Kisalföld logö

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -9°C | 1°C Még több cikk.

Hegyeshalom története napjainkig

Milyen volt és milyen ma az a település, amelyet több mint 800 éve Hegyeshalom néven emleget a történeti földrajz? Erre és még számos más részletet illető kérdésre keresi és adja meg a választ Thullner István történész most napvilágot látott könyve, amit legelőször helyi intézményi és egyesületi vezetők előtt mutatott be dr. Borbély Lajos alpolgármester.
A községi elöljáró az első példányt közreadva úgy fogalmazott: mind tartalmában, mind pedig kivitelében „tisztességes" kiadványt tarthat hamarosan a kezében minden érdeklődő. S valóban: a „Hegyeshalom nagyközség története II. (1900-tól napjainkig)" című munka a korábbi, Zoltán László evangélikus lelkész tollából született és jórészt az 1945 előtti ismeretanyagot magában foglaló kötet méltó, időben és témában szélesebb kitekintésű folytatása.

A benne szereplő történetek, adatok úgy adnak ízelítőt a régmúltról, hogy közben nem feledkeznek meg a máról sem. Ez utóbbi állítást igazolandó a gyűjtőmunkát 2004 májusával zárták le. Az ezer példányban megjelent könyv főként a helyieknek s az elszármazottaknak ígér a saját emlékezetükkel összecsengő, közérthető módon megírt, képi és szövegbéli információban gazdag olvasmányt.


A Kisalföld szélén, a Mosoni-síkság és a Parndorfi-fennsík találkozáspontjánál fekvő, kora középkori elnevezésű település nem volt mindig az ország nyugati kapuja – erre világítanak rá a kötet tájföldrajzi és építéstörténeti szemelvényei. Az alig másfél száz oldalon régi idők szép történeteibe, a hegyeshalmi bombázások könyörtelen tényeibe, a hol folyamatosan, hol pedig robbanásszerűen lezajlott lakosságcserélődés kronológiájába mélyedhetünk bele. Az egyes fejezetekben gazdasági és közintézmények, hatósági szervek mutatkoznak be, és szó esik a foglalkoztatásban meghatározó szerepet játszó patinás cégekről is. Az iskolatörténetnek, a kulturális és sportéletnek, a rendszerváltó éveknek ma is részese számos hegyeshalmi lakos, akiknek nevét előbb-utóbb felfedezhetjük a kitartó lapozgatás során. Sok érdekességet rejtenek ugyanakkor a felmérések demográfiai-statisztikai mutatói is, a mai nagyközségi adattár pedig a jelenben segít eligazodni.

A hegyeshalmi önkormányzat által kiadott könyv kéziratát Böröndi Lajos gondozta és szerkesztette, a fényképeket Balassa Tamás készítette, s létrejöttét készséges helyieknek is köszönheti. Lapjait a nagyközönség augusztus második felétől forgathatja.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak a menekültek nevesíthetnek

Miközben a szlovákiai földek nevesítése lassan politikai üggyé válik északi szomszédunknál, itthon… Tovább olvasom