Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Ipari területek magánkézben

Dunasziget széttagolt, sajátos szerkezetű település, ennek ellenére dinamikusan fejlődik.
Dunasziget széttagolt, sajátos szerkezetű település, három, össze nem épült kis faluból – Cikola, Sérfenyő és Doborgaz – áll, így nem könnyű igazgatni a Duna menti községet. Ennek ellenére a település fejlődik, az ott lakók életét pedig a jól működő egyesületek tevékenysége színesíti.

Tóth István dunaszigeti polgármester szerint az önkormányzatok költségvetése – és ezen belül a fejlesztés – nagyon nehezen tervezhető, hiszen a lehetőségek az év elején még nem láthatóak, a különböző pályázatokat meg általában év közben írják ki. A büdzsé ezért év közben „mozog", többször is módosítani kell.

Kényszerpályán mozognak

A polgármester szerint ugyanis minden lehetőséget meg kell ragadni, ezért egy önkormányzat életében az improvizáció, az azonnali reagálás fontos. Az önkormányzatok jelenleg kényszerpályán mozognak, hiszen csak azokat a területeket tudják fejleszteni, amire pályázatot írnak ki, nem pedig azt, amit valóban szükséges lenne.

Dunasziget két intézményt tart fenn: a Timaffy Endre Általános Iskolát és a Tündérkert Óvodát. Mindkét helyen tapasztalható a kismérvű gyermeklétszám-csökkenés, azonban jelenleg megfelelnek a törvényi előírásoknak. A dunaszigetiek ragaszkodnak az iskolájukhoz, mindent elkövetnek a megtartása és a magas szintű oktató-nevelő munka biztosítása érdekében.

A szövetség eljutott Brüsszelig

Az elmúlt két évben a pályázatok többsége sikeres volt. Igyekeztek minden lehetőséget megragadni megyei, régiós és országos szinten egyaránt, de éltek az Európai Unió adta lehetőségekkel is. Erre kiváló példa a Máriakálnok gesztorságával megvalósuló LIFE-program, ami azt mutatja, hogy kis önkormányzatok szövetsége is eljuthat Brüsszelig. Sikeresek voltak a Szigetköz-rehabilitáció tekintetében is. Legutóbb 12,5 millió forintot nyertek strandfelújításra, a projekt megvalósítása hamarosan elkezdődik. Lebontották és átépítették a polgármesteri hivatal tetőszerkezetét. Az informatikai rendszert is felújították a nyert hét számítógép segítségével, valamint az e-Magyarország-pont keretében is két új számítógéphez jutott a község.

A Fő utca aszfaltozására benyújtott, negyvenmilliós SAPARD-igényüket viszont forráshiány miatt elutasították. Hasonló sorsra jutott a sportöltöző építésére és a kábeltelevízió kiépítésére benyújtott pályázatuk is.

Csak jelentős haszonnal adnák el

Tóth István véleménye szerint országos jelenség az utak rossz állapota. Ezt az önkormányzatok saját erőből nem is tudják megoldani, holott Dunaszigeten is jelentős útfelújításokra lenne szükség. Emellett súlyos problémája a településnek, hogy az önkormányzat nem rendelkezik ipartelepítésre alkalmas területekkel. Magánszemélyek birtokolják a területeket, ők azonban igen jelentős haszonnal kívánják értékesíteni kárpótlási jegyért szerzett tulajdonukat, így nehéz befektetőket – és általuk adóbevételeket – hozni a községbe.

A beszedett helyi adókat működési kiadásokra kell fordítani, így kevesebb pénz jut fejlesztésekre.
Az elmúlt években nagy előrelépés történt a településen a civil szerveződések, kulturális egyesületek életében. Jól működik a tűzoltó-egyesület, a Tündérrózsa Hagyományőrző Egyesület, a Tátika gyermektáncegyüttes. Nőtt a sport iránti érdeklődés, a sportegyesület keretében három futballcsapat játszik a bajnokságban. Örömteli, hogy sok kisgyermek is kijár az edzésekre. Dunasziget jól működő testvértelepülési kapcsolatot ápol németországi és szlovákiai községekkel. Egy holtágra kiterjedő halászati jog megszerzését követően most van folyamatban egy helyi horgászegyesület szervezése, ami 20–30 ember számára nyújt majd szabadidős lehetőséget.

A településen nagy igény mutatkozik a szélessávú internet-hozzáférésre, így a kábeltévé mellett ezt is szeretnék a közeljövőben megvalósítani. Idén új településrendezési terv készül, az önkormányzat pályázik járda- és útfelújításra, hiszen nagyon hosszú, és helyenként rossz az úthálózat a községben. Tavasszal buszmegálló-felújítási programot indítanak, és folytatják a temetők felújítását is. Emellett szeretnék megépíteni az új sportöltözőt és egy edzőpályát kialakítani.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iskolák a szomszéd diákjaiért

A megyei pedagógiai intézet előzetes vizsgálata szerint 5–8 Mosonmagyaróvár környéki iskola van „kritikus helyzetben”: ezekben a tanulólétszám nem éri el az államilag meghatározottat. Szeptembertől a nebulókat így a szomszédos település fogadhatja be. A nagyobb intézmények és polgármesterek lobbizása már megkezdődött a tanulók átvételéért. Tovább olvasom