Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Idén elkezdődhet a Futura és Moson rehabilitációja

Az önkormányzatok megtanultak pályázni és ismerik a saját lehetőségeiket – hangsúlyozta Varjú László államtitkár sajtótájékoztató keretében.

Tóth Tiborné dr. országgyűlési képviselő, Szabó Miklós polgármester is beszámoltak a térség fejlesztéseiről.

Az európai uniós források felhasználásában jól szerepelt a térség, tudtak élni a lehetőségekkel, hiszen több tízmilliárd forint érkezett fejlesztésekre – emelte ki pénteken sajtótájékoztató keretében Varjú László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára. Kifejtette: az önkormányzatok megtanultak pályázni és ismerik a saját lehetőségeiket.

A sajtótájékoztatón kiderült többek között az is, hogy a városból és környékéről 166 pályázatot nyújtottak be az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében és 87 fejlesztést támogattak, köztük önkormányzati, de sok vállalkozói beruházást is.

Hogy a pályázatok fele nyerhetett, a közös munka eredménye – jelentette ki Tóth Tiborné dr. országgyűlési képviselő, aki konkrét számokkal szolgált: 25 milliárd forint talált gazdára a térségben, ebből 8 milliárd forint Mosonmagyaróváron, 11 milliárd forint jutott a két szigetközi projektre. A kis- és középvállalkozóknak kiírt 5 milliárd forintból is jelentős összegeket kaptak meg a kistérségi cégek. A LEADER-pályázat keretében 72-ből 38 projekt kapott támogatást.

Pártcsatározásoktól mentes, jó pályázatokat tudtunk benyújtani – indokolta a több milliárd forintos nyertes pályázatok sikerét Szabó Miklós polgármester. Bizakodásának adott hangot, hogy még idén elindulhat a Futura építése és Moson belvárosának rehabilitációja, de a sorból nem maradhat ki a szennyvíztisztító korszerűsítése és a már lezárult Movinpark-beruházás sem. Itt a területek értékesítése folyik. A városvezető hozzáfűzte, olyan projektekben gondolkodtak, amelyek a későbbiekben a település adóforintjait gyarapíthatják. Végezetül Tóth Tiborné dr. korábbi adósságára emlékeztetett: lobbizik azért, hogy a Mosonmagyaróvárt és Hegyeshalmot összekötő 12 kilométeres kerékpárút megépülhessen, melynek jelenlegi bekerülési költsége 400 millió forint. Ehhez Szabó Miklós hozzáfűzte: a területszerzések folyamatban vannak erre a célra.

