Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Istálló nélkül tart lovakat Újrónafőn

Szlovák állampolgárságú szomszédaim a ház kertjébe először kutyákat, nemrég lovakat hoztak. Az állatok a nagy udvaron szabadon vannak, semmilyen fedett hely vagy lóistálló nincs biztosítva számukra - írja olvasónk.

"Szlovák állampolgárságú szomszédaim a ház kertjébe először kutyákat, nemrég lovakat hoztak. Az állatok a nagy udvaron szabadon vannak, semmilyen fedett hely vagy lóistálló nincs biztosítva számukra.

Magam is tartok állatokat megfelelő körülmények között, így pontosan tudom, hogy amit a szomszédom csinál, helytelen. A telkeket elválasztó kerítés rozoga, rossz állapotú. Úgy érzem, mintha lóistállóban laknék, senki sem örülne, ha az ablaka alatt folyamatosan lótrágyát kellene szagolnia.

Ez a helyzet leginkább a komfortérzetemet rontja. Panaszommal már a jegyzőhöz is fordultam, egyelőre semmilyen változást nem tapasztaltam" – panaszolta el lapunknak az újrónafői Soós Károly.

Olvasónk felvetése nyomán megkeresésünkre Dudás Eszter jegyzőtől az alábbi tájékoztatást kaptuk: "Tudok ügyfelem panaszáról, múlt héten járt nálam. Az érintett szomszédok szlovák állampolgárok, akiket ritkán találunk otthon.

Elmondtam: ahhoz, hogy utol tudjuk érni az illetékeseket, idő kell, nem olyan egyszerű külföldiekkel felvenni a kapcsolatot. Megértést és türelmet kérek, az ügyintézés már folyamatban van. Tekintettel arra, hogy az ehhez hasonló ügyek hivatali intézésére harminc nap átfutási időnk van, úgy gondolom, még időben vagyunk."

Olvasóink írták

40 hozzászólás
12
  • 40. RastaDia 2012. július 31. 12:47
    „Üdv minden okostojásnak... a kisalföldben megjelent cikkre reagálva, annyit röviden s tömören szeretnék elmondani, hogy az újságíró hölgy rossz nevet adott meg a lapnak, nem Soós Károly vagyok hanem Kósa Sándor, szerintem nem ugyanaz, és félreértés történt, mert ugyanis nekem nem a szlovák állampolgárú szomszédommal van a gond, hanem a hozzáállásukkal, mivel hogy a három kutyájuk a tyúkjaimat összeszedte, megette, és cserébe olyan selejt tyúkokat hozott amit az állatkertbe, az oroszlánoknak kellett volna vinni, szerintem egyik gazda sem örülne ennek, megmondom őszintén, ha már egyszer kárt okoztak ( és nem valami kisebb kárról beszélek, mert ezek a tyúkjaim egy héten a családomnak a "tojás szükségletét" megfelelően ellátta) akkor nem úgy reagálnak, hogy pár napra rá, éjjel, átrakják a kertembe a selejt tyúkokat, amiket utána én megköszönve visszaadtam nekik...
    A lótartásról annyit, hogy igazán nem sok közöm van hozzá hogy hogyan tartsák az állatjaikat, de mivel, hogy én is állattartó vagyok, ezért tudom hogy a diófa levelet nem igazán szeretik a lovak, ameddig a ló elérte addig ette le a diófáról a levelet, többek között az egyik ló nem lát, és addig nyújtózkodtak a zöld levélért, hogy leburították a másik szomszéd téglafalkerítését, amint megint csak nem hajlandóak helyreállítani...
    Tisztelettel: aki örök életében faluban él!”
  • 39. icalicoh 2012. július 30. 09:43
    „Állatok védelméről : pár száz millió évig el voltak a lovak istálló nélkül .... nekik az a természetes ...
    most , hogy 2000 éve van istálló , még nem tendencia ...

    Azért aki azért költözik falura mert olcsóbb mint a lakópark előtte jó ha olvas lexikont :

    falu (lat. pagus, vicus, villa): földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó családok zárt közössége, ...

