Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Időutazás a várkertben

Jó néhány évszázadot utazhattak vissza az időben mindazok, akik kilátogattak a Mosonmagyaróvári Várjátékokra.
Jó néhány évszázadot utazhattak vissza az időben mindazok, akik kilátogattak a hétvégén a hatodik alkalommal megrendezett Mosonmagyaróvári Várjátékokra. A Tengri Íjász és Hagyományőrző Egyesület rendezvényén a látogatók betekinthettek többek közt a rómaiak és a germánok táborába.

Az érdeklődők testközelből láthatták a korabeli táborok mindennapjait, megnézhették és kipróbálhatták a férfiak és nők munkáját, fegyverzetét. A komáromi Legio Brigetio serege és SAGA Európai Harcművészetek Iskolája látványos bevonulása és a valódi római–germán csatajelenet kicsiknek és nagyoknak egyaránt feledhetetlen élményt nyújtott.
A történelmi íjászversenyen több pályán – például domboldalon vagy várfokról – is bizonyítaniuk kellett tudásukat a résztvevőknek. Az óvári vár legjobb íjásza pedig egy valódi rabszolgalányt is hazavihetett volna, ám a „nyereményt" időközben kiszabadították a római katonák.
A látványos harci bemutatók mellett az érdeklődők megismerkedhettek a korabeli századok kultúrájával és szokásaival, valamint maguk is belekóstolhattak az ősi kézművesmesterségek és az íjászat fortélyaiba. A nap végén pedig egy élő misztikus sámánshow-nak és tűztáncnak is szemtanúi lehettek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatékony községüzemeltetés

Hatékonyabb, rugalmasabb és olcsóbb: így foglalhatnánk össze annak a községüzemeltetési kft.-nek az előnyeit, mely 2002-ben alakult Mosonszolnokon, idén pedig Dunakilitin. Alakuláskor a törzstőkében apportként néhány munkagép is szerepelt: ezekkel biztosítható az igényes falukép, a rendezett zöldterületek kialakítása. Az is szempont volt, hogy a megnövekedett feladatokra alkalmazott szakmunkások „a közalkalmazotti szférán kívülre" kerüljenek. Tovább olvasom