ha nem is arányos történt..
    a közel fél millió ft os bevételből mindössze " ídézem"
    -jó indulattal kapott az Ádám 70 e ft ot....

    az újság cikkben a kisfiú képe és a neki szervezett koncertről volt szó és esetlegesen 1!!bioptron lámpáról az Éltes Iskolának -
    hogy is alakult ez??ki mennyit kapott?és miért??
    hol a közel 430 ezer ft??
    vissza lehet nézni az előző cikket a fő cimmel,,,!!!”
  • 1. nagy_greg 2010. augusztus 16. 23:40
    „Kedves Mészely Réka, ma találkoztam Ádám anyukájával.... a fiúnak most már meg lesz a gyógycipője is :-)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megnevezte mosonmagyaróvári jelöltjeit az MSZP

Dr. Kovács Tamást indítja a Magyar Szocialista Párt a mosonmagyaróvári polgármesteri székért. Mint… Tovább olvasom