    Én falun lakom , őslakos vagyok , nincsenek haszonállataink , de mivel falu , másnak joga van hozzá ....
    És szívből utálom az olyan beköltözőket akik várost akarnak belőle csinálni ... egyforma 200 nm telek , elöl tuja ,
    hátul grill ...közben 1 centis gyep .. nem ide való , hanem vegyen lakóparkban telket ....
    Valamint azt hiszik ők az okosok , a helyiek meg alkoholista hülyék ( szerintük ).....”
  • 38. Truba 2012. július 28. 10:28
    „Még jó, hogy ez az ember az állatok védelmét akarja, ti meg össze hordotok már mindent! Kíváncsi lennék, ha titeket is kiraknának egy udvaron (bár nem ismerem a helyet, vannak e fák legalább) ebben az időben, mi lenne veletek nap végére! Ki tudja van e vizük, eledelük! Ez az ÁLLATKÍNZÁS jele lehet! Még jó, hogy az állatok nem tudnak beszélni, igaz? Mondanának cifra dolgokat, abban biztos vagyok! Remélem mielőbb megoldódik a probléma, hogy nyugodtan tudjanak ott élni szegények!”
  • 37. nils 2012. július 28. 02:50
    „szlotákmentes hazát!”
  • 36. Karcsika 2012. július 27. 19:13
    „Re: 34. Hunicum 2012.07.27. 15:16
    Ezek után már nekem sem CSAK a lovakkal lenne bajom, hanem a köcs.g tulajékkal is.”
  • 35. zolizozo 2012. július 27. 18:20
    „Én meg azt gondolom,hogy húzzanak haza a francba!”
  • 34. Hunicum 2012. július 27. 15:16
    „32. Karcsika!
    Tudod, a kedves levélíró leírta: "nemrég lovakat is hoztak"
    Először a kutyákkal volt a baja, most már a lovakkal is. Mennyi az a nemrég? Két napja? Egy hete?
    Ennek az úrnak elhiheted, nem a bűzzel van baja!”
  • 33. tati 2012. július 27. 15:03
    „utoljára írok,madaras barátom!
    rengeteg embert ismerek,mindenkit tisztelek,aki megérdemli....
    engem sokra becsülnek,mert egyenes,nem sunnyogó,korrekt szavahihető ember vagyok,aki precíz és pontos.
    s bármennyire hihetetlen,munkából élek.
    de ne te szabd már meg nekem,mit vetek az udvaromba?
    füvet,vagy bukfencet....
    a szomszédaim állattartók,de soha nem volt velük egy hangos szóváltásom emiatt,mert rendben tartják a dolgokat!
    s nekem is van állatom,igaz kevés tejet adna,ha nekiállnál fejni....”
  • 32. Karcsika 2012. július 27. 14:57
    „Re: 2. Hunicum 2012.07.27. 08:38
    "Foglalkozzon a saját dolgával, ne a szomszéddal!"
    ------------------------------------------------------------------------
    Szerintem PONT a saját dolgával foglalkozik.

    Én falun sem szívesen szívnám a lótrágya szagát a saját konyhában lókolbász evés közben.
    Meghagyom a zöld kövér legyeknek ezt az élvezetet, és persze Hunicum-nak is.
    Szívja csak teli tüdővel a friss falusi levegőt.

    Telepítse a lovakat az udvar végébe, kerítéssel elzárt területre, és tartsa őket "karban" a gazdi!”
  • 31. Madarász 2012. július 27. 14:27
    „29. Amit leírsz, az inkább a "hagyománytisztelő", nem ezen a nyáron barnult honfitársainkra jellemző (már csak Kanadából kiindulva is gyanús), nem pedig az igazi falusiakra, akik szépen gondozzák az állataikat és művelik a kertjüket, földjüket. Az előbbi esetben megértem a felháborodásod, nem jó ilyenek szomszédságában lakni, de a normális, dolgos falusiakat hagyd élni.”
  • 30. Madarász 2012. július 27. 14:24
    „28. Évszámtól függetlenül megtanulhatnád az emberi együttélés alapvető szabályait: ha odamész valahová, tiszteletben tartod az ottani közösség szabályait, ha képtelen vagy rá, úgyis ki fognak utálni, megérdemelten.

