Kisalföld logö

2018. 04. 24. kedd - György 14°C | 23°C Még több cikk.

Hazaszállították a két diák holttestét

Kedden késő délután érkezett Mosonmagyaróvárra a philadelphiai Delaware folyóban július 7-én balesetben elhunyt diákok holtteste.

Dórát csütörtökön délután 4 órakor helyezik örök nyugalomra. A gimnazista lányt a Theatrum ad Flexum színjátszó csoport tagjai is búcsúztatják. A lány maga is tevékenykedett a mosonmagyaróvári társulatban, melynek készülő Moličre-darabjában szerepet kapott. A 16 éves Dórától evangélikus, a 20 éves Szabolcstól katolikus szertartás szerint vesznek búcsút.

A hanságligeti egyetemistát a jánossomorjai temetőben pénteken délután 5 órakor temetik el. A mosonmagyaróvári városvezetők megerősítették: a szülők a nyilvánosság kizárását kérték. (A képen a temetkezési vállalat autója begördül a kórház udvarára.)

Fotó: H. Baranyai Edina
Fotó: H. Baranyai Edina

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. nibail 2010. július 22. 12:18
    „Részvétem minkét családnak!”
  • 28. Floyd 2010. július 21. 20:52
    „Részvétem mindkét családnak!!!!!!!!!”
  • 27. chopin70 2010. július 21. 20:07
    „Őszinte részvétem minkét családnak!”
  • 26. Elemér 2010. július 21. 19:46
    „19. h.sz. viperetta335

    "A végén majd kitalálják egyesek,hogy a szülők lefizették az uszály parancsnokát,hogy tarolja le a vizibuszt,és megkértek egy búvárt,hogy ezt a két fiatalt fojtsa vízbe,hogy lehessen kártéríteni...Ugye milyen abszurd?És ti ezt csináljátok,fikáztok olyasmit,amihez nem értetek,amihez kevés az ismeretetek,mert micsoda dolog,hogy elindult a kártérítési ügy és milyen disznóság,hogy nem lehet a temetésen csámcsogni mások fájdalmán..."

    Ami itt abszurd az a te fantáziád, mert fenti sorolt butaságaidat senki nem állitotta. Az igaz hogy volt csámcsogás egyesektöl, de én azt tisztáztam.”
  • 25. Pisti87 2010. július 21. 19:46
    „Őszinte részvétem a családoknak!”
  • 24. kisviragod 2010. július 21. 18:53
    „Ezt küldöm a fiataloknak: ***-----<----..lehet, hogy nem szép és nem vagyok egy programozó, de együttérzéssel küldöm a virtuális virágomat. Nyugodjanak békében! Részvétem a szülőknek!...”
  • 23. invektus 2010. július 21. 17:54
    „NEM IROK SEMMIT :)

    A KISALFÖLD MEG ,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,”
  • 22. Julianusz 2010. július 21. 17:29
    „Van képetek kritikákat, rosszindulatú pletykákat, bántó megjegyzéseket írni a családról, az anyáról, az elhunytakról??? Nézzetek már tükörbe, hogy mekkora taplók vagytok!!! Mi a büdös franc közötök van hozzá, hogy a család fájdalmában, bánatában, kétségbeesésében hova, kihez fordul tanácsért, segítségért. OLVASD EL? HA MÁR MEGÍRTÁK, ÉS ÉRDEKEL, DE A BÜDÖS FRANC SE KIVÁNCSI RÁ, HOGY MI A VÉLEMÉNYED RÓLA?!!! AZT TARTSD MEG MAGADNAK!!! NE CSÁMCSOGJ EGY ILYEN HATALMAS BÁNATON!!! DE ha irigyled, amit kártérítésként kapnak, akkor részed legyen benne, kapjál a legféltettebb hozzátartozód haláláért 100-szor annyi zsét!!!”
  • 21. Gabcsi 2010. július 21. 17:24
    „Úgy látszik ebben a városban már mindenki átélt egy ugyanilyen szitut és ezért beszélnek oly okosan.Kicsit sem érdekelve,hogy kit és mit bírál,sért,pláne nem jut eszébe hogy esetleg kegyeletet sért.
    Ha már oly okosak jussanak el addig is hogy legalább ilyen esetekben ne lobogtassák a szegénységi bizonyítványukat,épp elégszer tették már egyéb témáknál.”
  • 20. fantocci 2010. július 21. 16:26
    „A barátoknak is ugyanolyan joga van elbúcsúzni mint a szülőknek!És ezt szerencsére az édesanya is igy gondolja!Csámcsogók és hülye hozzászólást irók pedig tényleg NE!!! jöjjenek a végső búcsúra!Bár szerintem a fele ott lesz csak azért hogy azt nézze ki mibe öltözik...stb”
  • 19. viperetta335 2010. július 21. 15:58
    „Egyébként meg tényleg nem értem,kinek mi a köze ahhoz,hogy mennyi a kártérítés,hogy mikor és hogyan tárgyalnak róla,meg ne legyen véleményetek arról sem,hogy a családok nem akarják temetési cirkuszt tátogató,sutyorgó bámészkodó népekkel...
    A végén majd kitalálják egyesek,hogy a szülők lefizették az uszály parancsnokát,hogy tarolja le a vizibuszt,és megkértek egy búvárt,hogy ezt a két fiatalt fojtsa vízbe,hogy lehessen kártéríteni...Ugye milyen abszurd?És ti ezt csináljátok,fikáztok olyasmit,amihez nem értetek,amihez kevés az ismeretetek,mert micsoda dolog,hogy elindult a kártérítési ügy és milyen disznóság,hogy nem lehet a temetésen csámcsogni mások fájdalmán...”
  • 18. viperetta335 2010. július 21. 15:45
    „Tökmindegy,nagyon találó a nick neved,ugyanis a véleményed tényleg tökmindegy.
    Bár lehet,hogy a tökalsó találóbb lett volna.”
  • 17. Elemér 2010. július 21. 14:33
    „15. h.sz. RoninNoob

