Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Jobbik: Tettekre és igaz beszédre van szükség

Mosonmagyaróvár - Az Európa Parlamenti választások kampánya egyben belpolitikai kampány is - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke a hétvégén Mosonmagyaróváron tartott sajtótájékoztatón.

A Jobbik Mosonmagyaróváron tartott lakossági fóruma előtti sajtótájékoztatón Vona Gábor elmondta: ebben a kampányban az Európai Unió kérdése másodlagos, a válság és a közbiztonság áll a központban.

A magyar emberek ezekre a fő kérdésekre várják a választ és az a szervezet fog a választásokon nyerni, ami erre tud megoldást kínálni.

Azzal kapcsolatban, miszerint pártját többen szélsőséges szervezetnek tartják, az elnök elmondta: azért állítják ezt, mert félnek a Jobbiktól, több politikai erő tart az alulról szerveződő erőtől, ami végre felkeverheti a húsz éve tartó állóvizet.

Vona Gábor szerint a szabaddemokraták ellenük irányított kampánya pedig a Jobbiknak csak a hasznára vált, népszerűsítette a szervezetet.

Az elnök hozzátette: a teltházzal tartott kampány rendezvényeik egyértelműen bizonyítják, hogy sokan támogatják a Jobbik programját, az emberek már kiábrándultak a hazudozó pártokból, tetteket várnak és igaz beszédet.

Vona Gábor bízik abban, hogy Morvai Krisztina nem egyedül jut be az Európa Parlamentbe, szervezetük amennyiben jó eredményt ér el ezen a választáson, az további lendületet ad, ami "berepítheti" őket a magyar Országgyűlésbe is.

Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. joco 2009. május 16. 07:59
    „Ja és ez is oda tartozik a "rendet" akaro szélsőjobbos jobbosokhoz:
    Fejér megyei parancsnoknak választották meg a nyolcvanas évektől fogva hatszor, utoljára 2002-ben elkövetett cselekmény miatt büntetett Herman Istvánt. Őt többnyire gazdasági cselekményekért (sikkasztás, csődbűntett, hanyag kezelés) vonták felelősségre, de felfüggesztett szabadságvesztést kapott súlyos testi sértésért, pénzbüntetést pedig garázdaságért. Az 53 éves Herman egyébként ökölvívóedző, amatőr mérkőzésvezető, családi cége, a Herman Box Promotion Bt. pedig versenyeket szervez. A megyei gárdaparancsnok - aki egy interjúban tisztelete jeléül "igazi magyar szittyának" titulálta Erdei Zsolt ökölvívót - volt az, aki a gárda honlapján búcsúztatta a Fejér Megyei Árpád Vére Zászlóalj saját halottját, egy nemrégiben elhunyt 42 éves férfit. Egy csóri gárdista által a fiát gárdatagnak szánó gondoskodó édesapaként jellemzett "bajtársat" és "nemzettestvért" korábban 7 év 8 hónap fegyházra ítélte a bíróság erőszakos közösülés, szemérem elleni erőszakos fajtalanság, folytatólagosan elkövetett megrontás, természet elleni erőszakos fajtalanság miatt.

    Hétszer volt büntetve - utoljára 2005-ben elkövetett, hivatalos személy elleni erőszakért, könnyű testi sértésért és ittas járművezetésért - a gárda 41 éves Zala megyei parancsnoka, Dolgos Péter. A leghosszabb bűnlajstroma a Magyar Országos Véderő Egyletben is aktív két gárdistának van. Egyikük egy mindössze 34 éves Békés megyei férfi, akit 1999-2002 között nyolcszor büntettek, egyebek mellett különös visszaesőként elkövetett lopássorozat és rablás miatt. A másik, 10 évvel idősebb biztonsági vállalkozó férfi, aki Szolnok környékén aktív, őt gazdasági (adócsalás) és erőszakos tettek (egyebek mellett súlyos testi sértés, garázdaság, rongálás) miatt ítélték el összesen tízszer, az ellene hitelsértés miatt indult eljárás még nem fejeződött be. Kiemelésre érdemes még az internetes fórumokon is rendszeresen szereplő orosházi gárdista, aki társtettesként elkövetett kényszervallatásért kapott felfüggesztett szabadságvesztést (ami arra utal, hogy valamelyik fegyveres testület tagja volt valaha).

