Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Húsz éve egyesületben a város kultúrájáért

Mosonmagyaróvár - Huszadik születésnapját ünnepli pénteken a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület, mely kezdetben a helyi színjátszást karolta fel, mostanra a kultúra mellett a civil társadalom fejlesztésére, információ- és munkaerő-piaci szolgáltatásokra is vállalkozik.

Az amatőr színjátszás felkarolása vezérelte 1989-es alapításakor a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesületet. Égisze alatt kezdte el tevékenységét a Halmos László Énekegyüttes is, ugyancsak húsz éve.

– Az egyesület az egykori Gyermekek Házában kapott otthont, három színjátszó társulatot működtettünk általános és középiskolásoknak, illetve felnőtteknek. 1995-ben azonban eladták az épületet és kérdésessé vált a színtársulatok fenntartása – eleveníti fel a kezdeteket Nagy Sándor, aki 1993-ig a szervezet titkára, azóta elnöke. A helyi színjátszás fejlesztését továbbra is céljuknak tekintik, amellett, hogy a kultúra több ágát is felkarolják. Tizenkilencedszer szervezték meg idén a Moson megyei nemzetközi színjátszó-találkozót, 14. alkalommal hirdettek meseíró pályázatot, a vers- és prózamondó versenyük kistérségivé nőtte ki magát. A civil társadalom ˝építőiként˝ októberben tizedszerre rendezik meg a mosonmagyaróvári civil napot, s adják át a Mecénás- és ˝Az év civil szervezete˝ díjat.

Nagy Sándor, a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület elnöke.
Nagy Sándor, a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület elnöke.

– Fontosnak tartjuk az információszolgáltatást, tizenegy éve indítottunk saját civil lapot, mely 2005-től Mosonmagyaróvári Civil Szemle címen havonta megjelenik – mondja a civil szervezet elnöke. A kulturális egyesület tíz éve munkaerő-piaci szolgáltatásokat is vállal: a munkaügyi kirendeltségnél a mentorprogram keretében segítenek az álláskeresőknek. És hogy ez a feladat mennyire időszerű, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az egyesület a kezdeti egy-két alkalmazott helyett idén négy munkatárs bérének finanszírozására pályázott sikeresen.


Ünnep az évfordulón

Pénteken délután 5 órakor a Fehér Ló Közösségi Házban ünnepli fennállásának 20. évfordulóját az egyesület. Az ünnepélyes díszközgyűlés keretében áttekintik az egyesület történetét, a kulturális programban közreműködik a Szederinda táncegyüttes, a Halmos László Énekegyüttes, valamint a Mákvirágok színpadi tánccsoport és a Mákvirágok utánpótláscsoport.


 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem veszik át a ˝kibélelt˝ Mosonyi utcát

Az önkormányzat már csaknem fél éve elvégezte a Mosonyi utca alatti csatorna rekonstrukcióját, mivel ez volt a feltétele annak, hogy a Magyar Közút átvegye ezt az útszakaszt. Tovább olvasom