    "Tökmindegy! Hú de jól informált vagy! Megkérdezhetem, hogy honnan tudod ezt? Talán ott voltál? Netán vársz a jussodra?"

    Ezt Amerikában minden normális ember tudja. Olvasd el az ügyvéd lapját. Minket hivj, mert mi bekasszáljuk a legtöbbet a leggyorsabban. Abbol ha szerencséd van te is kapsz valamit.

    "! A "felelősségre vonás" mond neked valamit? Szerinted ügyvéd nélkül hogy tartanák a kapcsolatot a szülők a philadelphiai és new york-i igazságszolgáltatás embereivel??? Nem a pénzről van szó, hanem a vétkesek megbüntetéséről!"

    Ez a fenti aztán a felháboritó süket szöveg. Az ügyvéd számláz mindent sokszorossan.”
  • 16. audiquattro 2010. július 21. 13:22
    „Nagyon sajnálom,hogy sok ember pletykát gyárt ebből a szomorú esetből!Szerintem békén kellene hagyni végre az elhunytakat és ahozzátartotókat is.A szülőknek ez szerintem szörnyű tragédia amit nem hiszem hogy fel lehet dolgozni,én mint szülő ezt így gondolom. Dóra és Szabolcs nyugodjatok békében!”
  • 15. RoninNoob 2010. július 21. 12:55
    „Tökmindegy! Hú de jól informált vagy! Megkérdezhetem, hogy honnan tudod ezt? Talán ott voltál? Netán vársz a jussodra?! A "felelősségre vonás" mond neked valamit? Szerinted ügyvéd nélkül hogy tartanák a kapcsolatot a szülők a philadelphiai és new york-i igazságszolgáltatás embereivel??? Nem a pénzről van szó, hanem a vétkesek megbüntetéséről!”
  • 14. santiago 2010. július 21. 11:51
    „Jó lenne ha a sok ba**m befejezné a "hisztizést". Meghalt két fiatal. Két olyan ember, akikért nagyon sokan bármi megtennének. Példaértékű emberek voltak, kár hogy az ilyenek mennek el, és nem azok akik tele vannak rosszakarattal. Az édesanya nem bizniszelni akar az ügyvéddel sem, hanem szeretné ha megfizetne az az ember, aki felelős a tragédiáért. Nem kívánom senkinek sem, h ilyet át kelljen élnie, de remélem az ilyen os**a idi**a f***ok előbb vagy utóbb jó leckét kapnak.”
  • 13. traktoros 2010. július 21. 11:06
    „Kedves tök honnan tudod hogy a pénzről egyeztetnek,talán ott voltál ez szerintem butaság a részedről.Ez nem lehet igaz mert itt nem a pénzről szól az egész ezt biztosan te találtad <moderálva>”
  • 12. kismton 2010. július 21. 10:28
    „Miért törölték a beírásomat ezzel a remek fotóval kapcsolatban?
    Akár Mari néni is lehet a kocsiban és a kép 10 éve is készülhetett...”
  • 11. mérpontén 2010. július 21. 09:51
    „A,,szülők a nyilvánosság kizárását kérték"
    A gyászban és fájdalomban együtt érző embereket szívesen látják,de a pletykára éhes kíváncsiskodokat akik betolakodnak az első sorba a családdal szemben hogy lássák ki mibe van ,mennyire sír stb,azoknak semmi keresnivalója ott.”
  • 10. sumegi007 2010. július 21. 09:46
    „Azt tudtam, hogy sok hülye ember van, de hogy ennyi. Normálisak vagytok?? Meghalt két diák és Ti azon vitatkoztok és becsmérlitek őket hogy miként szervezik meg a temetésüket. Jó lenne, ha magatokba néznétek. Kíváncsi lennénk, ha a Ti családotokat érné hasonló helyzet akkor hogy reagálnátok a történtekre, és ahogy sejtem nem így ahogy itt egyesek teszik...

    Részvétem”
29 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lovasverseny gyerekeknek Dunakilitin

A Dunakiliti Lovas Klub szombaton reggel kilenc órától első alkalommal rendez ügyességi… Tovább olvasom