Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

Hazaviszi a tulajdonos gyűjteményét a Hansági Múzeumból

Hazaviszi a Hansági Múzeumból több mint ezer darabos helytörténeti kollekcióját egy gyűjtő, mert az intézmény kiállítóhellyé történő visszaminősítése miatt nem látja biztonságban a tárgyak jövőjét.

A helyi emlékeket gyermekkora óta gyűjtő Németh Alajos a Kisalföld című lapnak elmondta: mivel a tulajdonos megyei önkormányzat nem tud elegendő pénzt szánni az intézményre, ott gyakorlatilag megszűnik a múzeumi munka, és félő, hogy a jövőben a kiállítótér is szűkül, emiatt számos tárgy a tárlókból raktárba kerül.

Attól is tart, hogy a jövőben, egy esetleges selejtezésnél "vélhetően a Moson megyei anyagok kerülnek előtérbe", ezért hazaviszi tárgyait, amíg a kistérségi társulásnak sikerül átvennie a Hansági Múzeumot - tette hozzá.

Olvasóink írták

42 hozzászólás
  • 42. dompici 2011. február 28. 22:24
    „41. A válasz a 32-38 közötti hozzászólásokra történt, így már nem is olyan hosszú - ámbár igen tartalmas lehet, mert hosszán kívül semmit nem szóltál hozzá. Ez igazolja a tényt, miszerint érvekkel telített, ugyanis csak azokra nem szoktál reagálni. A csiripelés helyett beszélj Alajossal, mert nem vonta vissza álláspontját, mindössze tiszteli nemzeti ünnepeinket, így márc. 15. előtt - mivel addig nem várható a múzeum szétverése sem, legalábbis nem jelezte ebbéli szándékát éppen senki - nem fogja kipakolni épp a 48-as tárlót. Ha pedig - nyilván közös örömünkre - a múzeum megmarad múzeumnak és nem lehetetlenül el, mint pl. a csornai vagy kapuvári tette (gondolom, ezek még idegenebbek számodra, mint a Hansági) akkor nem lesz oka visszavenni a gyűjteményét, amit eddig is a legjobb helyen tudhatott.”
  • 41. pancser 2011. február 28. 20:27
    „40. A múzeum nem lehetetlenül el, a hisztéria felesleges volt, bár "dompici" bő lére eresztett védőbeszédéből nem derült ki, de azt csiripelik a városban, hogy a tisztelt magángyűjtő revideálta álláspontját és marad a gyűjteménye. Ha ez igaz még jó jós is lehetek ha kifogyok egyszer a tesztoszteronból.”
  • 40. RickCartman 2011. február 28. 19:41
    „személyeskedés helyett inkább olvassátok 39. hozzászólását, és ezzel, a tényekkel tessék vitatkozni
    Muaddib, a "fejlődés" szót nem tudom értelmezni, miért fejlődés az, ha egy 120 éves,önálló, minőségi munkát végző intézményt beolvasztanak egy győri intézménybe, amihez semmi köze?
    Mindnyájan tudjuk, hogy nem "szűnik meg" a Múzeum, csak szimplán ellehetetlenül.
    pancser, tesztoszteronnal kérkedni még senkit sem hallottam, köszönöm, ennyire nagyot régen kacagtam...”
  • 39. dompici 2011. február 28. 18:50
    „Kedves pancser és Goldhofer Anhangerbau! Engedjétek meg az összefoglaló választ megjegyzéseitekre.