Olvasóink írták

  • 15. RickCartman 2010. február 17. 20:33
    „14-et folytatva: és lehet majd mutogatni visszafelé,egészen a Plutzer-féle fityiszes első városvezetésig, aztán még visszább, Sattler polgármesterig, vagy Koppi Pál városbíróig,az átvonuló török hadakig, és végül Szent Istvánig, hogy minek alapított itt bármit is.
    Ha már unják a népek, lehet hivatkozni a "válságra" (melyikre is? az 1929-33-asra? vagy az 1873-asra?), az első világháború utáni spanyolnátha-járványra,a sok hóra, a kevés hóra,a nagy szegénységre, a multikra, Krisztusra, Mohamedre, Tercsi-Fercsi-Kata-Klára, s valahány nép a naptárba´...
    de felelősségre? arra neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeem.....”
  • 14. pancser 2010. február 17. 14:42
    „Csak nem képzeled, hogy valaki is felelőséget vállal? Még mit nem! Pedig a képviselőket is felelőssé kéne tenni ezért az ostobaságért, megszavazták, még egy lleheletnyi ellnvélemény sem volt. Ennyit törődnek a várossal, vagyis nem sokat! A tűz mellett üldögélnek, kis maszek pecsenyéjüket sütögetik, legfeljebb azon bánkódnak egyesek, hogy nem kormányoznak, amazok meg örülnek, hogy ők! A város? Majd beleveszik az adósságba, aztán szét lehet tárni a kezünket és szidni mindenkit csak magukat nem!”
  • 13. katka79 2010. február 17. 08:47
    „Csinálja a futurát, a leköszönő polgármester, s vállalja a felelőséget is.”
  • 12. Griffin 2010. február 16. 11:24
    „pancser, te ne ismernéd azt a régi, de igaz megállapítást, mely szerint:
    "Ez egy következmények nélküli ország"
    ....és egy következmények nélküli város...”
  • 11. pancser 2010. február 15. 23:52
    „"Griffin"! Igazad van, a fejunk fölött döntenek, mit számít mit akarunk és mit nem. Itt megint valami más mozgatja azbeseményeket és nem a közérdek. Egyszerű lenne az ilyen felesleges beruházások megakadályozása. Először is a pályázati pénzek odaítélését kéne rendbetenni. Aztán azokat aki beadták és döntenek a megvalósításról. Ha polgármester, a képviselők és pályázati pénzt odaítélők fejenként csak 1 millió forinttal felelnének a beruházások sikeréért, azonnal megnőne a felelősségérzetük. Így mi lesz? A szocik által alkotott pályázat elbíráló csapat még jutalmakat is vesz fel az un. jó munkárt, ha a Fidesz kirúgja őket akkor is lesz jó állásuk, a képviselők újra képviselők lehetnek, Miki bácsi elmegy jó nyugdíjba, mellette majd valamilyen társulás vezetője lesz. A város? Az majd küszködni fog, a Futura miatt másra nem jut, például bölcsődére, óvodára, iskolára, mert lesz a városnak Csodák Palotája!”
  • 10. pancser 2010. február 15. 23:36
    „8-hoz! Látom nem érted. Sokfelé elkelne a kerékpárút, de van egy fontossági sorrend. A legfeszítetteb a 86-os mellett. Azért az mégis csak borzasztó, hogy egy autópálya fel és lehajtóban kelepicélnek a biciklisek. Az Itt emberéletekről van szó és nem másról, a turisztika csak eután jön. Megint a szoc-lib kormányzás anarchiája érvényesül, nincs egy szervezet egy felelős testület, egy személy aki felülemelkedne a ki kihez tartozik filzófián és a fontossági sorrend szerint határozná meg hol szorít a cipő. Legyen más végre rend ebben az országban!”
  • 9. Griffin 2010. február 15. 14:08
    „tudjátok, az a gond, hogy miközben a "lakosság" itt vitatkozik, és érvel, közben ugyanúgy folyik az egész Futura-beruházás tovább, mintha mi sem történt volna.Az itt írók csak azt hiszik, hogy ők ebbe beleszólhatnak. Döntések vannak, kész tények, véglegesek, sínen van az egész, "majd meglátjuk" alapon. Tulajdonképpen kár a gőzért, szép példája ez az ügy is, hogyan döntenek rólunk - nélkülünk.”
  • 8. Apa... 2010. február 15. 12:19
    „4. pancser: Oda is kell a kerékpárút, meg a 86-os mellé.
    Csak amíg Hegyes felé az Önkormányzatoknak kell megoldaniuk a gondot, a 86-os út mellett a NIF tervez kerékpárutat építeni. Kis pénz, kis foci, kedves pancser. Egyébként forgalomszámlálás is volt már. Nem hiszem, hogy mindíg mindenben a rosszat kellene meglátni. Sz...r egy életed lehet, ha úgy is élsz, ahogy írsz.”
  • 7. embertelen 2010. február 15. 11:50
    „Lackomacko kérdezi, hogy a fidesz is komcsi. Igen, csak néhányan közülük:
    Strumpf Isván MSZMP, Járai Zsigmond MSZMP,
    Matolcsi György MSZMP, Csikán Attila MSZMP
    Varga Mihály KISZ titkár, Deutsch Tamás KISZ titkár
    Kövér László KISZ titkár, Orbán Viktor KISZ titkár és még sokan mások!
    Forrás: http://www.youtube.com/watch?v=0sMjXLt6ITo

