Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Játszótéri ellentmondások

A Kisalföld június 14-i számában „Mese a játszótérről” címmel jelent meg egy rövid írás a Mosonmagyaróvár városközponti „Babar” játszótérről. Frank Péter, az Egyesület a Városközpontért vezetőségi tagja elmondta: sajnálják a környékbeliek ellenérzéseit.
Szünidő: A srácok önfeledten játszanak. Nem tudnak a környékbeliek ellenérzéseiről.
– Egyesületünk és a Nők a Városért Egyesület közösen kezdeményezte a kutyamentes játszótér építését az Ifjúsági- és Sportminisztérium pályázata nyomán. Az önkormányzatnál is segítőkre találtunk. A városközpontiakat a médián és saját csatornáinkon keresztül tájékoztattuk szándékainkról. Egy-két ellenzője volt a tervnek, de inkább bátorítottak bennünket a szülők. A helyszínt a pályázat bírálói és az önkormányzat szakemberei választották ki öt szóba jöhető terület közül – mondta Frank Péter.

– Sajnálattal értesültünk a környékbeliek ellenérzéseiről s megértjük a problémájukat. Egyesületünk védnökséget vállalt a játszótér felett azért, hogy a lakók nyugalmát biztosítsuk, megóvjuk a játékokat, s rendben tartsuk a területet. Ebben nagy segítséget kapunk Kóbli Lászlóéktól és Imre Zsoltéktól, akik társadalmi munkában nyitják és zárják, illetve naponta felügyelik a játszóteret. A lakók nyugalmát is szolgálja a bekerítés, s a gyerekek érdeke is ez. Így próbáljuk kizárni a kutyákat s az esti rongálókat. A kerítésre a tavalyi városközpontiak napján gyűjtést rendeztünk.

– A nagy zajból eredő feszültségek enyhítése érdekében „házirendet" fogunk kifüggeszteni a helyes viselkedés normáiról. Szeretnénk, ha a szülők komolyan vennék az életkori megkötéseket, illetve a dohányzás és alkoholfogyasztás tilalmát. Noha a játékok nem a felnőtteknek készültek, bizony sokszor az anyukák, apukák együtt csúszdáznak, körhintáznak a gyerekekkel. A zajszint csökkentésére megoldás lehet a ház felőli oldalon egy sövény. Ám ennek ültetését anyagi lehetőségeink nem engedik. Szívesen vennénk ebben a segítséget. Megoldás lenne egy parkőr állandó jelenléte is. Akár egy gyermekszerető nyugdíjas is vállalhatná ezt a társadalmi munkát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Határt törtek a lomisok

Áttörte a határt furgonjával Hegyeshalomnál a belépőoldalon két Zala megyei férfi. Nem jutottak… Tovább olvasom