    1.Nem jönnek új, jobb szakemberek a múzeumba, mert azok vannak, és eddig még senki nem bírálta szakmai munkájukat. Sorozatban jelennek meg komoly szakmai folyóiratokban, könyvekben tanulmányaik,, előadásokra, konferenciákra járnak, látogatóbarát kiállításokat építenek és müködtetnek. Diplomájuk a jelenlegi mesterképzésnek megfelelő, és ez ráadásul tapasztalattal, hely- és anyagismerettel párosul.
    2. Képzeljétek el, ma beszéltem Alajossal, történetesen a múzeumban volt, ott volt alkalmam találkozni vele. (közben folyamatosan jöttek kósza diákok, egyéni látogatók, szakdolgozó egyetemista - még jó, hogy a múzeum momentán zárva, képzeljétek, mi lehet ott nyitvatartási idő alatt) Örültem, hogy belülről láthattam, hogy nincs hisztérikus hangulat, csak kemény munkafegyelem, rengeteg ötlet, terv. Képzeljétek el a tárlókban 48-as anyagok várnak bemutatásra, régiek és újak vegyesen, sőt előkészítve tapintható műtárgyak, igazi szablyák, korabeli puskák, puskagolyók, csákó, stb. A kicsiknek játszóház készül, minihuszárokkal. A fekvőtárlókba hamarosan 48-as érmek kerülnek, sőt mellettük Alajos egy 48-as anyagcsoportja (ezt ment felmérni, milyen lehetőségek vannak). Közben láttuk, épül egy időszaki néprajzi kiállítás - egyszóval ne reménykedjetek, nagy munkakedvvel, szorgalommal, kitartással dolgoznak, úgy, mint eddig. Példamutató hozzáállás, kevesekben lenne ennyi lelkierő ilyen örlődések közepette, de a múzeum továbbra is ugyanazt az ügyet szolgálja, amire 130 éve létrehozták.
    3. Nem dőlt el a Cselley ház üzemeltetésének a sorsa, csupán az idei év dolgozó bérének kifizetését vállalta város+társulás. De a további létezési forma több, mint kérdéses, és a polgármester nyilatkozatai, ha olvasod őket, egytől egyig azt sugallják, a város a három intézményben egyként gondolkodik, és ezt a kulturális alapcsomagot vállalja át a megyétől. Ennek számos financiális és szakmai oka van, amit már ezerszer leírtam, és te kedves pancser ezerszer nem értettél meg.
    4. A múzem bérleteket adott ki, amit a városvezetés segítségével eljutatott az iskolákhoz, valamint ehhez kapcsolódóan kidolgozott egy múzeumpedagógiai programcsomagot, amiről előadás is volt, és füzet formájában is megkapták az iskolák az anyagot. További extra foglalkozások pedig egyeztethetőek a múzeumpedagógussal, sőt a szakmuzeológusokkal is. Így minden városi gyerek, sőt a környező települések iskolái, óvódái is eljuthatnak célzott foglalkozásokra, amik egy az egyben épülnek a tanulmányi anyagukba. Én nem tudom elképzelni, mire lehetne még igény, amit eddig egyetlen pedagógus sem jelzett, sőt itt a fórumokon is az ellenkezőket olvastam (pl. az ovoneni nick hozzászólásai)
    4. Kérlek, csak egyszer tegyétek meg a kedvemért, hogy konkrét hibákat soroltok fel a múzeum napi működését illetően, ha nem tudjátok megoldani, akkor a honlapon megadott kapcsolati címre én szívesen elküldöm az illetékes muzeológusoknak, min kell javítani. De tudjátok, nem könnyű olyanokkal vitatkozni, olyan dolgokról győzködni titeket, amit kicsit sem ismertek. Írjátok meg légy szíves, mikor, milyen rendezvényen voltatok, mikor szembesültetek a múzeum szakmaitlanságával, az igazgatóság (1 fő) alkalmatlanságával.
    5. Rc-t nem ismerem (vagy nem tudok róla, hogy ismerném), de nem hisztérikusak hanem tárgyszerűek a hozzászólásai, sőt mindig a leírtakhoz szól hozzá, nem különálló, mindentől független elméleteket dobál be a köztudatba, mint Ti, aztán fittyet hányva a tényszerű cáfolatra újra kezditek a hangulatkeltést a semmire építve. További jó puffogást, ha ez nektek kellemes, Ti pedig kívánjatok nekünk jó szurkolást, hogy megmaradjon a Múzeum olyannak, amilyennek Sőtér és Ivánfi megálmodta, és muzeológus-generációk megteremtették. (Ettől még csinálhattok szebbet, jobbat, de a meglévő értékeket ne piszkáljátok!)”
  • 38. pancser 2011. február 28. 12:04