    Mindez különösen föltűnő azért, mert a gárda előszeretettel tetszeleg a közbiztonság védelmezőjének szerepében. "A 21. század csendőrsége a Magyar Gárda lesz" - jelentette ki nemrég Szegedi Keszthelyen.”
  • 26. joco 2009. május 14. 07:01
    „érdekes és elgondolkoztattó
    "www.jobbik.hu/rovatok/partunkrol

    "Amint a gazdasági és a társadalmi feltételek, valamint a vélhetően megváltozó regionális és nemzetközi körülmények lehetővé teszik, népszavazással kívánjuk elérni az ország kilépését az Európai Unióból".
    és most ide akarnak "bejuttni"?
    Morvai Krisztike a nemzetközi szervezeti "életet" megszerette és oda vágyik vissza?
    Megj.
    - M.K.- ENSZ egyik szervezetében volt korábban "delagálva"majd, "kiszavazták" onnan-azota szélsőjobbos-
    - A pártképzödmény vezére -Vona- Korábban Orbánnal "ült" egy "polgárikörben- majd a komcsik/zsido(?) lepénzelték(fidesz megállapitás) és megalakitotta a jobbikos pártakármit

    Kiemelt megjegyzés:
    a fenti sorok egyike sem az un. baloldali mediabol származnak.Tehát ha gondott okoz a fenti sosok akkor szélsöjobbos eszméket "elfogadok"- értitek nem jobbos emberekhez szoltam itt, hanem a szélsőjobbosokhoz- tegyetek panaszt a fidesznél és saját vezéreteknél”
  • 25. joco 2009. május 13. 15:11
    „"idegen"-nek
    tovább is van:
    a Fidesz a győzelem érdekében kész kifejezetten szélsőjobboldali politikusokkal is megállapodni, mutatja, hogy Szolnokon a városgazdálkodási bizottságban kapott helyet a Magyar Gárda tatárszentgyörgyi vonulásakor cigánybűnözést emlegető Bíber József Tibor, a Jobbik akkori alelnöke, akinek visszalépése kellett ahhoz, hogy a fideszes polgármesterjelölt, Szalay Ferenc 261 szavazattal legyőzze szocialista riválisát”
  • 24. joco 2009. május 13. 15:09
    „23. idegen 2009.05.13. 11:50
    tudod inkább hogy "hüly(j)eségeket firkálsz-válaszként, probáld meg cáfolni azt amit irtam a 22-ben és 21-ben”
  • 23. akinemfél 2009. május 13. 13:11
    „Most,hogy az MSZP végképp elsullyed,azért a Jobbik kezével erosen kapaszkodik. Minden támogatást megkap a Jobbik a hatalomtol. De hát ezért találták ki,ezért alapították az MSZP vezetoi a Jobbikat. De valami más is kellene a programba azon kívul,hogy pont amikor a legjobban el kell vonni az emberek figyelmét az MSZP disznoságairol,akkor a Szlovákok vagy a Cigányok ellen uszítanak. Nem kellene valami más is ? Vagy ennyi elég ? Talán 5-8 %-ra elég.”
  • 22. idegen 2009. május 13. 11:50
    „Na itt vagy joco már hiányoztál.Kiengedtek a pártgyűlésről hogy hülyeségeket irkálj.”
  • 21. joco 2009. május 13. 09:38
    „és ez a valoság:
    A Jobbik 2006 októberében, az önkormányzati választásokon országszerte mintegy 360 jelöltet támogatott különböző összetételű pártszövetségben. A jobboldali összefogásban a Fidesz mellett részt vett a KDNP, az MDF, az FKgP, a Vállalkozók Pártja, valamint a MIÉP is. 79 jelölt támogatásában vett részt a Fidesz is, a KDNP 77, az MDF pedig 18 olyan jelöltet támogatott, akit a Jobbik is.”
  • 20. joco 2009. május 13. 09:05
    „"ezek vagytok? ilyen a jobbikos "hadsereg" a menetelgető"magyar" SA gárda?_
    ""...a gyülekezők között a rendőrök ekkor egy személygépkocsit láttak meg, amelyben csuklyás emberek ültek, ezért ellenőrzés alá vonták őket. Az autót átvizsgálva bűncselekményre és szabálysértésre utaló eszközöket találtak, ezért három magyar és egy külföldi állampolgárt állítottak elő.

