Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Hódvisszhang a sajtóban

Lébény - Kovács Gábor polgármester szerint túlzott az aggodalom a hódok tevékenysége miatt. Az internetes sajtót böngészve furcsa dolgokra bukkanhatunk az eset kapcsán. Egy oldal szerint például elképzelhető, hogy a hód-ügy egy nemzetközi összeesküvés folyománya.

Lébény polgármestere a Magyar Hírlap újságírójának elmondta, hogy bár a kirágott fák miatt előfordult, hogy egy-egy terület víz alá került, milliós nagyságrendű kárról azért nem lehet beszélni, ahogy azt néhányan teszik. A töltéseket átrágó hód rémképét is felvázolták valahol, ami - lássuk be - elég bizarr és lehetetlen rémkép.

A témát érintőlegesen egy zöld honlap is felvetette. A realzoldek.hu egy komplett összeesküvés-elmélettel állt elő a hódok, a WWF, Fülöp herceg és Szlovákia kapcsolatáról, melynek célja a Szigetköz pusztulása.
Az eset az országos média érdeklődését is felkeltette. "A hódok olyan mértékben elszaporodtak a Hanságban és a Szigetközben, hogy már nem tudják kordában tartani őket. A hód védett állat, a természetvédelmi törvény szerint az általa okozott kárt az állam nem téríti meg." - olvasható egy, a  Függelten Hírügynökség által kiadott hírben. Hódügyben tévéstábok is bejelentkeztek a településvezetőhöz.

Kovács Gábor polgármester bízik abban, hogy a Tárnokrétin készült felvételei és a kidöntött fák kapcsán a Lébényre fókuszálódott túlzott figyelem újra egészséges mértékű lesz, és a hódok ügyét is mindenki a helyén tudja kezelni.

Olvasóink írták

  • 4. larong 2008. január 17. 10:58
    „Töltést átrágó hód - igazi szakmai ostobaság.
    Egyébként úgy tudom, az ide betelepített hódok nem gátépítők, mert ez a kanadai hódok alapvető tulajdonsága. Ettől függetlenül: ma már mindenre érzékenyen reagálnak az emberek, s ott keresik a baj megoldását, ahol a legkisebbnek tűnik az ellenállás. Nem a falopókat kapják el, hanem a hódokra fognak mindent.
    Tény és való: a szaporulatot figyelni kell, s olyan optimális hód-számot kell fenntartani, amit még az emberek elviselnek. Józan körülmények között.”
  • 3. dr. Nagy Miklós 2008. január 17. 10:09
    „a legtöbb kárt a természetben az ember okozza és nem az ártatlan hódok. védett erdöket kivágnak, a fát ellopják és senki sem veszi észre.”
  • 2. K.G. 2008. január 16. 20:49
    „Hogy is volt ez valójában?!

    1. Fotóztam a Hanságban.
    2. Feltettem a "hódos" képeket Lébény (www.lebeny.hu) honlapjára.
    3. Ezt a Kisalföld munkatársa meglátta és mivel jónak ítélte, kérte (!), hogy felkerülhessenek a www.kisalfold.hu-ra.
    4. Írtak hozzá pár sort, melyek már elindultak a bulvárosodás útján...
    5. Ezt meglátta a Független Hírügynökség munkatársa, aki ebből "hírt csinált" az RTL klubnak. Ott már gátszakadásról volt szó, amit a hódok okoznak...
    6. Másnap e-mail érkezett, a zöldek egy bizonyos ágától, ahol párhuzamba került a szlovák nacionalizmus, Anglia és a hódok.
    7. Ezt felkapta a Magyar Hírlap is.
    8. Holnap már az MTV készül a helyszínre.

    Itt tartunk most.
    Így tegyen fel valaki fotót a hódokról az internetre!!!

    Hihetetlen milyen világban élünk!

    Kovács Gábor
    polgármester”
  • 1. 621 2008. január 16. 18:07
    „még az a szerencse, hogy hódpajtásék nem tudják, mennyi hülyeséget hordanak össze róluk. Élik életüket, építkeznek, - sztem ott ahol vannak boldogok - és hál istennek nem hat rájuk, hogy mindezeket néhány, hosszútávu feltűnési viszketegségben szenvedő, embernek is hívható kétlábuak mennyire irigyl tőlük...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vermelő- és ívóhelyeket jelöltek ki

Szigetköz - Vermelő- és ívóhelyeket jelölt ki a győri Előre Halászati Szövetkezet vizein, ahol a… Tovább olvasom