    „36! RC! Számtalanszor elmondtam, a Cselley ház és a Múzeum nem fog bezárni, tudomásom szerint a Cselley ház üzemeltetése eldőlt. Most hozzáteszem a korábbi véleményemhez, hogy a gyűjtő tárgyai még visszatérnek a múzeumba a kedéllyel lecsillapodása után. Most vszleg hisztérikus hangulat hatása alatt hozta a döntését. Feltételes módban beszél "félő, hogy a jövőben a kiállítótér is szűkül, emiatt számos tárgy a tárlókból raktárba kerül". Emberileg teljesen érthető, hogy félti szeretett tárgyait, de majd az idő múltával a kedélyek csillapodásával vissza fog térni, mert nem hogy nem fenyegeti a veszély a gyűjteményt éppen ellenkezőleg a város egyik büszkesége.
    Ami a hormonokat illeti, nekem még nincsenek a változatlanság melletti tüntetésre ingerlő hormonjaim , lehet ha majd őszülök akkor azok dominálnak majd. Nem illik ugyan egy asszony irányában valamiféle évekre utaló szót elejteni, de ha már előhozakodott vele, a változó kor ismérvei nem az én írásaimból fröcskölnek, férfiként ilyesmi nincsen, csak tesztoszteron.”
  • 37. Muaddib 2011. február 28. 11:31
    „36. RickCartman 2011.02.28. 10:15
    35. pancser 2011.02.27. 22:19
    Kérem, ne magyarázza el, hogy mit akarok megmagyarázni. "
    Kedves Rick Cartman
    Pedig nagyon egyszerű a hozzászólásai alapján ön mindenkinek neki megy, akinek egy kicsit is újító vagy hagyományostól eltérő véleménye van!
    Az olyanok, mint ön tartják vissza a fejlődést mindenben újító szándékban szálkát és akadályokat keresve.”
  • 36. RickCartman 2011. február 28. 10:15
    „35. pancser 2011.02.27. 22:19
    Kérem, ne magyarázza el, hogy mit akarok megmagyarázni. Főleg akkor, ha maga sem érti azt.
    Hozzászólásai hiteltelenek, minden érvet nélkülöznek, alapvető tájékozatlanságot árulnak el.A több ezer aláírás viszont hiteles, és tényszerű: valakik valami rosszat akarnak tenni a város ellen, és sokan ezt nem akarják. Erről szól a történet.
    Hisztériát csak az ön hozzászólásaiban érzékeltem, a többiek nyugodtan, észérvekkel szóltak hozzá, sokan közülük (nem titok, magam is) névvel, címmel vállalták véleményüket azzal, hogy aláírták a tiltakozást, arcukat vállalták, hogy tüntetni mentek. Nagy dolog ez manapság, nem sállal eltakarva, hanem nyíltan kiállva vállalni véleményt bármiben is. Hisztériáját a változó kornak tudom be, nyugalom, a derűs nyugdíjas évek idején csillapodik majd a hormonok vad játéka. Ehhez jó egészséget, pá.”
  • 35. pancser 2011. február 27. 22:19
    „Térjünk vissza a kályhához! Az itt szóló "RC" és "dompici" azt akarja megmagyarázni, hogy mi most jön a múzeum életében az fizikailag veszélyezteti egy magyaróvári magángyűjtő értékeit. Azt próbálják elhitetni a mostaniak nélkül nem lesz, nincsen múzeumi élet és rend. Van. Jönnek újak, frissebbek, szakemberek jobban felkészültek stb. Kár az erőlködésért, a hazugságokért. Nem vagyok hajlandó a gyenge agyi adottságot játszóknak az abc-vel kezdeni. Hisztéria van de majd kipukkad lufi. tényleg változtatni kell ez világos és egyre világosabb. Éljen és virágozzék Mosonmagyaróvár a mi városunk! Pá!”
  • 34. RickCartman 2011. február 27. 20:36
    „32. Goldhofer-Anhängerbau 2011.02.27. 18:30
    Meg van szervezve. "Múzeumi órák" a neve, múzeumpedagógussal, minden korosztálynak, beépítve a helyi tantervbe. Szent tájékozatlanság...A múzeumnak pedig nem "vezetősége" van, hanem igazgatója, ha szakmailag értesz hozzá, bíráld konkrétan, illetve pályázz a helyére.”
  • 33. RickCartman 2011. február 27. 20:31
    „26. HT 2011.02.27. 11:07
    Bocs:-)”
  • 32. Goldhofer-Anhängerbau 2011. február 27. 18:30
    „Ahhoz, hogy Mosonmagyaróváron megmaradjon a múzeum radikális lépésekre van szükség!!
    Az 1. és legfontosabb lépés:
    az eddigi és jelenlegi múzeumvezetés azonnali eltávolítása, ugyanis szöveg van, csak a tettek hiányoznak. Sajnos rendkívül rossz kezekben van az intézmény, mert pl. mikor szervezte meg a múzeum, hogy a városban tanuló összes diák eljusson az iskolai pályafutása során legalább 1x / tanév? Mennyi a város diáklétszáma? Fontos, hogy kinevelődjön egy a kultúra iránt érdeklődő új generáció, egyáltalán fontos nekünk a múltunk? (Persze aki/k a várost ugródeszkának használják nyugat felé, azt/azokat vélhetően nem érdekli a helyi történelem. De reméljük ők vannak kevesebben.)”
  • 31. dompici 2011. február 27. 18:04