    Egyik kutya, másik eb!”
  • 6. lackomacko 2010. február 15. 10:39
    „Kedves pancser!"A döntéshozókat a bukásban tessék felelőssé tenni"nagyon egyet értenék vele ,de szerintem ilyen nem történt és nem is fog történni soha.Persze ki is tehetné ,esetleg a választáskor a választók.De az meg politikai játszma.Egyébként nagyon kérdéses számomra ez a Futura Ügy.Megépiteni pályázati pénzből könnyű lesz.Csak abban nem hiszek hogy a müködtetés hosszú távon meg fogja érni.Sok millió forintot köt majd le évente amely biztos kiadás lesz, de a bevétel teljesen bizonytalan.Szerintem múzeumok,művelődési házak ,sportcsarnokok ,stb nem müködtethetők nyereségesen.Ezért nagyon át kell gondolni hogy az önkormányzat büdzséje mennyit tud ezekből fenntartani, jelenleg és a jövőben.Tudom mindenki hamar mondja ezek is szükségesek , de szerintem az önkormányzat teherbíró képessége véges.Mint ahogy az útaknál is ,amelyek szerintem a városban összeségében kritikán aluliak.”
  • 5. pancser 2010. február 14. 17:36
    „Egyébiránt tök mindegy kedves "lackomacko" ki adta be, milyen többség adta be azt Knausz féle ötletet. Építse meg a Knausz, vagy ha a város, a döntéshozókat a bukásban tessék felőssé tenni. A képviselők a máséval verik a csalánt, nem a sajátjukkal. Mert hogy az ötlet és a beruházás nagy bukás, az 100%. Akik meg támogatják itt a fórumon, remélem anyagilag ők is beszálnak a gigászi veszteségbe, mondjuk a lakásukkal házukkal!”
  • 4. pancser 2010. február 14. 17:29
    „Tele vagyok a pályázatokkal! A hülyeségekre van pénz! Kerékpárút? Hol kéne a kerékpárút Tóthné? Tetszett már este Újudvar és Mosonmagyaróvár között autózni? A jelek szerint nem. Paprétről meg Hegyeshalomból nem nagyon bicikliznek oda és vissza, de Újudvarről igen, a kamionok között. Oda kéne a kerékpárút, leginkább és nem Hegyeshalom felé. A tisztelt pályáztató végzett forgalomszámlálást? A Futuráról megírtam a véleményemet. A közösség pénze akkor is elherdált pénz, ha pályzaton nyerik ostobaságokra. Annak az 1 milliárd forintnak sokkal több és jobb helye volna más területen. Bukjon már el végre az MSZP, akik még arra sem képesek, hogy rangsorolják a teendőket fontossági sorrendben. Miki bácsi is ballagjon utánuk!”
  • 3. lackomacko 2010. február 14. 16:54
    „Ezt a pályázatot városunk Vezetése adta be.Én úgy tudom egyértelműen Fideszes többségű döntéssel.Nem igaz hogy ezt nem tudni! Igaz a kormány fogadta el ,helyi önrésszel.De ha nem adnak be pályázatot nincs, miről dönteni.Szóval ha valaki ír minimális tájékozottsága lehetne arról, amit ír.Vagy a fidesz is komcsi ?!Azt hiszem azért ezen már túl vagyunk.Aki meg még ott tart , hát nem hiszem hogy érdemes írnia.Inkább fel kellene ébrednie a jelenbe!Azért tett ez a városvezetés egyet mást persze az nem számít??!!”
  • 2. X-men 2010. február 14. 09:41
    „Pontosan mikor akarják kezdeni a felújítást, hiszen még működő vállalkozások vannak az épületben. Vagy csak kamu, mint a sportcsarnok.”
  • 1. KoPi 2010. február 13. 19:24
    „Azért Tóthnénak nem kellene ennyire fényeznie magát, mert a pártja sz@rul teljesített, tönkre tette az országot és ezért minden egyes maszopos képviselő személyesen is felelős. Egyébként meg sz@ar az a rendszer, ahol a képviselői lobbi dönt a pályázatokról és nem annak minősége, tartalma.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elemitől az érettségiig angolul Mecséren

Széchenyi István Angol–magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola név alatt indulna Mecséren a helyi iskola egyik megüresedett szárnyában a tanítás. Tovább olvasom