Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Húszmillió forintból újult meg majoroki iskola

A napokban adták át a majoroki Ujhelyi-iskola húszmillió forintból felújított egyik szárnyát. Az épület jövő évben lesz százéves, a múltidézésre programokkal és egy évkönyvvel is készülnek.

Kisebb belső javítások mellett újították fel az Ujhelyi-iskola legrégebbi épülete homlokzatát és tetőszerkezetét. Az ingatlan jövőre lesz százéves, azóta csak kisebb korszerűsítéseken esett át. A fenntartó önkormányzat meghatározott ütemterv szerint újítja fel a város oktatási intézményeit. A nevelési tanácsadó új helyének kialakítását és a Bóbita Óvoda korszerűsítését követően húszmillió forintos beruházás során szépülhetett meg a majoroki iskola épülete, melyet ünnepélyesen a napokban adtak át.

Ujhelyi-iskola: Húszmillió forintos beruházás során szépülhetett meg a majoroki intézmény épülete, melyet ünnepélyesen a napokban adtak át.
Ujhelyi-iskola: Húszmillió forintos beruházás során szépülhetett meg a majoroki intézmény épülete, melyet ünnepélyesen a napokban adtak át.

Nagy István polgármester az átadáson kiemelte: a beruházás kivitelezői mosonmagyaróváriak voltak. A közbeszerzésen nyertes vállalkozás vezetője, Szabó Gyula elmondása szerint az iskola egykori diákjaként és majorokiként is szívügyének tekintette az épület felújítását – melynek részleteiről az ünnepségen részletesen is beszámolt.



˝Programokkal és egy évkönyvvel készülünk a százéves évfordulóra.˝
Gálos Jánosné igazgató
– Jövő év októberében lesz százéves az intézmény. Az eredetileg egy tantermes és egy tanerős iskola átadásakor már világossá vált, hogy szűkös lesz az itt élő gyerekeknek ez az épület – magyarázza Gálos Jánosné iskolaigazgató. Mostanra öt épület tartozik az intézményhez. Az iskolavezető kiemelte: – Még van mit tenni épületeinkért, főként energetikai szempontból. A legújabb, mintegy másfél évtizedes főépületünk a leginkább energiaigényes. A nyílászárók cseréje sürgető lenne, akárcsak a fűtéskorszerűsítés.

Az intézmény az épületek állagmegőrzésére nagy figyelmet fordít, de a nagyobb felújításokhoz az önkormányzat segítségében bíznak. Az igazgató elismerően szólt a szülők segítségéről is, támogatásukkal legutóbb többek között egy fedett kerékpártárolót alakítottak ki. Az Ujhelyi-iskola továbbá készül fennállása századik évfordulójának megünneplésére: programjaik is ennek jegyében zajlanak majd, de egy évkönyv is készül majd az eseményre.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új települési bizottság Héderváron

Az önkormányzat képviselő-testülete döntésével létrehozta Településkép-védelmi és Turisztikai… Tovább olvasom