Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Hosszú fegyházbüntetést kaptak a hegyeshalmi gyilkosok

Húsz, tizennégy és hat és fél év szabadságvesztésre ítélte a 2007 nyarán, Hegyeshalom közelében elkövetett gyilkosság három vádlottját megismételt eljárásban a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság.

Az áldozat, egy nyugalmazott pénzügyőr megverését szerelemféltésből megrendelő J. Zs-re súlyos testi sértésre való felbujtás és - a férfi pár héttel korábbi bántalmazása miatt - életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt hat és fél év börtönt, a férfit bántalmazó S. P-re és B. H. D-re pedig húsz és tizennégy év fegyházat szabott ki a bíróság. J. Zs. emellett hét évre eltiltották a közügyektől.

A két visszaesőnél a különös kegyetlenséggel, társtettesként elkövetett emberöléshez S. esetében - mivel néhány ezer forintot elvett az áldozattól - kifosztás, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés is társul, mivel a házkutatáskor egy Magnum forgópisztolyt és távcsöves puskát, valamint azokhoz való lőszert találtak nála. A két férfit tíz-tíz évre eltiltotta a bíróság a közügyektől; a három vádlottnak összesen négymillió forint bűnügyi költséget kell megfizetnie, ennek kilenctizedét egyetemlegesen.

A rendőrök két nappal a bűntett elkövetése után fogták el a 2007. júliusi hegyeshalmi gyilkossággal gyanúsítottak közül a felbujtót, a másik két férfi egy héten belül került rendőrkézre. Az akkori közlés szerint a harmincas évei közepén járó J. Zs. helyi vállalkozó szerelemféltésből bízta meg a két huszonéves férfit - a mosonmagyaróvári S. P-t és a leányvári B. H. D-t, hogy alaposan hagyják helyben a nyugalmazott pénzügyőrt. (Előbbinek fizetségként vett is egy 300 ezer forint értékű motorkerékpárt.)

A megbízó ugyanis azt gyanította ugyanis, hogy őt elhagyó élettársa nem csupán elpanaszolta az 58 éves áldozatnak, hogy brutálisan bánt vele, de a nő és a korosodó férfi között szexuális kapcsolat is volt. A vállalkozó hetekkel korábban már megverte a nyugdíjas férfit.

A vádirat szerint a Hegyeshalomhoz közeli tanyájára késő este hazatérő férfira S. P. egy tömör vasrúddal mért halálos ütést, ennek erejét mutatta, hogy a rúd meghajlott. Társa egy pajszerrel ütlegelte a - már halott - férfit. Ezután egy kombájn tövébe húzták a holttestet, majd egy hullámpalával eltakarták.

A vasrudat a gaz közé dobták, a pajszert és a ruhákat pedig J. Zs. segítségével elégették, illetve vízbe dobták. Az elkövetés eszközét később a búvárok megtalálták. Elfogása után J. Zs. és B. H. D. is beismerő vallomást tett, míg S. P. - aki 2003-as szabadulása előtt hat évet ült fegyveres rablásért - tagadott.

