Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Jánossomorja: turisztikai központ lehet

Jánossomorja a volt iskolaépületből egy turisztikai információs központot létesítene, pályázat segítségével.
Jánossomorja képviselő-testülete minapi közmeghallgatásán a jelenlévők egyetértettek azzal, hogy a volt iskolaépületből egy turisztikai információs központot létesítsenek pályázati támogatással.

Az idei jánossomorjai közmeghallgatáson a polgármesteri hivatal alkalmazottain kívül nagyon kevesen vettek részt. Tavaly a jánossomorjai oktatási intézmények átszervezése miatt megszűnt a pusztasomorjai városrészen az iskola, ám az önkormányzat szeretné az épületet hasznosítani. Pályázati segítséggel az épületet turisztikai központtá alakítanák át.

Kurunczi Károly polgármester „félhivatalosan" bejelentette, hogy sikeres lett az a pályázat, amit a megyei közútkezelővel közösen nyújtottak be a határátkelőig vezető út felújítására. Így az andaui átkelő jó minőségű, aszfaltozott úton közelíthető majd meg. A schengeni határőrizeti rendszer megszűnése, 2007 októbere után megszűnik a személyforgalom ellenőrzése a Jánossomorja és Andau (Mosontarcsa) közötti átkelőhelyen is, így várhatóan megnövekszik a turistaforgalom. Ahhoz azonban, hogy az érkezők megálljanak Pusztasomorján és a városban tartsák őket, ki kell építeni a megfelelő infrastruktúrát. A képviselő-testület – ennek elősegítésére – egy turisztikai információs központ kialakítását tűzte ki célul. Erre a volt iskolaépületet találták a legalkalmasabbnak.

Átalakítása során megtartanák eredeti külső formáját, ám belülről teljesen átépítenék. A legnagyobb helyiséget tanácskozóteremmé alakítanák át. Két volt osztályterme bemutató- és kiállítóhely lenne, és egy ügyfélfogadásra alkalmas helyiséget is szeretnének létrehozni. Kerékpárok és autók tárolására alkalmas parkolót is kialakítanának, valamint lehetőség lenne kerékpárkölcsönzésre is. A projekt összköltsége 35–40 millió forint, amelynek a 90–95 százalékára lehet pályázatot benyújtani. A működtetést a városnak kell finanszíroznia.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy súlyos beteg egy családban

A Jánossomorján élő, tizenhárom tagú Hencz családban négy gyerek és az apa is súlyos beteg. Tovább olvasom