Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Hetvennégy éves címerhiba

Valójában Jézus Krisztus, nem pedig Keresztelő Szent János ábrázolása látható Mosonmagyaróvár címerében, ahogy ezt eddig hitték és az 1991-ben elfogadott rendeletben is leírták. A hiba egy 1939-es téves hivatkozási alap miatt történt.

Baj van Mosonmagyaróvár címerével. Pontosabban a címer rendeletbe foglalt leírásával, illetve annak történelmi hivatkozásával. Minderre most derült fény, miután kiadvány készül a hazai települések címereiről. A könyv szerzői érdekes ellentmondásra bukkantak, aminek feloldása most a város képviselő-testületére vár.

A város jelenlegi hivatalos jelvényének megalkotása 1988-ban kezdődött. Ekkor kezdeményezte a Mosonmagyaróvári Múzeumbarátok Köre az 1974-ben alkotott városcímer megváltoztatását és az 1940-ben elfogadott címer visszaállításának lehetőségét.

A városi tanács 1989-ben hozott határozata alapján felkérték a Képző- és Iparművészeti Lektorátust új, a város történelméből eredő címer terveztetésére és elkészítésére. A képviselő-testület végül a rendszerváltást követően, 1991-ben alkotott rendeletet Mosonmagyaróvár címeréről.

A leírás szerint a harmadolt pajzs felső része függőlegesen osztott, alsó részén pedig vízszintes vágás határolja le. Az alsó harmadban két vízszintes irányú, hullámos ezüstpólya fut végig, jelképezve a város folyóit, a Mosoni-Dunát és a Lajtát.  Bal felső részén foglal helyet Magyaróvár egykori címere, a két függő bástyával övezett kaputorony. A lebegő címeralak színe ezüst, háttere vörös, amint az II. Mátyás király 1609-es oklevelén megtalálható. Jobbra tőle – a címertani bal oldalon – Keresztelő Szent János ábrázolása látható, aki a város egyesítés előtti Moson-pecsétjének alakja. Ezt az 1555-ös pecsét vésete bizonyítja.
Ez utóbbi állítást cáfolták most meg a címerekről szóló kiadványt készítő szakemberek. Kiderült ugyanis, hogy a címeren nem Keresztelő Szent Jánost, hanem Jézus Krisztust ábrázolják. Ez az ellentmondás vélhetően abból adódik, hogy az 1991-ben elfogadott címer leírásához az 1939-es városegyesítéskor megfogalmazottakat vették alapul – magyarázza Nagy István polgármester. Az akkor leírtak viszont érthetetlen okból hibásak voltak.

A címert nem, csupán annak leírását változtatnák meg a több évtizedes tévedés kijavításához – mutatja Nagy István polgármester.
A címert nem, csupán annak leírását változtatnák meg a több évtizedes tévedés kijavításához – mutatja Nagy István polgármester.

Moson és Magyaróvár egyesítésének gondolata már 1908-ban felmerült. A tárgyalások viszont csak húsz évvel később kezdődtek meg erről. Az egyesítés végül 1939-ben történt meg. A Magyar Királyi Országos Levéltár 1909-ben keltezett levelében leírták, hogy a Moson 1555-ös pecsétjén lévő címer a föltámadt és kőkoporsóján álló Jézus Krisztust ábrázolja, „feje körül aranysugarakkal, jobbját áldólag fölemelve, baljában pedig ezüstkeresztes vörös húsvéti zászlót tartva, míg meztelen teste a derékon kék lepellel van betakarva". A levéltár azt javasolta, ezt kellene az új címerben is alkalmazni. Ezzel szemben az 1939-es határozatban ez szerepel: „Moson nagyközség pecsétjében Keresztelő Szent János ábrázolása van." A polgármester szerint mivel Nepomuki Szent János a mosoni templom védőszentje, így vélhetően 1939-ben ezért gondolták úgy, hogy a pecsét is őt ábrázolja.

A szakemberek azonban most megállapították, hogy az 1909-ben leírtak a valós adatok, így a város címerén valójában a föltámadt és kőkoporsóján álló Jézus Krisztus ábrázolása látható, aki a városegyesítés előtti Moson pecsétjének címeralakja.

Nagy István kiemelte: társadalmi egyeztetést kezdeményez, hogy eldöntsék, miként orvosolják a problémát. A város címerét nem akarják megváltoztatni, így a leírást helyesbítenék. Egyik lehetőség, hogy kiveszik az indoklásból a korabeli Moson pecsétjére hivatkozást, vagy pedig a leírásban Keresztelő Szent Jánost Jézus Krisztusra módosítják. Az egyeztetéseket követően a képviselő-testület dönt majd erről.

