Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Iskola, orvosi rendelő és konyha 378 millióból

Közel 378 millió forintos beruházás során korszerű iskola épül Mosonszentmiklóson, emellett megújul a napközi konyhája és az orvosi rendelő is.

A munkálatok az őszi szünidő után kezdődnek és jövő őszre befejeződnek.

Másodszorra sikerült kivitelezőt találni a mosonszentmiklósi önkormányzat közbeszerzési pályázatán: a helyi iskola korszerűsítésére kerestek vállalkozót. Amint már arról korábban írtunk, az Új Magyarország Fejlesztési Terv Iskola infrastruktúra-fejlesztése című pályázatán Mosonszentmiklós eredményesen szerepelt: az EU és a magyar állam 309,6 millió forintnyi támogatást ad.

– Az első közbeszerzési pályázaton a legolcsóbb ajánlat is meghaladta a 400 milliót, ezért egy újabb közbeszerzést írtunk ki és alakítottunk a terveken. Másodszorra öt cég adott be árajánlatot, közülük a győri West Hungária Bau Kft. került ki győztesként – tájékoztatta portálunkat Bedő Csaba polgármester, aki elmondta: a kivitelezővel a hónap közepén kötötték meg a szerződést. A 377,5 millió forintos beruházás során a helyi iskola alsó és felső tagozatát egy tető alá hoznák, új szárny épül a korszerűsítésre váró iskolai épület mellé, felújítják a napközi otthont és annak konyháját, valamint két és fél millió forintból nyílászárókat cserélnek az orvosi rendelőben, ezenkívül a homlokzat felújítására is gondolnak.

Jövő májustól megújul a helyi napközi otthon konyhája is.
Jövő májustól megújul a helyi napközi otthon konyhája is.

A településen az alsó és felső tagozat két épületben tanul: a költségek racionalizálása és a felső tagozat épületének nagyon rossz állaga áll az ˝összeköltöztetés˝ hátterében. A most meglévő, közel ezer négyzetméteres, korszerűsített épületszárnyhoz hozzácsatolnának egy 1400 négyzetméteres építményt. A kibővített intézményt alternatív energiaforrással, földhő felhasználásával fűtenék. A felszabaduló százéves építményt (melybe a felső tagozatosok járnak) a tervek szerint civil szervezeteknek adnák át használatra, akár egy falumúzeumot is kialakíthatnának itt. Sőt, azon gondolkodtak, hogy hosszú távon egy bölcsődei csoport is helyet kaphatna az egyik osztályteremben.

Az építkezés október végén kezdődik, a kivitelező szerint januárra tető alá hoznák az épületet, melyet már a jövő évi tanévkezdésre birtokba vehetnének a gyerekek. Az őszi szünetet követően az alsósok a tánc- és rajzteremben, a művelődési ház egy helyiségében, valamint a parókia egy nagyobb termében tanulhatnak, és a művelődési ház nagyterme alakulna át tornateremmé. A konyha felújítását (nyílászáró-, tetőcsere és új konyhai gépészet) 2010 májusában kezdik el, a vakációig az étkeztetésben az önkormányzat a helyi vendéglátó-vállalkozásokra számít.

– Várhatóan 80–100 millió forint hosszú lejáratú, állami kamattámogatott hitelt kell a beruházáshoz felvennünk, jelenleg a bankokkal tárgyalunk ez ügyben – tette hozzá továbbá a településvezető.

Olvasóink írták

  • 1. Apa... 2009. október 28. 15:58
    „Valami végre elkezdődött! Gratulálok és sok kitartást kívánok egyrészt a sikeres lebonyolításhoz, másrészt az átmeneti időszak türelemmel viseléséhez.

    Üdvözlettel: egy Miklósról elszármazott”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Business class: Ön utazna Hegyeshalom-Rajka között üzleti alapon?

Egy terv szerint Hegyeshalom-Rajka között üzleti alapon működne tovább a vasút. A MÁV olyan szakaszt… Tovább olvasom