Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 5°C | 14°C Még több cikk.

Helyi pénz: jövőre jöhet a mosoni korona

Akár jövőre forgalomba hozhatják a mosoni kistérség pénzhelyettesítőjét, a koronát - közölte a helyi fizetőeszköz megteremtését szervező hédervári polgármester szerdán az MTI-vel.

Juhász József (független) elmondta: még nem eldöntött, hogy papíralapú vagy - unikumként - elektronikus pénzhelyettesítő lesz a korona. A "pénzt" kezdetben a 26 településsel és mintegy 60 ezer lakossal rendelkező kistérségben használnának, de nyitva hagynák a lehetőséget arra, hogy ha sikeres a vállalkozás, akkor újabb területeket vonjanak be.
A polgármester hangsúlyozta: a koronától a lakosság összetartozás-érzésének erősítésén túl a helyi gazdaság erősödését is várják. A helyi fizetőeszköz bevezetésének kérdése a Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás csütörtöki tanácsülésének napirendjén is szerepel.
Sopronban tavaly májusban indult el a mára félezernél is több kereskedelmi egységben elfogadott kékfrank, az év elején pedig elkezdték tervezni a rábaközi tallér nyár végi bevezetését.
Hétfőn pedig Porga Gyula, Veszprém polgármestere jelentette be, hogy balatoni korona néven helyi fizetőeszközt vezetnének be jövőre a térségben.

Olvasóink írták

  • 12. HelyiPénz 2011. július 07. 09:56
    „Már létezik a facebook-on egy Mosoni Korona helyi pénz nevű csoport, csatlakozz ide. És sok változatos infót megtalálsz Helyi Pénz profiloldalán: http://www.facebook.com/profile.php?id=100002578922484&sk=wall”
  • 11. senkialadár 2011. május 26. 23:53
    „mindegy hogy mit csak valamit ki kell találni ehelyett a szar ft helyett”
  • 10. evikedves 2011. május 25. 22:16
    „Az iskolát lassan bezárják egy bizonyos népcsoport fogja ellepni a falut a szegényebbeket lenézik és a polgármesternek ez a legnagyobb gondja!?”
  • 9. Lone_wolf.. 2011. május 20. 12:58
    „Magyarisztán, banana republic”
  • 8. pancser 2011. május 20. 00:17
    „Nem csak ez az eszement dolog van, hanem például olyan, hogy a mosonmagyaróvári bölcsisek, óvodások férőhely hiányában menjenek a bezenyei bölcsibe, óvodába. Még a gondolat is borzasztó, pici gyereket utaztatni. Ezt Veszprém megyéből hallottam vissza, megdöbbent kisgyerekes szülőktől, mert az ottani helyii tévék adták.”
  • 7. kóchenger 2011. május 19. 21:22
    „Jézusom, ezeknek agyukra ment a jólét!
    Nincs más dolga a hédervári pm-nek, mint ilyen eszementséggel foglalkozni?
    Ha nincs, csökkentsék a munkaidejét, meg a fizetését is! A maradékot kapja meg lyukas garasban!”
  • 6. alacska 2011. május 19. 19:31
    „Egyik hülye megy a másik után ! M.országon van hivatalos fizetőeszköz, sőt Európában is. Nem tudom mmit bohockódnak ezekkel a helyi pénzekkel. Valakinek, valakiknek jó üzlet. VIssza akarod váltani - már buktál is rajta ! Hagyják már abba ezt a futótűzként terjedő marhaságot! Magyarázza meg valaki miért jó vele vásárolni? Olcsóbban kapsz mindent ? Persze a nagy túrót!”
  • 5. guppy 2011. május 19. 09:26
    „a kistérség bohóca új nyulat húzott elő a cilinderből:) nem véletlen otthon teljesen leszerepelt már a produkcióval, szétesett a hédervári iskola...”
  • 4. hedervar 2011. május 18. 22:20
    „kér hogy az új alkotmány eltörölte a népi kezdeményezés kategóriát: Héderváron most javasolni kellene hogy a polgármester elektronikus mosoni koronában kapja a fizetését:) meglenne az ár-érték arány”
  • 3. akela4 2011. május 18. 15:56
    „Minden átváltás ezidáig is veszteséges volt, de csak annak, aki beváltotta és növelte valaki hasznát!
    Miből gondolják, hogy ezután másképp lesz?
    Ezt is a bankárok találták ki és etetik velük a kisembereket!”
  • 2. pancser 2011. május 18. 14:13
    „Jó lesz ha jön az önkormányzati reform, egy Magyarország van, fizetőeszköz a forint. Vezessük be az úriszék intézményét, az árumegállító jogot meg a derest, ez utóbbit a pihent agyúaknak, akiktől ez az ötlet származik.”
  • 1. calico 2011. május 18. 13:16
    „Mosoni-Balatoni korona, Kékfrank! Eurón már nem gondolkodik senki, jól gondolom?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csaknem rázuhant a fiúra az üveglap

A mosonmagyaróvári vasútállomás peronján a hét végén egy üveglap zuhant le a tetőről. Szerencsére… Tovább olvasom