Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 19°C | 30°C Még több cikk.

Huszonötmilliárd a térségbe

Mosonmagyaróvár - Közös évértékelő sajtótájékoztatón beszélt az elmúlt időszak eredményeiről Tóth Tiborné dr. országgyűlési képviselő és Beke Károly, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országgyűlési képviselőjelöltje a minap.

A közjó szolgálatát tartotta meghatározónak képviselői munkájában Tóth Tiborné dr., ám mint mondta, a közös célokért való küzdelem embert próbáló feladat. Hozzátette: munkája eredményeként térségünkbe az elmúlt időszakban közel 25 milliárdos pályázati támogatás érkezett. A képviselő úgy véli: a térségben a már folyó és a jövőben elinduló fejlesztések valódi értékeket és munkahelyeket teremtenek.

Az oktatásügy kapcsán elmondta: az értékelési rendszer fejlesztéséért nem állt ki a miniszter, így a képviselő által 3 éve beterjesztett teljesítménymotivációs alap óriási harc után csak 500 milliót kapott. A Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) által elnyert 900 millióból 650 milliós fejlesztést tudnak végrehajtani a Hunyadi-iskolában, 200 millióból pedig a halászi iskola újul meg. Tóth Tiborné dr. megjegyezte: sokat lobbizott a Szigetközért, a jelenlegi kormány támogatásával sikerült elérni, hogy a két nagy rehabilitációs projekt 11 milliárdos támogatást kapott. A képviselőt megdöbbentette a Rajka–Hegyeshalom vasútvonal bezárásának terve. Három miniszterrel, két államtitkárral tárgyalt az ügyben. A civil mozgalom vezetőivel és Beke Károllyal végzett gyors és hatékony munkájuknak köszönhető, hogy kompromisszumos döntés született.

Beke Károly képviselőjelölt elmondta: az ország jövő évi költségvetése az adócsökkentésről, a biztonságról és a munkáról szól, a válsággal szemben kemény, az állam támogatására szorulókkal szolidáris.

Olvasóink írták

  • 7. invektus 2009. december 28. 18:16
    „:P
    :)”
  • 6. Joel 2009. december 24. 09:25
    „Tóth Tiborné elvtársnő!
    Mi itt Szigetközben egy fillért sem láttunk az önök által kilobbizott pénzből.
    A falumban minden népszavazáskor az ellenzék győzött, így az ön kedves elvtársai kihúzták az ország térképéből a településemet.
    Egyre rosszabb az önök rezsimje alatt, egyre több ember szegényedik el az önök hibás politikai, gazdasági döntéseinek következtében.
    Öszödön miért nem hangoztatta az ellenvéleményét ön?
    Na persze havi másfél millás fizetésért én is elüldögélnek a parlamentben.
    Talán a kisemberek érdekeit is kellene nézni, nem csak a multi érdekeit.
    Ne is jöjjön ide Szigetközbe jövöre kampányolni, úgysem hiszünk már maguknak!
    Kivánom önöknek a minnél rosszabb választási eredményt jövőre!”
  • 5. KoPi 2009. december 23. 19:53
    „Most akkor hogyan is van? Az MSZP-s Tóth Tiborné és Beke Károly az MSZP belső ellenzéke, akik megküzdenek a gonosz MSZP-s kormánnyal? Hi-hi! Ez nagyon jó!”
  • 4. xen 2009. december 23. 19:23
    „"A civil mozgalom vezetőivel és Beke Károllyal végzett gyors és hatékony munkájuknak köszönhető, hogy kompromisszumos döntés született."

    Biztosan így volt, kedves Tóth Tiborné?”
  • 3. Flamo 2009. december 23. 08:27
    „Tegyük még hozzá!
    Munkája eredményeként nem valósult meg a Moson-Máriakálnok közötti kerékpárút, pedig megígérte!
    Nem valósult meg a Móvár-Levél közti kerékpárút sem, hogy csak néhány "bagatel" dolgot említsek!”
  • 2. KoPi 2009. december 23. 05:16
    „"Hozzátette: munkája eredményeként térségünkbe az elmúlt időszakban közel 25 milliárdos pályázati támogatás érkezett."
    Nocsak, nocsak! Szóval ezek szerint a képviselőnek van beleszólása/ráhatása arra, hogy melyik pályázat nyerjen. Eddig azt hihettük, hogy a pályázat elbírálása objektív, vagyis a nyerési esélyeket a pályázat tartalma határozza meg. Legalábbis ezt kommunikálták nekünk az MSZP felelősei. Most meg kiderül, hogy a pályázat smafu, a döntő az, hogy az MSZP-s képviselő munkája eredményeként kap-e a térség támogatást, vagy sem. Nahát! Hogy mik derülnek ki a ciklus végére? Persze ne keverjük össze az öntudatos és elhivatott, a térség sorsán segíteni szándékozó képviselő lobbi munkáját a korrupcióval! A kettőnek semmi, de semmi köze egymáshoz!”
  • 1. jánosi 2009. december 22. 21:33
    „Hát ennyi lóvénak kicsit jobban kellene látszani a térségben ! Meg aztán sok a majd is benne .........”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Későn találták meg az árokban a férfit

Egy árokban fekvő férfihez riasztották a mentőket szombaton Kimlén, aki a sérülései miatt a kórházban meghalt. A rendőrség tanúk jelentkezését várja. Tovább olvasom