Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Homokba fektetett milliárdok

Mosonmagyaróvár - Információink szerint több mosonmagyaróvári összességében sokmilliárd forintot fektetett be egyesült arab emirátusokbeli ingatlanokba a gyors és busás megtérülés reményében. A haszon és az alaptőke azonban egyelőre „bentragadt".
Egyre több ingatlanos cég kínál már Magyarországon is rendkívül jövedelmező befektetési lehetőséget az Egyesült Arab Emirátusokban, Dubajban és Abu-Dzabiban. Az emirátusokban kitűnőek a vállalkozási feltételek, virágzik a turizmus, a kereskedelem, a bank- és az ipari szektor és az igencsak fellendült ingatlanpiac.


Freehold projektek, szakaszos finanszírozással

Az ingatlanpiacon erős a kereslet az óriási lakás- és irodahiány miatt. Dubaj öt évvel ezelőtt, míg Abu-Dzabi 2007-ben nyitotta meg ingatlanpiacát a külföldi tőke előtt, az úgynevezett szabad tulajdonú – freehold – projektekkel. Az arab ingatlanbefektetések gyors, 4–5 hónapon belül mintegy 20 százalékos megtérüléssel kecsegtetnek. Lapunk információi szerint – és ez a városban egy ideje már közbeszéd tárgya is – ilyen befektetéseket kínált egy mosonmagyaróvári vállalkozó is. Úgy tudjuk, a fiatalember jelenleg egy, az emirátusokban működő, a szabad kereskedelmi övezetekben nemzetközi befektetők részére üzleti és lakóingatlanokra szakosodott cég magas beosztású vezetője. A férfi számos mosonmagyaróvárinak kínált kimagasló megtérülést ígérő befektetést. Sokan bele is mentek az üzletbe – voltak, akik százmilliókkal. Információink szerint a mosonmagyaróváriak összességében több milliárd forintot „fektettek be" az arab országban. A megtérülés azonban egyelőre elmaradt, a mintegy két éve befizetett összegeket sokan azóta sem kapták vissza. Az érintettek közül – noha érdeklődésünkre néhányan megerősítették a híreket – lapunknak senki sem kívánt nyilatkozni. Többen még bíznak abban, ha a nyereséget nem is, de az alaptőkét még visszakapják. Talán éppen emiatt – úgy tudjuk – senki sem tett feljelentést ez ügyben a rendőrségen.

Abu-Dzabi: Gyors és busás megtérüléssel kecsegtetett sokakat az arab befektetési bumm. Fotó: Illusztráció
Abu-Dzabi: Gyors és busás megtérüléssel kecsegtetett sokakat az arab befektetési bumm. Fotó: Illusztráció

A VPOP nyomoz

Az érintett vállalkozó egyik érdekeltségéhez tartozó cég ellen – legalábbis a társaság internetes portálján jelenleg is ő szerepel ügyvezetőként – viszont a vám- és pénzügyőrség nyomoz. A mosonmagyaróvári székhelyű társaság elsősorban nagy értékű gépjárművek értékesítésével foglalkozik. Érdeklődésünkre a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságától (VPOP) február 13-án kapott tájékoztatás szerint a nyugat-dunántúli regionális nyomozóhivataluk nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen adócsalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A gyanú szerint ez a mosonmagyaróvári székhelyű kft. 2005-ben és 2006-ban Németországban vásárolt, majd különböző hazai gazdasági társaságok felhasználásával Magyarországra behozott és belföldön értékesített luxusautók után vélhetően több mint 100 millió forint áfabevallási és -fizetési kötelezettségének nem tett eleget. A hatóság a nyomozás során vizsgálta a mosonmagyaróvári céggel kapcsolatban álló kilenc különböző magyarországi gazdasági társaságot. A kilenc budapesti székhelyű cég feltehetően a 2005-ben és 2006-ban önállóan behozott gépjárművek után áfabevallási és -fizetési kötelezettségének a gyanú szerint nem tett eleget, így mintegy egymilliárd forintot meghaladó értékben károsíthatta meg a költségvetést. A nyomozás jelenleg is folyamatban van: az adócsalás bűncselekmény részleteinek felderítése, okirati bizonyítékok beszerzése, tanúk kihallgatása történik.