    „30. Már megint a szezon és a fazon klasszikus esete. Egy szóval sem állítottam, hogy a múzeumban nincs nyilvántartás. Ellenkezőleg. Nagyon részletes leltár létezik. Alajos tárgyairól azonban csak letéti összeírás, nem leltár, mert ez a múzeumok esetében nem puszta felsorolás, hanem nagyon részletes, minden egyes tárgyról kb. fél gépelt oldalnyi leírás egy-egy hatalmas könyvben, illetve számítógépen. Mindazonáltal, ha a kölcsönző fél nem teljesíti a múzeum esetleges (ez esetben, amíg fennáll a múzeum jelen keretek között ez hipotetikus) akaratát, miszerint azonnal szállítsa el, utána nem köteles megőrizni azt. Hiszen ez esetben mindent be lehetne vinni és ott tároltatni. Arra sem kötelezhető az esetlegesen felálló "új" kiállítóhely, hogy Alajos tárgyait ugyanúgy szeretgesse és bemutassa, mint a jelen múzeum, így a gyűjteménye automatikusan értékét veszíti. A másik ami a cikkben szerepelt, az állagmegóvás: ha az új struktúrájú múzeumban kérdéses a saját tárgyak megóvása, mi a garancia hogy épen marad Alajos magángyűjteménye? Ismét semmi.
    Nagyon szívesen engednék a 48-ból egy korrekt 67 javára, ám ilyen ajánlatot egyelőre nem kaptam senkitől, így maradok következetes. Bismarck politikája pedig már "bizonyított", így nem tekinteném példaképemnek, hiszen már a kiindulási alap (politika) is fals utakra vezetne az általam képviselt örökségvédelmi eszményekkel szemben.”
  • 30. pancser 2011. február 27. 16:45
    „29! I´m sorry, sajnálom, ezt hasonlatot jó eltoltam, ez lett volna korrekt, de nem, erre úgy látszik már nem telik. "Csak az ökör következetes" idézet Bismarcktól a nagy német kancellártól, talán te is így gondolod.
    De térjünk vissza a témánkhoz. Egy szállodai szobában is van leltár, de még egy kollégiumiban is, egy Múzeumben ne lenne? Egy külső cég, vagy magánszemély teremben tárolt eszközével nem bánhatok kedvem szerint, esetünkben nem selejtezhetem ki. Egy múzeumban ott ahol komoly értéket is képviselhetnek egyes tárgyak ne lenne nyilvántartás, méghozzá precíz és részletes, különben hogyan lehetne tudni mi kié, a többiről ami szakmai rész, nem is beszélve? Hiszterizált légkörben persze nehéz tárgyilagos lenni. Ha meg azért van az egész, mert az ott tárolt dolgok csak az úri becsületszóra hagyatkozva állnak ott akkor az nincs rendjén.”
  • 29. dompici 2011. február 27. 15:42
    „Annyira hasonlít a háztartási szemét a gyűjteményéhez, mint a te házad a múzeumhoz. A hasonlatnak ugyanis nem ez volt a lényege, de miután a múzeumi kifejezéseket nem érted, próbáltam köznapian megvilágítani a dolgot. A másik, hogy a jövőben, ha kulturáltan akarsz vitatkozni, tartozkodj attól, hogy szövegkörnyezetből mondattöredékeket ragadsz ki, és így alapvetően eltérő kontextusban tálalod a vitapartner álláspontját. Erre már - jobb helyeken - általános iskolában figyelmeztetni szoktak. Amit írtam, ugyanis nem az általad idézett mondandójú volt, hanem (klasszikusokat csak pontosan!): "Alajos anyagát alapból nem selejtezhetné senki, de a megőrzője (momentán a Hansági, ha kiállítóhellyé minősül akkor a megyei múzeum egyik régésze vagy történésze) felszólíthatná akár lehetetlen feltételekkel is , hogy szállítsa el (biztosíthatlak hatalmas tömegű a gyűjteménye, a vitrinekben csak a jéghegy csúcsa). Ami ezután marad, azt szakmai okokra hivatkozva (és ki bírálhatná ezeket felül) átfésülhetné, és kiselejtezhetne értéktelennek vélt darabokat." És ez sajnos tény, akkor is, ha neked nem tetszik. Ugyanis a múzeum, még ha át is vette x éve az anyagot, nem köteles azt évezredekig őrizni. Éppen erre nem lát struktúraváltás esetén esélyt Alajos (ő tudja jól, miért - én is, Te meg úgy sem értenéd), ezért kezdte meg az anyag hazaszállítását. Mint ez - mellesleg a cikkben szerepel.”
  • 28. pancser 2011. február 27. 14:17
    „"HT" ne higgy a saját szemednek RC-ra meg a társaira hallgass!”
  • 27. pancser 2011. február 27. 12:51
    „25.höz! Erre mit mondjak, szerintem még nem aludtad ki magadat az éljszakai buli után, Alajos gyűjteményét hasonlítgatod valamihez? Ember állj a zuhany alá és kijózanodsz! Elnézést kell kérned Alajostól ezért a háztartási szemét hasonlatért.”
  • 26. HT 2011. február 27. 11:07
    „RickCartman!

