Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Ismét gurul a város

Mosonmagyaróvár - Évekkel ezelőtt csatlakozott Mosonmagyaróvár az „Európai Mobilitási Hét"-hez, melynek egyik helyi programja a már hagyományosnak számító „Gurul a város" kerékpáros és görkorcsolyás akció. Ennek következő rendezvényét augusztus 7-én, pénteken tartják.

A „Gurul a város" elnevezésű akció népszerű a Lajta-parti városban, s az elmúlt évben a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium a jó szervezésért, s különösen a közös „gurulás" sikeréért, elismerésben részesítette Mosonmagyaróvárt. A „Gurul a város" programsorozat június 5-én kezdődött, másodjára július 3-án találkoztak az akció résztvevői, harmadszor pedig augusztus 7-én, vagyis e hét péntekjén gyülekezhetnek újra a biciklisek, görkorcsolyások. A táv 17 kilométer, amit körülbelül 2 óra alatt lehet megtenni. Az útvonal (kis módosítással) megegyezik a tavalyival.

A Gurul a város elnevezésű akció népszerű a Lajta-parti városban.
A 'Gurul a város' elnevezésű akció népszerű a Lajta-parti városban.

A csapat a Királyhidai úti nagyáruház parkolójából indul este 7 órakor. A résztvevők minden alkalommal igazolást, vagyis „Gurulójegy"-et kapnak, amit végül értékes ajándékokra válthatnak be. Az önkormányzat által támogatott programon mindenki a saját felelősségére vesz részt, az útvonalat a rendőrség biztosítja. A polgármesteri hivatal városfejlesztési és fenntartási osztálya szervezőként szívesen lát minden eddigi és új jelentkezőt.

Az augusztusit követő, még hátralévő „gurulási lehetőség" szeptember 18-án lesz. A negyedik és egyben utolsó „Gurul a város" már a mobilitási hét rendezvénysorozata keretében hívja közös mozgásra az érdeklődőket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harmadszor gyérítenek a települések

Szigetköz–Mosoni-sík - Néhány község kivételével a legtöbb település úgy döntött, hogy a… Tovább olvasom