Olvasóink írták

  • 17. mlac 2009. augusztus 21. 11:53
    „Szép csávó”
  • 16. SultanAlSuadi 2009. március 13. 08:02
    „NA..AKKOR CSAK RÖVIDEN!!!

    Kedves Oriza Triznyák! Lehet, hogy a Wikipédia így írja, de az Arabok Dubai-nak írják, Abu Dhabi-nak és ez utóbbit így is ejtik. Lehet, hogy a Wikipédiát íról a nyelvtanórán azzal voltak elfoglalva, hogy mit találtak az orrukban? Vagy egyáltalán nem járnak utána ők sem semminek, mint ahogy azt az újságírók is teszik.
    Újságírónak és Taxisnak meg az megy, aki már semmihez sem ért.

    P. urat sokan keresik nem csak Magyarországról. Egyenlőre nem meri elhagyni az Emirátusok területét, de valószínű, hogy jobban is jár. Ott van némi védelme, ugyanis a "verejtékekkel megkeresett" milliárdokból kinti tökös arabokat fizet, akik ráadásul a kormány emberei is egyben. FULL VÉDELME VA...amíg el nem fogy a pénz.!
    Állítólag az ingatlanpiác visszaesése miatt sűllyedtek el a befektetett pénzek, legalábbis P. ezt állítja.
    2 napja voltam kint az általa megkezdett építkezésen Ajmanban (Másik emirátus -gyengébbek kedvéért másik megye- és egyben a legkisebb is.) ami rohamléptekben halad. Ha nincs pénz, nincs építkezés!
    ...és mielőtt még bármi rosszat szórnátok rám válaszként...nincsenek és nem is voltak milliárdjaim, nem vagyok benne azok között akiknek tartozik P. úr, nem is savanyú a szőlő, meg annyi pénzem van, hogy szépen és jól megélek kint a családommal együtt és nam is kell több. Persze ha több lesz nem tiltakozom ellene, de most nekem így jó.
    Én teljesen pártatlan megfigyelőként vagyok benne a buliban, és ismrem mind a 2 oldalt.
    További szép napot mindenkinek!”
  • 15. piskóta 2009. március 12. 14:57
    „666.hu nak. én csak azt szeretném megkérdezni, hogy azt sem tudja ki kicsoda a városában, ráadásul egy keresztény közösségben egy ilyen nick névvel, milyen szellemi szinten mozog? azt ajánlom mennyen és jelentese fel a szomszédját, mert vett egy kocsit vagy valakit akiről úgy gondolja hogy egy kicsit elöbre jutott magánál. kiváncsi lennék mennyi adot fizettet be idáig az életében, vagy mitt tett mosonmagyaróvárért. az ilyen kommonista szarháziktól már ki van az ország,és nem tudunk megszabadulni az ilyen semmire kellő emberektől. joska pista sára kata klára neki mindeggy csak gyalázkodhasson. nálatok a várasotokban aki vitte valamire az mindt bűnöző buzi köcsög? csak te vagy király?:)) grat hozzá. az én lakhelyemen remélem, kevés ilyen ember van. p. pisti hajrá.”
  • 14. Lomex 2009. március 11. 06:28
    „666.hu , azt hiszem lesre futottál. Ez nem az a P.. Engem inkább azérdekelne, hogy kik a befektetők?”
  • 13. 666.hu 2009. március 10. 20:35
    „Babzi... hogy id. P.jól használta ki, hogy még az "átkosban", -mint vezető NAPI 1-200 rongyot haza-rongyolt, és jó helyen - jó időben / mikor is "limitálva volt a személyzet-létszám/vend.kereskedő...., és a Takács kénytelen volt elpasszolni az Ambróziát.... ismerős ? / volt, a "nagyon kemény, észt igénylő" munkával megkeresett lóvéját a Takács-Sunyi üzletére költötte.... hogy a kisebbik P. egy viszonylag normális gyerek, az ok. Zolika mindig is tahó volt, a napi/tálca-kisfröccs család-anyával együtt.... Ne elemezgessük... Ok ? Óvár csak egy tanya, már 15-18 éve, a többi nem számít. is volt, ez tény. Aki hajtott, és esze is volt hozzá, az inkább a Takács-sunyi, a Gaben, a Jákovics, a Tarninger/Lőre duó... és még néhányan... azért a P. - vendéglátós El-Bundy-k ne legyenek példaképek....”
  • 12. babzi 2009. március 10. 17:22
    „P. István hihetetlen rátermett üzletember, akinek mindig megvolt a tehetsége ahhoz, hogy rövid úton 5 forintból 100-at csináljon. Több nyelven beszél és rendkívül tájékozott az üzleti életben. Egyszer majdnem kiírta a sors az élet forgatókönyvéből, de szerencsére felépült. Mindenkinek megvan az esélye a meggazdagodásra, van akinek van hozzá tehetsége, van aki egyszerűen jó helyre születik... Egy biztos, addig amíg valaki nem lát a dolgok mögé teljes egészében, nem ismeri az embereket akikről véleményt alkot, nincs joga ítélkezni.