Olvasóink írták

  • 18. Besenyőpista 2013. szeptember 10. 20:46
    „Pancser, Pancser! Hogyan fogod megmagyarázni a jótevődnek, hogy "nemecsek ernőhöz" hasonlítottad! Amennyiben jelzőként használtad a " nagy Istvánt" akkor a Dr. -t nem kellett volna odaírni!
    Egyetlen egy dologgal értek veled egyet: PANCSER vagy!”
  • 17. Abrafax 2013. szeptember 09. 20:21
    „Jusztis, sikerült megragadnod a lényeget, csak markold erősen, mert ha elengeded, beázik a cipőd.”
  • 16. justitia18 2013. szeptember 09. 18:57
    „15 !

    Én meg parasztgúnyába öltözött Kubatovot elvtársat vélem felfedezni a címerben, több hatalmas cigarettával a kezében, amint éppen egy népnemzeti ruhás nőalakot kínál meg vele, mellette meg egy jóképű komondor vigyorog, rajta piros szívkeretes szemüveggel...::))
    A fenti alakok alatt egy felcsútmány úszik el a Lajta habjaiban, a Mosoni Duna pedig egy szétázott Kubatov listát viszi a medrében..::))”
  • 15. Abrafax 2013. szeptember 08. 12:04
    „A helyi baloldal (MSZP, E14, DK, Gittegylet, stb) számára is lenne egy alternatív címerjavaslatom: két napszemüveges, kopasznyakú japánkakas marja egymást vörös mezőben egy szemétdomb tetején, az egyik hóna alatt hasítottbőr autóstáska.”
  • 14. pancser 2013. szeptember 08. 12:03
    „9. abszurdisztán 2013.09.07. 11:42
    Te is mondhatsz véleményt a címerről, halljuk!”
  • 13. pancser 2013. szeptember 08. 10:41
    „11. abszurdisztán 2013.09.08. 08:07
    Csak veled fognak össze nagyon kevesen. Itt a fórumokon támogatót találtál, de arra szociként nem lennék olyan büszke. Csak nehogy azt mond, hogy szoci pártnak nincsen listája? Ha tagadod mindjárt mondom is: Dr. nagy István, Gabika, jómagam és így tovább...... Akkor miről gagyogsz? Nálad ügyetlenebbül politizáló pártvezért nehezen lehetett volna találni. Például fogalmad nincsen, hogy a három baloldali erő közül hova tedd a feneked. Közben a Fidesz a dolgok jelenlegi állása szerint a szavazatok 50%-át kapná.
    Bocsánat az olvasótól a kitérőért, vissza a kályhához. A címer engem nem zavar, majd meglátjuk!”
  • 12. Abrafax 2013. szeptember 08. 10:28
    „Szigetszentmiklós 8. körzetében 2010-ben azért nem a balodal győzött, mert a volt szocialista alpolgármester függetlenként indult és kritikus mennyiséget vittel az OTT közel kétharmadnyi balos szavazóból. Ilyen körzet Óváron nincs, úgyhogy el kell kötnie a gatyát annak a szerencsétlennek, akit demokratikusan és központilag a helyedre tesznek.
    Miután Bajnai és Mesterházi egymás ellen indul 14-ben, Húshegyi a párttagságát adta vissza a képviselői hely helyett, Beke Karcsival éppen csak egymás torkának nem mentetek és országosan is a ugyanazok a figurák tárgyalnak egymással különböző pártok színeiben, akik 2010 előtt még mind szocialistaként indultak - ó, igen, mesélj nekünk a személyes ambícióitok feladásáról kérlek, hátha akad olyan balek, aki elhiszi...”
  • 11. abszurdisztán 2013. szeptember 08. 08:07
    „10 !
    Abrafax-Babrafax !
    Az összefogás országosan és helyben is fontosabb minden személyes ambíciónál (lásd: Szigetszentmiklós).
    Lassan kezdheti Kub@tov Pesta a csomagolást, Bp-n is, meg Móváron is, tudod, ahogy a <moderálva> Gabika is összecsomagolt a városházán...::))
    A Wikipédia meg másra is jó...de ezt úgy látszik a Kub@tov Pesta nem tudja...:::)))”
  • 10. Abrafax 2013. szeptember 07. 13:59
    „Mire jó a Wikipédia, még az ateisták is utána tudnak nézni a katolikus szenteknek.
    Vigasztalódj, Abszurd, a Keresztelő János csak hetvennégy év után tudta meg, hogy lekerülhet a címerről, veled pedig már három év munka után közlik, hogy beállhatsz valaki MÖGÉ...
    Nekem valami olyasmi is rémlik, hogy Mosonnak nem volt használatban címere, csak pecsétje. Ez esetben akár el is kophatott annyira, hogy a rajta lévő alak másnak látszott, innen a személycsere.”
  • 9. abszurdisztán 2013. szeptember 07. 11:42
    „Kubatov rosszul tudja !! Jobb lenne, ha a trafikügybe merülne bele és arra próbálna erkölcsileg elfogadható magyarázatot adni. Nepomuki Szent János áldozópap és vértanú, valamint Keresztelő Szent János nem ugyanaz a személy.Előbbi a XIV. sz.-ban élt, Csehország szülötte, a gyónási titok őrzője mindhalálig.Keresztelő János pedig Jézus előfutára és megkeresztelője a Jordán folyóban. Csak akkor tessék okoskodni, ha utána néztek a dolgoknak. Adrafax ! A helyi ellenzék egyetlen jelölt mellé sorakozik fel, s ez lesz a Kubatov veszte.... :))) Mehet a trafikba segéderőnek !!”
  • 8. Abrafax 2013. szeptember 05. 19:58
    „Engedtessék meg, hogy feldobjam egy régi ötletemet: az egykori Moson vármegye címeréből a két oroszlánt címertartóként át lehetne emelni a városi címerbe, alternatív verzióként. Ezüst színben a színharmóniát sem rontaná.
    Vagy arany színben, (szintén a volt megyei címerből átvéve) tarthatnák a Szent Koronát a városcímer fölé - hangsúlyozom, alternatív verzióként, a megszűnt vármegyére emlékezve. Kár, hogy nem lehet képet belinkelni, kirajzoltam, igggen jól néz ki...”
  • 7. Abrafax 2013. szeptember 05. 19:50
    „Ne pedálozz Abszurd, már demokratikusan eldöntötték a központban, hogy nem indulhatsz.
    (És sose szégyeld, ha tanulsz valami újat egy nálad okosabbtól.)”
  • 6. kocsoggorog 2013. szeptember 05. 12:14
    „Látod Tamás, van aki sok mindenhez ért, van aki meg magániskolát is csak lehúzós alapon tud működtetni.”
  • 5. WeiseÖdenburg 2013. szeptember 05. 09:46
    „4. abszurdisztán 2013.09.05. 06:29 Kérem az elnézést. A Móvári hozzászólók emlegetik a helyi Kubatovot. ki ő ,
    persze virág nyelvet,ha nem nagy a kérés? Be kell vallanom , egy Móvári hozzászóló pancser néven szerepel a zagyvaságai
    között szeretnék eligazodni.”
  • 4. abszurdisztán 2013. szeptember 05. 06:29
    „Ehhez is ért a Kubatov ?? Hogy milyen sokoldalú....”
  • 3. amivarosunk 2013. szeptember 04. 19:47
    „A nemzetijelkepek.hu weboldal szerint:

