Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Interjú Stipkovits Pállal

A módosított városirányítási stílusról, a felelősségről, kényszerpályákról és egy kilenc és fél milliárdos fejlesztési csomagról is beszélt Stipkovits Pál mosonmagyaróvári polgármester a Kisalföld érdeklődésére.

Stipkovits Pál
A szocialisták nagy fölénnyel nyerték az önkormányzati választásokat a Lajta partján. Fölálltak az új bizottságok, s az új városvezetés is; két alpolgármesterrel. Az unió küszöbén tennivalójuk bőven van azért, hogy Mosonmagyaróvár végre igazi funkciót és kitörési irányokat találjon.


– Túl vannak az alakuló ülésen, s a személyi kérdések is eldőltek már. Ilyen lovat akart Mosonmagyaróvár polgármestere?
– kérdeztük elsőként.
– A választóktól kapott bizalom kötelez. Eddigi politikusi stílusomon módosítani kell. Mindig nagy hangsúlyt fektettem a konszenzusra, a testületi egyeztetésekre, hiszen korábban nem volt minősített többségünk. Sok kritikát is kaptam azért, hogy a testületbe került civilekre, pártokra, a város érdekét szolgáló ellenzéki képviselőkre túlzottan is támaszkodom, sőt, vannak köztük kedvenceim. Tizenkét éve dolgozom az önkormányzatban, s ezután is a konszenzusra törekszem, ám most minősített többségben, szövetségben az SZDSZ-szel új helyzet állt elő. Az ellenzék pártjai – akik szemmel láthatólag csalódottak – hangoztatják is, hogy a teljes felelősség a szocialistáké. Az ellenzék szerepe pedig mostantól a kontrollra, a város ügyeinek figyelemmel kísérésére szorítkozik. Én azt szeretném, és ezt a bizottsági helyek elosztásánál érzékeltettük is, hogy a városépítésnek az ellenzék tevékeny részese legyen.
Ám hangsúlyozom, hogy a kormányzással járó felelősséget vállalnunk kell. A bizottsági helyeket a szerzett mandátumok alapján az egyensúlyra törekedve nagyon pontosan osztottuk el, az arányokra még a külső tagok választásakor is ügyeltünk. Ellenzéki vezetésű lett az igazgatási, pénzügyi és az egészségügyi bizottság is. Mivel nagy fölénnyel győztünk, erkölcsi kötelességünk, hogy választási ígéreteinket betartsuk. Előzetes megegyezés alapján született meg az új városvezetés is. A kampány idején sok alpolgármester-jelölt neve forgott, ám mi korábban csak az SZDSZ-szel állapodtunk meg és most tartani kellett a szavunkat. Ebben a mos onmagyaróvári MSZP-n belül egyetértés van.

– Az új testület munkáját már a kész koncepciók, programok alapján fogja végezni, ám ismerjük a funkciózavarokat is az oktatásügy, a kultúra és az egészségügy terén. Itt finomításokat hajtunk végre, figyelembe véve a választási kampányban megfogalmazott ellenzéki felvetéseket is. December 12-re készen áll a jövő évi koncepciónk és bizonyos, hogy Mosonmagyaróvár az önkormányzati forrásokon túl a szükséges állami pénzt megkapja a korábbi cél- és címzett támogatásokkal együtt. Jövőre minden eddiginél nagyobb fejlesztési arányt tudunk beállítani a büdzsében.

– Mi az új alpolgármesterek feladata?
– Az alpolgármesterek az általam rájuk bízott tevékenységi köröket látják el, s a polgármester koncepcióját kötelesek végrehajtani. Az általános alpolgármester Kovács Gergely lett. A választási eredmények alapján nem volt erkölcsi alapom mást választani, s nála alkalmasabbat sem tudtam volna javasolni. E munkához személyes bizalom is kell. Ez Kovács Gergellyel szemben bennem megvan. Az ő feladata a városi gazdasági társaságok, a városfejlesztés és -fönntartás, a városrészi ügyek differenciált kezelése és a mosoni rehabilitációs program irányítása lesz. Megválasztása gesztus is a mosoniaknak. A társadalmi alpolgármester Szentkuti Károly. Az oktatás, a kultúra, a szociális ágazat és az egészségügy humán részéért felelős. Az egészségügy gazdasági irányítása, vagyis a privatizáció és a kórház-rekonstrukció koordinálása továbbra is Botos Gábor főtanácsos feladata.