    Sajnos ez a társadalom ilyen és Mosonmagyaróvár még inkább híres az emberek irigységéről és rosszindulatáról. Itt nagyon él a "megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is" elv.

    Én mindenesetre Szilvinek és Istvánnak is jó egészséget és minden üzletembernek aki letett valamit az asztalra vagy épp ezen dolgozik sok sikert kívánok!”
  • 11. Mérnök 2009. március 09. 22:07
    „Nincsenek nevek?
    P. ellen nincs feljelentés, mint mondtam egész "más szálon" fogják előkeríteni az igenis létező átvágott emberek, akiknek azért erre az akcióra még maradt egy kis pénzük :D
    Bár ahogy ismerem a "keresőket", jobban járna ha csak feljlentenék...”
  • 10. Oriza_Triznyák 2009. március 08. 21:39
    „Nagyokos "secondigliano"! Mielőtt helyesírási leckéket adnál itt, nézz utánna, hogy mit hogyan kell írni (ha már egyszer magatól nem tudod). Ajánlom figyelmedbe ezt az oldalt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Abu-Dzabi
    Lehet, hogy újat mondok, de vannak olyan településnevek, amikre más helyesírási szabályok vonatkoznak a magyar nyelveben. Például ha esetleg nem tudnád, Franciaország fővárosa magyarul Párizs, míg franciául Paris. Máskor gondolkozz, mielőtt baromságokat írnál. Gondolom a hozzászólásod többi tartalma is hasonlóan megalapozott ...”
  • 9. secondigliano 2009. március 08. 09:24
    „Ezek a "mosonmagyaróvári milliárdosok" akik megtömték az újságíró zsebét, kényszerítve a cikk megírására, jól példázzák,hogy az ész és a pénz nem feltétlenül jár együtt!Egy valamire való újságíró utána jár a hallottaknak és mindkét fél meghallgatását követően ír le valamit, amihez a nevét is adja! Minimum a helyesírásnak, ami szerintem követelmény! Pl: Dubai és nem Dubaj, Abu Dhabi és nem Abu Dzabi! De ha csak arról van szó, hogy minden nap meg kell tölteni az újságot valami baromsággal, akkor segíthetek, ígérem prezentálok egy- két oldalt!
    A "milliárdosokról" meg csak annyit, úgy hallottam egész JÓ nyereséggel forgatják a pénzüket ennél a fiatalembernél! Az irigység rossz tanácsadó: az fáj nekik a legjobban, hogy nem ők aknázhatták ki előbb, ezt a "homokbányát"! Így hát legegyszerűbb azt kívánni: dögöljön meg a szomszéd lova!”
  • 8. makospalacsinta 2009. március 07. 23:25
    „Egyetértek Imcsivel. Én is azt hiszem, hogy a nem feljelentés valódi oka az volt, hogy nem szeretnék, hogy kiderüljön honnan "akasztottak" le több milliárdot, ahogy a cikk szerzője írja.”
  • 7. Lopland 2009. március 07. 22:21
    „Vagy lehet, hogy rosszak voltak az információink??? 8)
    Ha igen, akkor bocs...