Olvasóink írták

  • 12. Gomboc 2011. április 19. 20:54
    „http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0300006.IM”
  • 11. Ennyi 2011. április 13. 21:16
    „Jól sikerült a ház eladás,hazaengedték Édesapja gondozásáért??? van testvére ennek a semmirevalónak!!!csak azt is elmarta évekkel ez elött!!!a kisfiát nevelhetné az édesanyja!!!csak mégis a pénz beszél!!!!Nagyon sajnálom a hozzátartozókat a felhasogatott sebekhez az ítélet nem semmi!!!!!jól élheti életét fogadja Babáját és még ez beszél szerelemféltésről??? erről ennyi!!!!!!!!!!”
  • 10. idegen 2011. április 13. 10:05
    „Felháborító ! Ennyit kapott a Zuschlag is sima sikkasztásért. Forditott az ítélet,20 év fegyházat kellett volna kapnia a felbujtónak.Milyen bíroság ez meg milyen bíro ? Nagy a baj itt nálunk az igazságszolgáltatással az biztos.”
  • 9. zeder 2011. április 13. 06:09
    „Na ezt nagy hiba volt kiengedni! Sok az ellenérzés J. Zs. iránt.
    Hegyeshalomban mindeki ismer mindenkit. Az emberek nem felejtenek!”
  • 8. Ennyi 2011. április 12. 20:56
    „Nagyon szomorú hogy ilyen csúnya embertelen cselekményért csak ilyen büntetés ráadásul,itthon eszi a penész, vagy irányít???Hány családot tett tönkre????”
  • 7. laca123 2011. április 12. 20:48
    „vajon a t. biróságot is lefizette?tuti,hogy csak ennyit kapott!ez nem igazságos,vagy?ez magyarország,csupa kisbetűvel.hát nem lennék a helyébe ha kijön,az tuti.a faluban nem lesz maradása az biztos.”
  • 6. tisa 2011. április 12. 18:41
    „A hülye Juhász ,mert mindig így hívtuk,ha van egy csepp esze,ami nincs és nem is lesz,elköltözik Hegyeshalomból.Azt hiszi a pénz az minden,de mi tudjuk ,hogy ez nem így van,csak ő nem.Utálja mindenki,csak van neki pár csatlósa akiket megvett.Ha még mindig mellette állnak,ők sem különbek.Ez az ember tönkre tett több családot,azt hitte istent játszhat Hegyeshalomban.Igazából egy senki. Mit keres itthon,fegyházban a helye.A mérleg nem mnidig jó irányba billen.Mi az oka??????????A pénz???????”
  • 5. sicc 2011. április 12. 12:22
    „A felbújtónak sokkal többet , az egy vadállat , nem ember. És még gyáva is. Ő amúgy is egy bűnöző !
    Sajnálom a hegyesieket ,ha kiszabadul.
    De a rendőrség akkori nyomozói is megérnének egy misét ! Hiába tett feljelentést az áldozat ! Az Ő lelkükön is szárad a halála. :(”
  • 4. laca123 2011. április 12. 12:21
    „én vascsővel vállalnám az agyonverésüket, míg élnek.ingyen!!!”
  • 3. btl 2011. április 12. 11:48
    „keveslem a megrendelő büntetését (6 és fél év!). legalább egy tisztességes korbácsolást megérdemelne, hogy megtanulja: nem veretünk meg embereket csak azért, mert bajunk van velük.”
  • 2. verembele 2011. április 12. 11:35
    „Tisztelettel (1) hozzászóló: Én már azzal is megelégednék így első körben, ha ezeket az éveket tényleg letöltetik az elkövetőkkel.
    Természetesen teljesen igazat adok Önnek, hogy az ilyen egyéneket (ráadásul van köztük visszaeső ez már magában is komoly bélyeg) ki kell vonni a társadalomból. Ön nagyon humánus a kivégzési javaslattal, de szerintem lehet, hogy az uránbányát és a recski bányát újra lehetne nyitni, hátha hoznának valami hasznot.
    EZ TŐLEM SZOKATLAN ALJAS MEGNYILVÁNULÁS DE ELŐBB UTÓBB MEGUNOM A DOLOGTALAN BŰNÖZŐK NYARALTATÁSÁT
    Üdv.”
  • 1. senkialadár 2011. április 12. 10:39
    „akibe benne van ez a hajlam annak nem sok a 20 év, ilyeneknek nincs keresnivalójuk a társadalomban ki kell végezni őket sajnos. Most énbennem bennem van az hogy szeretem a pizzát azt pár év elzárással nem lehet megváltoztatni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szakmai fogásokat cseréltek

A Hunyadi Mátyás Szakképző és Szakközépiskola és a szlovákiai Nagymegyeri Magán Szakközépiskola… Tovább olvasom