Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Ideiglenes helyzet: mentők a tűzoltóknál

Mosonmagyaróvár - A tervek szerint a jövő év végére elkészül a város új mentőállomása. Az átépítés idejére a mentők a tűzoltóságra költöznek. Még az év közepén határozott Mosonmagyaróvár képviselő-testülete arról, hogy támogatja a helyi mentőállomás teljes újjáépítését. Ehhez feltételesen megszavaztak 45 millió forintot is.
Az Országos Mentőszolgálat által is támogatott beruházás a tervek szerint a jövő év végéig megvalósul. A jelenlegi mentőállomást teljesen elbontják, helyén pedig egy új, korszerű bázist hoznak létre. Ahhoz, hogy a munkálatok időben megkezdődhessenek, és határidőre be is fejeződjenek, az önkormányzatnak több kérdésben is döntenie kellett.

Arról is határoztak, hogy az átépítés idejére a mentőállomás ideiglenesen a városi tűzoltóságon üzemel majd. Ehhez kisebb mértékű átalakítás szükséges a tűzoltólaktanyában, a költségekre egymillió forintot szavaztak meg az általános tartalék terhére. Az átépítést úgy oldják meg, hogy miután a mentőszolgálat használatba veszi az új állomást, más városi szervezet költözhessen a tűzoltóság átalakított részébe.

A mentőállomás építésével együtt az önkormányzat szeretné megvalósítani az úgynevezett „egypontos" sürgősségi ellátási beléptetőrendszert.

Ehhez egyeztetni kell a kórház, a mentőállomás és a háziorvosi ügyelet szakembereinek. A testület egy munkacsoportot hozott létre, hogy megvizsgálja és javaslatot tegyen az „egypontos" sürgősségi beléptetőrendszer megvalósítására.

Olvasóink írták

  • 1. Abrafax 2007. december 19. 09:24
    „Tényleg nem vagyok fikázós típust...
    De a címmel megint sikerült a "lényeget" megragadni.
    Mert helyzet, az van. Megoldás nincs.
    Ideiglenes, bizonytalan helyzet.

    Persze ez is jobb cím, mint például a "45 milliót szavaztak meg" vagy "Az önkormányzatnak döntenie kell" lenne.
    De az "Egy évig a tűzoltóságról érkezik a mentő" is elég bulvár lenne ahhoz, hogy a színes rovat olvasói is megnézzék. Ha már ez a cél.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Széllel szemben elakadt a beruházás

Bezenye - Négy települést érintő szélerőműparkot tervez többtucatnyi szélkerékkel egy… Tovább olvasom