Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Hegyeshalom bérbe veszi az átkelőt

Bérbe adja a vagyonkezelő a hegyeshalmi önkormányzatnak az autópálya-határátkelőt. A bérleti szerződés már elkészült, ám azt a település csak akkor írja alá, ha a vagyonkezelő felújítja a szennyvízátemelőt a területen.
Az autópálya-határátkelő bérbevétele ügyében még nyár közepén egyeztetett az önkormányzat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel és az autópálya kezelőjével a forgalmi rendről és a bérbevételt érintő kérdésekről. Ezzel együtt az átkelőn működő cégeket megkeresték és előzetesen tájékoztatták őket az önkormányzat szándékairól, valamint arról is, hogy a jelenlegi vállalkozásokkal kötne elsősorban bérleti szerződést a település.

A bevételek azonban nem fedezik teljes mértékben a terület működtetésével járó kiadásokat, a gazdaságos üzemeltetés érdekében felvetődött, hogy a jelenleg itt működő cégek átvállalnák a jelentkező hiányt.

Az előzetes tárgyalások eredményeként a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a közelmúltban elküldte az önkormányzatnak a határátkelő bérbevételéről szóló szerződést. Ebbe jelképesnek nevezhető, havi nettó 200 ezer forintos bérleti díjat foglaltak bele. A szerződés része továbbá, hogy az önkormányzat vállalja, saját maga vagy albérlők útján új munkahelyeket teremt, elősegíti a foglalkoztatás bővítését a községben.



Emellett viseli a fenntartással és üzemeltetéssel járó valamennyi költséget, azzal a kitétellel, hogy a szükség esetén felállítandó ellenőrzési pontok fenntartásához az ellenőrző szervek hozzájárulnak és esetleges üzemeltetésük ideje alatt annak költségeit viselik.

A település képviselő-testülete legutóbbi ülésén hozott határozatával hatalmazta fel a polgármestert a bérleti szerződés aláírására a vagyonkezelővel. – Azzal a kitétellel írjuk alá a bérleti szerződést, hogy a szennyvízátemelőt, a szivattyúházat a vagyonkezelő újítja fel, annak költsége az államot terheli – mondta el a Kisalföldnek Szőke László polgármester. – Ezt a kikötést a vagyonkezelő tudomásul vette, és úgy tudom, már zajlik az árajánlatok bekérése a munka elvégzésére. Amint megtörténik a felújítás, aláírjuk a szerződést – tette hozzá a településvezető.

Ezzel egyidejűleg a további működtetésre szerződést kötnek a területet jelenleg is üzemeltető Kiving Kft.-vel. Az ingatlankezelő cég százszázalékos állami tulajdonban van, a tulajdonosi jogokat pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja. Hosszabb távon azonban az önkormányzat tervezi egy saját községi üzemeltetési kft. létrehozását, ami az átkelő működtetését is végezheti majd.

Szőke László hozzátette: a terület hasznosítását illetően igencsak meg van kötve a kezük. Egyelőre ugyanis kizárólag csak a jelenleg már meglévő felépítményekkel számolhatnak. Amíg nem készül el az átkelő akadálymentesítésének végleges formája, nem lehet új épületeket emelni a területen.

Olvasóink írták

  • 4. janesz67 2011. október 14. 01:31
    „Bezenye és Rajka között a benzinkút is az enyészeté”
  • 3. atesz1980 2011. október 10. 20:50
    „A rajkait szerintem érdemesebb lenne már lebontani!Kár érte,de sajnos kis hazánkban az ilyen átadási,bérbeadási dolgok nagyon lassan haladnak.Nehezen válnak meg az ilyen ingatlanoktól,inkább hagyják lepusztulni.”
  • 2. INVEKTUS 2011. október 08. 19:00
    „:)
    egy kis nosztalgia
    http://nosztalgia.fotoalbum.hu/”
  • 1. egy_rajkai_lakos 2011. október 03. 14:41
    „Lehetséges, hogy hamarosan Rajkán is ez fog történni, bár ott már mindent elvittek, amit el lehetett!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nézze meg a felújított mosoni főteret!

Szombaton adták át a felújított mosoni főteret. Nézze meg a szökőkutat, az órát és a piacot! Tovább olvasom