Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Iparosok: nyomot hagyni a városképen

Új vezetőséget választott és újrafogalmazta alapszabályát a Mosonmagyaróváron hosszú múltra visszatekintő iparosság. A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület legutóbbi közgyűlésén új ipartestületi alapszabályt is elfogadtak.
Kránitz Ferenc ügyvezető elmondta: mivel a szervezet működéséhez szükséges anyagi források igen szűkösek, ezért az ipartestület egy embert foglalkoztat főállásban. Lényeges változás még, hogy a szakosztályok eddigi szerepét a közgyűlés, illetve az elnökség veszi át.
Szó esett az iparosok tulajdonába nemrég visszakerült Sallai utcai székház bérbeadásáról is. A bérlő a bérleti díj fizetése mellett kötelezettséget vállalt az épület teljes felújítására is.

Elhangzott, hogy az EU-csatlakozásról számos ismertetőt tartott a testület, de mint az ügyvezető elmondta, igen gyér volt az érdeklődés programjaik iránt.
A csaknem százéves testület hagyományaihoz híven megjutalmazta hűséges tagjait. Sebők Imréné mosonszolnoki fodrász, Darázs Jenő autószerelő és kereskedő Dunakilitiről, Kaiser László autószerelő, Nagy Pál Tibor mintaasztalos, Winkler Károly villanyszerelő és kereskedő Mosonmagyaróvárról vehették át a testület által adományozott ezüstgyűrűt és a vele járó oklevelet. A testület legrangosabb, az „Ipartestületért" Emlékérem kitüntetését Németh Miklós címfestő, Winkler Károly tüzelő- és építőanyag-kereskedő és Vőcsei László kőművesmester vehették át.

A vezetőségválasztó közgyűlésen egyhangúlag elnökükké választották Winkler Ferencet, alelnökükké pedig Kárpáti Zoltánt. Az elnökség további öt tagja Bozsoki Mártonné, Fazekas László, Németh István, Vámos István és Vőcsei László. A póttagok Micsik Lászlóné és Varga Imre, a felügyelőbizottság tagjai pedig Galgóczi Zoltán, Micsik László, valamint Tonomár Tibor lettek.

Az új elnök, Winkler Károly hangsúlyozta: folytatni kívánja a hagyományokat, fontosnak tartja az iparosok megjelenését a médiában, a kezdő és fiatal iparosok bevonását a közösségbe, különböző kiállítások, bemutatók rendezésébe. Mint mondotta, az iparosság keze nyomának meg kell látszania a város képén.

Tagdíjak és közgyűlés

Az ipartestület új tagdíjai: főfoglalkozású iparos 1000, munkavégzés mellett dolgozó iparos 700, míg a nyugdíj mellett dolgozóknak havi 300 forint. A testület következő közgyűlése ma este 6 órakor lesz a mosonmagyaróvári Nábob étteremben.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszűnne két osztály

Költségcsökkentés miatt két osztály megszüntetését tervezi a mosonszentmiklósi önkormányzat a helyi… Tovább olvasom