    Javaslok neked egy látogatást a győri állatkertbe, ott minden nap takarítanak, szimatolj körbe. ;)

    A haladó gondolkodás és a rátarti bunkóság köszönő viszonyban nincs egymással. Gondolkozz ezen egy kicsit és hagyd békén a szomszédaidat állatostól, traktorostól, zöldségestől, mert gondolom te azokhoz tartozol, akik lefüvesítették a falusi udvarukat, csak nehogy dolgozni kelljen a veteményessel, aztán elmennek a hipermarketbe és megveszik a külföldi szemetet.”
  • 29. tati 2012. július 27. 14:20
    „nem akarok én megszabni semmit,csak már várom,mikor jön el az az idő,amikor a törvény,a rendelet mindenkire EGYFORMÁN vonatkozik,és nem az ilyen bársonyszékben ücsörgő nagyokosok döntik el a rokonaikat patronálva a dolgokat.
    elnézve nekik mindent...
    a szomszédomban ezek a dolgos tősgyökeres falusi népek 14-en nem tudják rendben tartani a birtokukat 10 éve nő rajta a gaz,a dzsuva.
    persze a jegyző nem tud tenni semmit,mert igaz,hogy a 14 tulajból egy kanadai,de a többi jólelkű baráti parasztember.....”
  • 28. tati 2012. július 27. 14:15
    „madarász!

    héééé,ébresztő,2012-t írunk!!!!!

    remélem nem képviselő vagy,mert akkor áshatjuk a sírunkat.
    azok vannak ennyire lekésve. :-DDD
    kösz a kioktatást :-)”
  • 27. Madarász 2012. július 27. 14:14
    „23. Amúgy mióta számít az tisztességes embernek, aki mindent pénzen akar megvenni, még a többi embert és a tisztelet is? Miért hiszed azt, hogy azért, hogy pénzed van és több helyi adót fizetsz több lennél másnál? Sőt! Én személy szerint ezerszer többre becsülöm a munkától kérges kezű parasztot bármelyik faluban, mint az ilyen tiszteletlen, mást semmibe vevő újgazdagot. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

    Ilyen hozzáállással, ha odamész egy közösségbe és mindjárt dirigálni akarsz nekik, csak utálni és megvetni fognak, tisztelni, elfogadni soha és így inkább direkt oda fogják önteni a trágyalét az ablakod alá és még sajnálni sem fog érte egyetlen jó érzésű ember sem.”
  • 26. Madarász 2012. július 27. 14:03
    „23. Ha még nem tűnt volna fel, a farmok helye a falu, ahogy a mezőgazdaságnak is, attól, hogy néhány buckalakó kitelepül és háborog, attól még úgy van. Ha nem tetszik a szomszédban az 5 tehén, hát nem kell odaköltözni. Ott van mondjuk Bácsa, családi házas övezet, nincsenek állatok. Ha nem akarsz mezőgazdasági területen lakni, miért költöztél oda?”
  • 25. Madarász 2012. július 27. 13:59
    „17. Tati, szerintem te még nem is láttál állatot közelről, maximum plüssből... Még ha éppen nem ürít, vagy vizel, akkor is van szaga, főleg, ha többen vannak. Menj már közel egy lóhoz, még csutakolás után sem szagtalan, a disznó sem, sőt még a csirkének is van szaga, a tehénnek, a kecskének, a kutyának, stb-nek.
    Tudomásul kell venni, hogy a falu az falu, jellemző rá az állattartás, ha valami nem tetszik, nem kell oda költözni, mert pofátlanság, ha te akarod megszabni a már ott lakóknak, hogy mit tarthatnak, mikor ugathat a kutyájuk.
    Ha jobban odafigyeltél volna az öregekre, gyüttment az, aki odaköltözik és ő akarja megszabni a dolgok menetét. ;)
    Ne hogy már te szabd meg a mindig is ott lakott gazdának, hogy mehet-e a traktorjával, vagy sem, mert ez a szánalmas, nem pedig más...”
  • 24. idegen 2012. július 27. 12:40
    „Na kész. A falnak tudnék menni ettől,a van még harminc napunk cimü dumától. Nem hiszem ,hogy a jegyzönek egy 800-1000 fős településen olyan sok a munkája,hogy ki kell várni a harminc napot. Ez jellemző erre az országra. Meg tudnánk oldani egy hét alatt is ,de van rá még harminc napunk. Azt hiszem,hogy a szlovákok ezt megoldották volna három nap alatt”
  • 23. tati 2012. július 27. 12:40
    „az,hogy ki mióta lakik ott,csak a régi,korrupt beidegződésű vezetőket,a sötét agyú embereket érdekli.
    ki nem sz@rja le,mióta lakik ott....
    én ugyanúgy megfizettem,sőt,esetleg 10-100 szoros áron azt,hogy ott lakhassak.
    s folyamatosan 10-1005 több helyi adót fizetek,mind az ilyen gyöpösök egész pereputtya.

