Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 4°C Még több cikk.

Jogos az igény a térségi monitoringrendszerre

A MTA Szigetközi Munkacsoportjának elnöke levelet írt öt szigetközi térségfejlesztési társulási elnöknek.
Láng István akadémikus, kutatóprofesszor, az MTA Szigetközi Munkacsoportjának elnöke a napokban levelet írt öt szigetközi térségfejlesztési társulási elnöknek: Szokoli Sándornak, Babos Attilának, Széles Sándornak, Tóth Istvánnak és Tamás Lőrincnének. Az ok a Kisalföldben május 25-én közölt nyílt levél a környezeti monitoringot végző munkacsoportnak.

A szakértők csalódottak voltak

Láng István így fogalmaz: „2006. május 25–26-án Mosonmagyaróváron tudományos konferenciát tartottak Magyar–szlovák környezeti monitoring a Dunán címmel. A rendezvény egyik levezető elnöke én voltam, a másik Igor Mucha professzor Szlovákiából.

A konferencián a közös monitoringrendszer tízéves kutatási eredményeit tekintették át a szlovák és magyar szakemberek. Egyidejűleg, május 25-én a Kisalföld napilap publikálta az önök közleményét, amelyben lényegileg azt javasolták, hogy olyan monitoringrendszert érdemes működtetni, ami a helyi szakemberek vezetésével folyik és kiterjed a térség problémáinak széles körű vizsgálatára.

Véleményük szerint a monitoringvizsgálatok legalkalmasabb kedvezményezettje a Szigetközi Fejlesztési Tanács lehetne. A konferencia megtartásának és az önök közleményének publikálása időben egybeesett, amit a rendezvény magyar tudományos szakértői sajnálattal és csalódással vettek tudomásul, hiszen munkájuk leértékelését látták ebben a megnyilvánulásban, annak ellenére, hogy Tóth István elnök úr kifejezte elismerését a két ország tudományos kutatóinak együttműködéséért" – áll a levélben.

A Külügyet keressék

A professzor így folytatja: „Nem én vagyok az illetékes válaszolni önöknek, hiszen a közös dunai monitoringrendszer magyarországi működtetéséért a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a felelős. Mégis válaszolok, mert én voltam a konferencia társelnöke és én vagyok az MTA Szigetközi Munkacsoportjának vezetője. Szeretném, ha világosan látnák a következő tényeket: 1995-ben a két ország kormánya megállapodást kötött egyes ideiglenes műszaki intézkedésekről és a vízhozamokról a Dunában és a Mosoni-Dunában.

Ennek része a közös monitoringrendszer működtetése. Magyar részről a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot jelölték meg felelősnek. Minden nemzetközi egyezményt meg lehet változtatni a felek kölcsönös megállapodásával. Ha ezt a monitoringrendszert a Szigetközi Fejlesztési Tanács kívánja működtetni a jövőben, akkor a Külügyminisztériumnál kell kezdeményezni a kormányközi megállapodás módosítását" – szól a javaslat.

Hágát különválasztani

Láng kiemeli: „Keveredik az önök közleményében két monitoringrendszer feladatköre. Az egyik a dunai környezeti monitoring, ami már tíz éve működik, a másik egy térségi monitoring, amely a településekre, a lakosságra, az egyes ágazatokra (például a mezőgazdaság, turizmus) is kiterjedne. Ez még nem működik. Én jogosnak és indokoltnak tartom az önök igényét egy integrált térségi monitoringrendszer kiépítésére, amit a Szigetközi Fejlesztési Tanács irányítana. A Dunára vonatkozó kormányközi megállapodás monitoringrendszerének adatait értelemszerűen hasznosíthatná a térségi koordináló egység is. Ugyancsak támogatom – a magam nagyon szerény lehetőségeivel –, hogy mielőbb jelentős központi támogatást kapjon a térség a fejlesztési célok megvalósításához. Véleményem szerint a térségi fejlesztési programok indítását nem szabad függővé tenni a hágai ítéletből származó problémák megoldásától" – áll a levél végén.

Lapunkon kívül a levélről másolatot kapott még Tóth Tiborné országgyűlési képviselő és Varga Miklós, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új hídra várnak Mecséren

Gerháth Zoltán mecséri polgármester elmondta: jó néhány évvel ezelőtt már elkészült az újjáépítendő… Tovább olvasom