 „ Az alpolgármesterektől azt várom, hogy a rájuk bízott területek igazi gazdái legyenek, s engem tehermentesítsenek azért, hogy a város és a régió érdekében hatékonyabb parlamenti munkát tudjak végezni."



 


– Új funkció a sporttanácsnoké. Neki mi a dolga?
– A korábbi tíztagú művelődési, sport- és civil kapcsolatok bizottsága „mamut" bizottság volt. Most ez öttagúra szűkül, és a sportfeladatok koordinálása a sporttanácsnokra hárul. Nem elegendő e téren a szakmai felügyelet, a sportügyekhez politikai felelős is kell. Vida László ambíciója és affinitása ezekhez az ügyekhez megvan. P a támasza a sportfelügyelőnek. Örvendetesen elindult egy egységes városi sportegyesület kialakítása is. Korábban ebben nagy önállósággal Szabó Miklós dolgozott, akit erre én kértem föl. P most a megyei közgyűlés alelnöke lett, de munkatársaival továbbviszi ezt a munkát.

– Mi a soron lévő legfontosabb városi feladat, s a legfontosabb teendő európai uniós belépésünk előtt?
– Igen nagy célkitűzéseink és lehetőségeink vannak, sőt, ennek a városvezetésnek adatott meg, hogy Mosonmagyaróvárt bevezesse az Európai Unióba. Négy év alatt európai értelemben is fejlett várossá kell lennünk. Minden eddiginél nagyobb városfejlesztési célokat fogalmaztunk meg. Négy év alatt 9,5 milliárdos fejlesztéseket tervezünk és ehhez jönnek még önkormányzati társaságaink beruházásai. Helyben most elsődleges az egészségügy európaizálása; a kórház-rekonstrukció befejezése és az alapellátás minőségi javítása. Ehhez kész programjaink vannak és forrásaink is lesznek. Uniós csatlakozásunk előtt teljes infrastrukturális megújulást hajtunk végre. 2003–2004-ben teljessé tesszük a csatornázottságot és négy év alatt a lakóutcákat és közutakat is rendbe tesszük. E héten sikerült elérnem, hogy a tranzitforgalomból eredő károsodás csökkenjen a városban azzal, hogy a kormány 2,8 milliárd forintot biztosított közútfejlesztési programjában az autópálya déli lecsatlakozójának megépítésére. Ez harminc százalékkal csökkenteni fogja a város tranzitforgalmát. Most tárgyaltam a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériummal azért, hogy a város kötelezettséget vállalna 2005 elején az erőemelő-világbajnokság megrendezésére...

– Ez már az új sportcsarnokban lesz?
– Igen, ám ehhez a minőségi turizmus feltételeit megteremtő szállodakapacitásra is szükségünk lesz. Ez olyan mesterséges kényszerpálya, melyet örömmel vállalunk. Rákényszerít bennünket arra, hogy két év alatt a szálloda- és a fürdőfejlesztéseinket megvalósítsuk, mert ezután erre már nem lesz lehetőségünk. Abban is bízom, hogy a régióban és a városban Máriafürdővel, Hegyeshalommal és a most megkezdett krisztinabereki termálfúrással együtt igazi minőségi turizmus valósul meg régiónkban.

 „ Az egység érdekében föláldoztuk az egyébként jól dolgozó Vucsics Péter alpolgármesterünket, aki a megyegyűlésben kapott most szerepet. A párt és a város érdekeire való tekintettel ő is megbékélt ezzel. "

                                                          Stipkovits Pál polgármester

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A magyar gazda nem elég tőkeerős

Az agrártámogatások jelentős hányadát mezőgazdasági gép vásárlására fordítják az igénylők.… Tovább olvasom