Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Hétvégi kincsvadászok a lakótelepen

Egyre többen és egyre szervezettebben űzik a „kincsvadászatot” a lomtalanítások idején Mosonmagyaróváron.
A hét végén megkezdődött Mosonmagyaróváron a szokásos őszi lomtalanítás. A városszerte lerakott hatalmas konténerek alig néhány óra alatt csordultig megteltek. A rengeteg lom ezúttal sem hagyta hidegen a guberálókat, akik úgy tűnik, évről évre egyre többen vannak. Némelyikük hobbiból, a többség azonban szükségből, hivatásszerűen űzi a szelektív hulladékgyűjtésnek ezt a formáját.

A „hivatásosok" vélhetően már jó előre feltérképezik ilyenkor a terepet és minden konténerhez már hajnalban „őrszemet" állítanak. A kisszékkel és megfelelő mennyiségű élelemmel ellátott guberálók feladata, hogy őrizzék a gyűjtőedényt.

Amint valamiféle hasznosítható – elsősorban fémből készült – tárgyat próbál valaki kidobni, az „őrszemek" rögtön lecsapnak a kincsre. Nagyon jól értik a szakmájukat, hiszen a televíziókban a réztekercset, a mosógépben, villanybojlerekben a vas alkatrészeket, a hűtőszekrényben pedig az eladható alumíniumot látják. A gondosan összeválogatott értékekre mindaddig vigyáznak, amíg munkaadójuk az időközönkénti körútján odaér és felpakolja a cuccot az utánfutóra.

Persze nem mindenki űzi ilyen szervezetten a szakmát. E hét végén volt, aki biciklivel, zsákokkal, szatyrokkal érkezett, mások pedig talicskával gyűjtötték az értékeket. A guberálók elmondták: igazán értékes és használható dolgokat nem nagyon találni a konténerekben, ahhoz még mindig legalább húsz kilométerrel nyugatabbra kell menni lomtalanításra. Az itt kidobott műszaki berendezések már használhatatlanok. Szétszedve azonban a fémes részek kilóra eladhatók. Volt, aki huzalokat gyűjtögetett. Azt mondja, a külső műanyag borítást leégeti róla, s ami megmarad, az tiszta réz.

Ám nem csupán a szükségből guberálóknak okoznak kísértést a kidobott holmik. Amint leszállt az este, sok alkalmi kincskereső állt meg a konténerek mellett és nézegettek, válogattak a senkinek sem kellő lomok közt.

A kincsvadászok azonban – miközben az értékekeket mentik – feltúrják a lomhegyeket, darabjaikra szedik a tárgyakat és csupán azt viszik el, ami számukra érték. A számukra is használhatatlan cuccot közben szétszórják, ami aztán még a konténer elszállítása után napokkal is ott csúfítja az utcaképet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre kevesebb az osztrák vevő

A kereskedők többsége úgy látja, az elmúlt években jelentősen visszaesett a forgalom a mosoni piacon. Kevés az osztrák vevő, a magyarok többsége pedig igencsak meggondolja, mire költi a pénzét. Nagy konkurenciát jelentenek a nagyáruházak és a gombamód szaporodó kínai üzletek. A mosoni piac hosszú éveken keresztül Mosonmagyaróvár legforgalmasabb része volt. Tovább olvasom