    akiknek az volna a jó,ha még mindíg a fán laknánk,vagy füstjelekkel kommunikálnánk,nem neten...:-D

    Szeretném kihangsúlyozni,hogy nem az állattartással,a kutya,stb tartással van nekem,és még sok embernek gondja.
    hanem azzal,amit generál,zaj,bűz,stb....
    legyen 10 lova,5 tehene,3 kutyája,de ne zavarja vele a szomszédjait,sőt,továbbmegyek,észre se vegyék.
    S ha már megtudtam GALAMBOS,vagy MADARÁSZ olvtársamtól,hogy a husi nem a tescoban terem,és is megírnám neki:
    -a magyarországi hús,és zöldségforgalmazás 75-80%-át külföldi import termékek teszik ki.(ennek én sem örülök,de ettől még úgy van).
    A maradékot meg illene ott előállítani,ahol a helye van,farmokon,nagyobb gazdaságokban,ahol nem zavarja a tisztességes többi embert.
    aki pedig hoobyb állatot tart,z igenis felelősséggel tartozik az állatért,a csendért,rendért,és a tisztaságért is!
    ez van no comment tovább....”
  • 22. Mankapunka 2012. július 27. 12:35
    „Megint nem okoztak csalódást,hogy kiemelték,határidőn belül vannak. Szép volt,gratulálok,szép hely látom ez az Újrónafő.

    Nekem egyedül még pár hónapja csak a boltban a kis csaj tetszett,úgyhogy sajnálom,hogy egy ilyen szemétdombon kell élniük.”
  • 21. antalszabo 2012. július 27. 12:11
    „Az állattartásnak megvannak az írott szabályai. Ha azokat betartják, a problémák megszűnnek. Nincs rosszabb egy haragos szomszédnál.
    A z újságcikkből olvashatóan nyilván a szlovák állampolgárságú szomszéd az aki nem tett meg mindent a békés egymás mellett élés érdekében. A panaszos Soós Károly valószínű törzsgyökeres lakos, aki a helyi szokásokkal tisztában van. Nehogy már ő költözzön el .
    Rónafő egy kis település,szép parkosított udvarokkal, és veteményeskertekkel, Mosonmagyaróvárról Jánossomorja felé haladva . Zsákfaku.
    Aki pedig lótenyésztésre adja a fejét tegye egy tanyán, vagy a település szélén, távol a központtól.

    Ha nem Soós úrnak van igaza, ebben az esetben igaz a mondás : Adj a tótnak szállást kiver a váradból .....”
40 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A verbunk szigetközi változatát is táncolják

A Lajta néptáncegyüttes nyáron kevesebb fellépést vállal, tagjai inkább pihenéssel töltik az időt a… Tovább olvasom