    Mosonmagyaróvár város

    (Győr-Moson-Sopron megye)

    Mosonmagyaróvár város címere tárcsa alakú pajzs. Alapszíne vörös és kék. A pajzsot ezüstszínű, kék és vörös kövekkel díszített ötágú korona fedi.

    A címer harmadolt.

    Felső része függőlegesen osztott (címertani kifejezés szerint hasított), alsó részén vízszintes osztás (vágás) határolja le. Bal felső részén (heraldikai jobb oldalon) foglal helyet Magyaróvár egykori címere, a két függő bástyával övezett kaputorony. A lebegő címeralak színe ezüst, háttere vörös, amint az II. Mátyás király 1609-ben keltezett oklevelén megtalálható.

    Jobbra tőle (a címertani bal oldalon) Keresztelő Szent János ábrázolása látható, aki a városegyesítés előtti Moson pecsétjének alakja (ezt 1555-ös pecsétjének vésete bizonyítja. A szintén lebegő figura alapszíne ezüst, háttere kék, a kezében tartott zászló színe vörös, benne a kereszt ezüstszínű).

    Az alsó harmadban a fentiekkel ellentétes színmegosztásban balra kék, jobb oldalon vörös alapon két vízszintes irányú hullámos ezüstpólya fut végig, jelképezve a város folyóit, a Mosoni-Dunát és a Lajtát.”
  • 2. Pofátlan 2013. szeptember 04. 18:54
    „Magyarországon sok címer nem a heraldikai szabályok szerint alkotott. Például az óvári járásban Püski címere nem nevezhető címernek, annyira nem vették figyelembe a szabályokat. Máriakálnok címere túlzsúfolt. Hédervár címere pedig nem a Héderváry család ősi címerét ábrázolja, hanem az Ásványi családét.”
  • 1. Abrafax 2013. szeptember 04. 18:28
    „A címerben klasszikus K. Szent-János ábrázolás látható, a ruha, a kereszt, a kezéből csorgó víz - ha újraírjuk a rendeletet, bizony át kellene szoborni... Hagyjuk inkább. Talán eltelik még hetven év és egy újabb történész kideríti, hogy mégis a 39-es leírás a jó. Egyébként is mindenki úgy tudja, közjogilag is lehet hivatkozni a 39-es határozatra.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megérte összefogni a településeknek

Júliustól Mosonmagyaróvári Térségi Társulásként folytatja működését a korábbi többcélú kistérség. Tovább olvasom