Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 9°C | 11°C Még több cikk.

Hegyeshalomnál csípték el az embercsempészeket

A két embercsempész tíz külföldit akart Ausztriába vinni.
A rajkai határrendészek 2014. április 18-án 2 óra 45 perckor az M1-es autópálya hegyeshalmi kilépőnél állították meg ellenőrzésre a két magyar rendszámú Suzukit. Az egyik autót egy 42 éves jánoshalmi férfi, a másikat egy 49 éves szerb állampolgár vezette. A két járműben tíz külföldi, közöttük négy gyermek utazott. Két utas török személyigazolványt adott át az intézkedőknek, érvényes úti okmányokkal és vízummal nem rendelkeztek. A nyolc szíriai állampolgár jogszerű magyarországi tartózkodását és a továbbutazáshoz szükséges feltételeket igazolni nem tudta. A rendőrök a tíz határsértőt tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt előállították, ügyükben a további eljárást a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal folytatja.

A gépkocsivezetők a külföldieket a szerb határszakaszon vették fel autójukba és 200 euróért vállalták, hogy utasaikat Bécsbe szállítják. A sofőrök ellen embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja a vizsgálatot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Figyelem - Trükkös tolvajok a hegyeshalmi parkolóban

Egy osztrák nő táskáját lopták ki a várakozó autóból. Tovább olvasom