Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Jótékonysági koncertből ivartalanítás

Az Utolsó Esély Állatmentő Alapítvány évek óta rendez ivartalanítási akciót a nem kívánt szaporulat megelőzéséért. Ahogy a korábbi években, úgy a kampány során idén is átvállalják az akár több tízezer forintos műtét költségeit.
Az előzetesen bejelentkezett gazdáknak csupán a gyógyszerek árát kell állniuk – mondja dr. Novák Péter, az alapítvány elnöke.

Az alapítványt közel tíz éve azzal a céllal hozták létre, hogy segítsenek Mosonmagyaróváron azokon a beteg vagy sérült állatokon, akiknek gazdái nem tudják fedezni a gyógykezelést költségeit.

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy sajnos egyre többen szorulnak erre a segítségre.

Az ivartalanítási akcióra évről évre egyre nagyobb az igény, tavaly több mint ötven műtétet tudtak elvégezni az erre a célra szervezett jótékonysági koncerten összegyűlt adománynak köszönhetően.
Az alapítvány emellett a befolyó adó-egyszázalékokból végzi feladatait.

Az idei ivartalanítási akciót április első felében tartják majd.

Az Utolsó Esély Állatmentő Alapítvány idén már nyolcadik alkalommal szervezett gyermekrajzversenyt. Ezúttal több mint félezer gyermek küldött be rajzot a felhívásra. A rajzverseny eredményhirdetését idén is jótékonysági koncert követi április 4-én este 6 órakor a Flesch Károly Kulturális Központban, ahol fellép a Kaláka együttes. A koncerten befolyó adományokat az alapítvány az ivartalanítási akcióra fordítja.

További információ: utolsoeselyalapitvany.hu
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagykorú a makettkiállítás

Az egyik legnépszerűbb mosonmagyaróvári esemény sikeréhez a szervező klub mellett további civil szervezetek is hozzájárulnak. Tovább olvasom