    És egyébiránt:
    Az ártatlanság vélelme (bűnösség vélelmének tilalma) alapján senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg (A Magyar Köztársaság Alkotmánya).
    http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rtatlans%C3%A1g_v%C3%A9lelme”
  • 6. Lopland 2009. március 07. 22:07
    „Információnk szerint több mosonmagyaróvári, magát újságírónak valló személy sok száz millió forinttal tartozik az APEH-nek és a TB-nak. A hiányzó pénzt több bt, kft révén tüntették el, fiktív számlázással.
    A helyi lap magas beosztású vezetője és társai ellen számos vizsgálat folyik adócsalás, fiktív számlázás ügyében, valamint vagyonosodási vizsgálat is indult az illető személyek ellen.
    A nyomozás során feltárták, hogy a napilap számos alkalmazottja saját tulajdonú és bérelt ingatlanokban Hollandiából behozott marihuána magokból ipari méretekben kábítószer alapanyagot állított elő.

    A nyomozás jelenleg is folyamatban van: az adócsalás bűncselekmény részleteinek felderítése, okirati bizonyítékok beszerzése, tanúk kihallgatása történik......

    MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
    KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
    7/2008. (II. 22.) rendelete
    az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről
    ...

    a.) kiadási főösszegét: 12.157.790.000,- Ft-ban, azaz
    Tizenkettőmilliárd-Egyszázötvenhétmillió-Hétszázkilencvenezer forintban
    ...

    http://www.mosonmagyarovar.hu/www.mosonmagyarovar.hu/doctar/Hivatalos_Ugyek/Dokumentumtar/Rendeletek/2008_evi_rendeletek/Koltsegvetes_2008.doc

    Walacki nagy kakiban lehet 8)”
  • 5. alajos11 2009. március 07. 13:27
    „A srác, ha van esze, akkor a Carib tengeren sütögeti magát, koktélt iszik!”
  • 4. Abrafax 2009. március 07. 13:01
    „Ebül szerzett jószág ebül vész.”
  • 3. Imcsi 2009. március 07. 09:41
    „Szerintem a feljelentés elmaradásának más oka is lehet: nem szeretnék, ha valaki érdeklődne, honnan volt ennyi befektetni való pénzük?”
  • 2. Mérnök 2009. március 07. 08:03
    „Azért nem tettek feljelentést, mert "más oldalról" szeretnék az úriembert megközelíteni, azóta megszökött a nem kevés milliárd forinttal, és éli világát Dubaiban...”
  • 1. Gabro 2009. március 06. 19:42
    „A cikk semmitmondó. Egy tény sem szerepel benne. Akik nyilatkoztak az "ügyről", nem vállalják magukat, és a véleményüket sem, bár, a cikk írója rájuk apellál. Ezt az egész történetet, akármelyik magyarországi városról meg lehetne írni, csak a városnevet kell kicserélni. Valamint nem értem, ha itt milliárdok vannak "homokba fektetve", akkor miért nem tett senki feljelentést?! Akkor mégis bíznak a befektetőben? A városban pedig sok minden közbeszéd tárgya... kinek milyen szexuális beállítottsága van, ki ment tönkre, stb. Erre sem gondolom, hogy lehet alapozni egy cikket. A VPOP-ről. A mai Magyarországon az gyanús, akit nem ellenőrzött még a VPOP, vagy az APEH. Az gyanús, akihez nem járnak ki hetente. Végül, nem tudom, hogy a világ melyik pontján található Abu DZabi, de az Egyesült Arab Emirátusokban csak Abu Dhabi nevű város létezik. Legalább a városnevet kellett volna helyesen írni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiss képviselő nem mond le

Rajka - Közösség elleni izgatás gyanúja miatt tett feljelentést a Mazsihisz, s indult vizsgálat a… Tovább olvasom