    - Az elszámoltatás során a kocsiból kábítószer fogyasztásával összefüggésbe hozható eszközök, és közbiztonságra különösen veszélyes tárgyak, így elektromos sokkoló, vipera, baseballütő, boxer, gázspray, gázriasztó fegyver és gumilövedék kilövésére alkalmas fegyver kerültek elő - tudatta Albert István.

    és az elözmények:
    -a gárda alvezérei közül többen voltak büntettve -visszaesöként- köztörvényes- föleg eröszakos jellegü büncselekményért. a csucs az a gárda alvezér aki az "összes" nemi jellegü büncselekményt elkövette .
    -a gárda különbözö honlapjain nyilas jelszavak és szolamok olvashatoak, az egyik jobbikos alfönök a nyiltan nyilas "kuucinfo" egyik föszerkesztöje
    -M. Krisztina a jobbik EVA Braunja. korábban az ENSZ egyik szervezetében dolgozva semmi "gondja"nem volt a szoci kormányokkal, majd onnan valo"kiszavazása" után lett hirtekllen bössz Szélsőjobbos". ja és a "régi rendszerben olyan gyors karriert futott be mely csak kellő"pártos" támogatás nélkül senkinek nem sikerülhetett volna. stb
    és egy kérdés a jobbikos reagáloktol most akkor melyik hir igaz:
    1? a szocik alapitották a jobbikot
    2. a szoc.kormány pénzeli öket
    3. vagy csak egyszerüen a "zsidok" képzödvénye az egész jobbikos marhaság- ezt is fideszes mondta”
  • 19. civac 2009. május 13. 08:33
    „Óh, már megint a hitler-jobboldal párhuzam. Érdekes, hogy már nem orbán a nácivezér, hanem vona?

    A baloldaliak sem lehetnek büszkék a népirtó elvtársaikra.

    éljen sztalin meg az ő legjobb tanítványai?

