Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Hernádi Sándor kiváló zeneiskolát hagy utódjára

Mosonmagyaróvár - – A negyedik igazgatói ciklusomat töltöm most a zeneiskolában. Bár kinevezésem 2009-ig szól, úgy döntöttem, hogy 2008. június 15-től megválok az intézménytől – jelentette be Hernádi Sándor, a Mosonyi Mihály Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója.
Nyugdíj: Hernádi Sándor a negyedik igazgatói ciklus után részben átadja a „karmesteri pálcát"

A mosonmagyaróvári születésű Hernádi Sándor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola győri tagozatán diplomázott harsona-szolfézs szakon. A Győri Filharmonikus Zenekarnál eltöltött emlékezetes, szép évek után költözött haza a Lajta-parti városba, ahol mint harsonatanár és mint igazgató tevékenykedik. A rézfúvós tanszak fölfejlesztése és az ütősök képzésének elindítása után 1975-ben megalakította az úttörő-fúvószenekart, amely 13 évig működött vezetésével.

1979-től 2000-ig a Motim-fúvósok vezetője, 1990-től a Kühne-zenekar karmestere, illetve 10 évig mindkettőnek az élén állt. Ez utóbbit a továbbiakban is szeretné vezetni mint karmester. Hernádi Sándor elmúlt négy évtizedes pedagógusi, illetve közel 20 éves igazgatói tevékenysége mérlegét is megvonta.

A júniustól nyugdíjba vonuló pedagógus az aktív zenélésnek és a családnak, hobbijának szentelné idejét.
A júniustól nyugdíjba vonuló pedagógus az aktív zenélésnek és a családnak, hobbijának szentelné idejét.


– Elégedett vagyok azzal, hogy az intézményből sok olyan növendék került ki, akik zenészként országos és nemzetközi hírnévre is szert tettek. Az évek során sok gyerekbe plántáltuk a zene iránti tiszteletet, szeretetet jól felkészült kollégáimmal együtt. A ’80-as évek vége óta az iskola ütőhangszeres állománya a Dunántúlon is egyedülállónak mondható.
Örömmel tölt el, hogy munkámat többször is elismerték, több kitüntetést kaptam. 2002-ben „A város kiváló tanára" lettem. Megnyugtató, hogy az utódom „kiváló" minősítésű intézményt vehet át.

– A Kühne-zenekar karmestereként, a Moson Big Band vezetője és aktív zenészeként, a golsi fúvószenekar első harsonásaként nem fogok unatkozni. Több idő jut a családomra és a hobbimra, a horgászásra is. Büszke vagyok jogtanácsos lányomra s unokáimra, akik nagyon fogékonyak a zene iránt. Jól megérdemelt és tartalmas nyugdíjasévek kezdődhetnek számunkra, feleségemmel együtt, aki a Bolyai-iskola tanítója és szintén befejezi a munkát – vázolta terveit a búcsúzó igazgató.

Olvasóink írták

  • 3. larong 2008. április 16. 08:52
    „Kedves Sanyi!

    Azt hiszem, Te valóban megérdemled majd a szép és tartalmas aktív kor után a szép és tartalmas nyugdíjas éveket. De ezt én igazán el sem hiszem, mert továbbra is ugyanúgy látunk majd - mert van akin látszik az idő, van akin nem.
    Nagyon szép, nyugalmas, de élményekkel és egészséggel teli további hatvan évet kívánok Neked és kedves Feleségednek is. Akinek ilyen tiszta hallású füle van, a horgászás közben is hallani fogja akár a szélben, akár a madarak énekében, fák zúgásában a szép melódiákat.”
  • 2. Avanivikovó 2008. április 16. 07:02
    „Kedves Sándor !
    Jó pihenést és jó egészséget kivánok Neked és családodnak, aktiv nyugdijas éveket.
    Én a cikkhez még hozzáirom a K.L. Gimnáziumban megalakított
    zenekart. / Kimondani is sok, hogy több mint negyven éve/
    Emlékszem mennyit táncoltunk a zenétekre. Jó volt.
    -Valamikor azt gondltam , hogy csak a nagymamám lehet hatvan éves én nem -. Sok szeretettel minden jót kiván, volt
    osztálytársad.”
  • 1. 987654 2008. április 16. 06:31
    „Hát kedves "Sanci"!
    Ehhez nincs mit hozzátenni, legfeljebb el lehetne merengeni az idő múlásának kegyetlenségéről, de ez sem lenne igaz. Az elmúlt időben ugyan is ha jól tudom - és jól tudom - nagyon sok szebbnél szebb és tartalmas pillanat volt.
    Csak azt tudom mondani midkettőtöknek, sok sok boldog és (aktív) pihenéssel töltött éveket kívánok, az utódnak pedig legalább annyi eredményt sikert, megbecsülést mint Neked!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Most dőlnek el hat év nagy kérdései

Mosonmagyaróvár - A közelmúltban készült el Mosonmagyaróvár Integrált Városfejlesztési Stratégiája,… Tovább olvasom