Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Iskolából tornaterem lesz

Az önkormányzatot egyirányú utcába kényszeríti a törvény – fogalmazott Kurunczi Károly, Jánossomorja polgármestere a Karner Ádám-tagiskola megszüntetésével kapcsolatosan.
A jánossomorjai képviselő-testület március végi ülésén döntött a helyi speciális iskola sorsáról: a jövő tanévtől a sajátos nevelési igényű gyermekek a Klafszky Katalin-tagiskolában folytathatják tanulmányaikat. Az új költségvetési törvény szerint a következő tanévben megszűnik a tanulók után járó alapnormatíva, helyette vezetik be a csoportnormatívát, mely összevont osztályokra nem vonatkozik.

Mivel a speciális iskola harmincegy tanulója jelenleg összevont csoportokban tanul, így normatív támogatás nem igényelhető, ezért az önkormányzat a tanintézmény fenntartását már nem tudja biztosítani.

A kisegítő iskola korábban már a mosonszentpéteri tanintézmény keretében működött, 1991-ben került a mostani épületbe – tájékoztatott Berta Attiláné, a körzeti általános iskola igazgatóhelyettese. A sajátos nevelési igényű diákok a készségtárgyakat (rajz, testnevelés stb.) a későbbiekben a többi gyerekkel együtt tanulnák, a fő tantárgyak anyagát pedig kisebb csoportokban sajátítják el szakemberek segítségével. A tagintézmények diákjai már most is a délutáni sportköröktől a különféle iskolai rendezvényekig számos közös programon ismerkedhetnek.
– A Karner-iskola tanárainak állását egyelőre sikerül megtartanunk – ígéri Bella Zsolt, a körzeti általános iskola igazgatója, aki elmondta, hogy a tanintézménytől jövő tanévtől két napközis nevelő búcsúzik. Távozásuk az óraszámemeléssel függ össze, egyikük nyugdíjba, másikuk előrehozott nyugdíjba vonul.

A felszabaduló iskola épületét az önkormányzat árverésen értékesítené, ehhez legutóbbi képviselő-testületi ülésén módosította vagyonrendeletét (az eredeti rendelet szerint a törzsvagyon korlátozottan forgalomképes vagyontárgyai közt tartják számon, így nem adható el). Az így befolyt összegből a Klafszky-tagiskolának egy kisebb méretű tornacsarnokot építenének, a tervek készítése már folyamatban van.

Integráció: A Karner diákjai jövő tanévtől már a Klafszky tanulóival közösen rajzolnának, tornásznának.


Mészely Réka
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Civil javaslatokat várnak a városi citromdíjra

A Mosonmagyaróvári Környezetvédő Egyesület idén is odaítéli a „Contra urbem – Contra naturam" – „A város ellen – a természet ellen" elnevezésű díját. A citromdíj várományosai azok a jogi vagy magánszemélyek lehetnek, akik a legtöbbet tették a város és a környezet ellen. Az alapítók szándéka, hogy a díjazott kiválasztásába a város lakóit és civil szervezeteit is bevonja. Tovább olvasom