    Azért azt sértésnek veszem hogy "pancser" hoz hasonlítasz engem. :-)”
  • 25. dompici 2011. február 27. 10:15
    „OK, ha ez így van, a háztartási szemetemet a házadba ömlesztem, és neked nincs jogod hozzájárulásom nélkül elszállítatni. Gőzöd nincs a múzeumok működéséről, inkább tanulj, mint tényeket vitass!”
  • 24. pancser 2011. február 26. 17:33
    „23.-hoz! Az agyam eldobom: "Ami ezután marad, azt szakmai okokra hivatkozva (és ki bírálhatná ezeket felül) átfésülhetné, és kiselejtezhetne értéktelennek vélt darabokat." Ilyen értetlenséggel még az életben nem találkoztam. más tulajdonát semmilyen alapon nem lehet selejtezni, sőt a tulajdonos hozzájárulása nélkül fizikai értelemben sem lehet hozzányúlni!”
  • 23. dompici 2011. február 26. 17:24
    „18. Pancser! Ha valamit nem ismersz, ne oktasd (ámbár erre sok példa van, nem csak Te) Egy átvételi-letéti szerződés nem azonos a múzeumi leltározással. Ez utóbbi ugyanis tulajdonosváltást követel, míg az előbbi csupán megőrzés és azonosítás céljából készül. Tehát továbbra is állítom: csak olyan tárgyakat vihetett el, amik nem voltak beleltározva. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a többi - múzeumi tulajdonú - műtárgy be van leltározva, és ezzel jelenleg a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatóságának Hansági Múzeumának ilyen-olyan gyűjteményének tulajdonát képezik elidegeníthetetlenül. Persze kérdés, ha esetleg a megyei múzeum lemondana a Hansági Múzeumról, mi alapján osztanák meg a leltározott gyűjteményi anyagot. Ez azonban teljesen független Alajostól, aki szerencsére ismeri a múzeumi törvényt, mert ha nem így lenne, már elfogatóparancsot adtak volna ki ellene.
    20. Alajos anyagát alapból nem selejtezhetné senki, de a megőrzője (momentán a Hansági, ha kiállítóhellyé minősül akkor a megyei múzeum egyik régésze vagy történésze) felszólíthatná akár lehetetlen feltételekkel is , hogy szállítsa el (biztosíthatlak hatalmas tömegű a gyűjteménye, a vitrinekben csak a jéghegy csúcsa). Ami ezután marad, azt szakmai okokra hivatkozva (és ki bírálhatná ezeket felül) átfésülhetné, és kiselejtezhetne értéktelennek vélt darabokat. Erre már - mert én ismerem Alajost - volt példa, csak az nem mindegy, hogy a 48-as puskagolyók közé keveredett csapágygolyót dobják ki, vagy a mosoni csata teljes rozsdált emlékcsoportját.
    22. RickCartman - teljesen egyetértünk, rengeteg tömegrendezvény van/volt a múzeumban. Én még az ukrán műkincsekre utalnék, mint egy különleges kiállításra, amelynél úgy kígyózott a látogatók sora, mint a pesti nagykiállításokon szokott. A többi időszaki kiállítás általában fél éves, a látogatók nem tömegekben jelennek meg, mert sem sör, sem virsli nincs (vagy nem volt hozzá szerencsém? bár egy néprajzi kiállításon volt almalé...), hanem egyenletesen eloszolva. A másik, hogy tényleg nem 2-3 ember képviseli a múzeumügyet, csak a hírekben többen szerepelnek névvel, továbbá vannak olyan összefoglaló nevek, mint pl kistérségi társulás... De Te ezt pontosan tudod, a többieket (pancsert és körét) pedig bevallottan nem érdeklik a tények.”
42 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

60 százalékkal drágulhatnak a buszjegyek és -bérletek 100 méter miatt

A busz utasa 4,9 km-re érvényes jegyért eddig 155 forintot, az utóbbi napokban 245 forintot fizetett. A Kisalföld Volán az eset hátterében álló mérést felülvizsgáltatja, s egyelőre visszaállította a régi díjszabást. Tovább olvasom