    Ne attól féljetek, aki megöli a testet, hanem attól, aki a lelket öli meg! - és ez az msz(m)p-re és a szdsz-ra érvényesebb, mint a jobbikra!”
  • 18. renato90 2009. május 12. 17:39
    „Mert a komcsi MSZP arca sokkal jobb mi? Nem a Jobbiktól kéne félni, hanem az MSZP-től, az SZDSZ-től és az MDF-től...”
  • 17. ASHER 2009. május 12. 16:19
    „Abrafax!!
    csak halkan es labujjhegyen mondom!!
    melyik az igazi arca a "jobbik"-nak!!
    1933-ban adolfka is csak a szepet es a jot igerte a nepenek!!!aztan amint reichskanzler lett belole...................
    .............;,mindenki tudja mive is fajult a sok-sok szep igeret!!!!”
  • 16. todoer 2009. május 12. 10:36
    „széchenyi12 Légyszi nézd meg hogy az Aradi 13 milyen nemzetiségű volt ( ha olyan nagy magyar vagy ,biztos fejből tudod ) . Azt nem feltételezem rólad hogy Szerb Antal neve mond valamit de talán Rejtőt olvastál vagy Radnótiról tanultál . Ők biztos nem voltak magyarok ezért lehetett munkaszolgálatba hurcolni őket . Én Gárda nélküli szebb jövőt szeretnék .”
  • 15. Nahááát 2009. május 11. 23:49
    „14. hozzáböfögő, náci vadbarom! Ilyen mocsok, aljadék gondolkodással, Széchenyi nevét mered használni?! Szemét, emberi nyomoronc vagy!!!”
  • 14. pancser 2009. május 11. 22:47
    „széchenyi12! Te nem agymosott vagy hanem tudatlan degenere. Az a magyar aki nem buzi, cigány, drogos ésa ki ne felejtsem zsidó? Jó aha tudod van néhány tizezer magyar buzi, mint te is, meg több tízezer magyar drogos, több százezer magyar cigány és sok magyar hős aki történetesen Mózes vallásán volt. Csak lapozz fel egy első világhárorús albumot, van ott jónéhány, akit vitézségi éremmel jutalmaztak. Teller Ede, Szilárd Leó nem voltak magyarok te ostoba kurucos tulok? Kullogj el innen lábad közé húzott farokkal! Jól fizet az MSZP, ugye?”
  • 13. széchenyi12 2009. május 11. 20:00
    „Úristen, ennyi agymosott komcsi degeneráltat? Hát milyen hozzászólások ezek emberek? Ti közöttetek van magyar? Mondom magyr? Nem zsidó, buzi, cigány, meg drogos, hanem magyar ember? Tudjátok az a nép amellyé ez az ország!!!! Hát nem látom hol vagytok? Elkorcsosult, elzsidósított, elbirkásított tetvek vagytok!!!!!!!
    Szégyeljétek magatokat!!!!!!
    Szebb jövőt!!!
    Éljen magyarország, éljenek a fehér magyar emberek!!!!!!!”
  • 12. renato90 2009. május 11. 17:18
    „szerinted a Jobbik úgy támogatja majd az MSZP-t, hogy börtönbe akarja csukatni Gyurgyányt és a többi kedves csalót? Szerinted ez támogatás, mert szerintem nem. A Jobbik többször hangoztatta, hogy támogatja a FIDESZT!!!, de csak olyan témában, amiben ők is egyetértenek, a Jobbik soha nem fejtette ki, hogy az MSZP-t támogatná!”
  • 11. akinemfél 2009. május 11. 16:05
    „Mi is a programja a Jobbiknak ? Támogassuk az MSZP-t jobbrol, ha nagy a gáz az MSZP számára,akkor pedig uszítsuk a népet a Szlovákok vagy a Cigányok ellen. Valami más nem kellene még ? Persze egyeseknek ennyi is elég. Hiszen a MIEP is volt parlamenti párt.”
  • 10. renato90 2009. május 11. 16:01
    „Köszönöm a Kisalföldnek, hogy eltüntették innen két kommentemet is, de ugye valószínű, hogy ezt is eltüntetik? Ez a mai szólásszabadság, eltüntetni az emberek véleményét, hát büszke lehet magára az újság...”
  • 9. Abrafax 2009. május 11. 12:57
    „Még hogy mellözi öket a sajtó...

    A Vona-látogatást még a Kisalföld is lehozza, Méhes Ákostól szokatlan tárgyilagossággal. Szegedi Csanáddal interjút készített a Moson Vármegye. Mit akartok még, Tamás? Állandó rovatot minden hírlapban?”
  • 8. Abrafax 2009. május 11. 12:52
    „Amit a két meghívott elmondott, annak a legnagyobb részét tartalmilag és hangvételben is bármilyen jobboldali politikus fórumán meg lehet hallgatni, és egyet lehet vele érteni.
    Igen visszafogottak és realisták a pesti fönökök az egyszerü szimpatizánsokhoz képest. De a gyomorforgató kurucinfós mocsokhadjárattal sincsnek az itt elhangzottak még köszönö viszonyban sem.

    Vajon melyik a Jobbik igazi arca? Ki áltatja a közönségét, a kuruc szerkesztöi vagy a párt politikusai?”
27 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt hónap a segély kétszereséért

Mosonmagyaróvár - Az "Út a munkához" program keretében a hét eleje óta az önkormányzat különböző… Tovább olvasom