Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

Hatvanmillió forintot adnának sikerdíjként

Ismét napirendre került a Futura, illetve a szennyvíztisztító-beruházással kapcsolatos sikerdíj a képviselő-testület legutóbbi, rendkívüli ülésén.

Az önkormányzat még 2008 novemberében kötött megbízási szerződést az Inventio Consulting Kft.-vel a Futura pályázatkészítési feladataival kapcsolatosan. Ennek egy pontja tartalmazza, hogy a cég a megítélt támogatási összeg arányában sikerdíjra jogosult. A megállapodásban rögzítették továbbá, hogy a sikerdíj a kedvező támogatói döntés időpontjában esedékes. Ám a szerződésben foglaltak ellenére a sikerdíjra vonatkozó számlát első alkalommal 2012. áprilisi keltezéssel állította ki a társaság, ezért azt az önkormányzat számlamódosításra irányuló kérelemmel visszaküldte. Másodízben egy hónappal később érkezett meg a számla. Ezt is visszaküldték a helytelen kiállítás miatt. Ugyanezen szerződés alapján ez év januárjában ismét számlát állított ki a cég mintegy bruttó 40 millió forintos sikerdíjra. Ezt szintén visszaküldte a város az előzőekhez hasonló hivatkozással.

A másik vitatott sikerdíjas számla a szennyvíztelep bővítését célzó projekttel kapcsolatos. Ezen pályázatkészítési feladatok ellátására 2008 januárjában kötött szerződést az önkormányzat az Inventio kft.-vel. A városháza szerint ebben a megállapodásban is rögzítették, hogy a sikerdíj a kedvező támogatói döntés időpontjában esedékes. A megbízási szerződéshez kapcsolódóan első ízben sikerdíj jogcímen bruttó 1,5 milliót utalt át az önkormányzat a cégnek 2009 júniusában. A további, bruttó 66,6 milliós számla ez év januárjában érkezett meg a hivatalába. Ezt a szerződésben rögzített feltételekre hivatkozva visszaküldték, mivel a projekttel kapcsolatos támogatói levél kelte 2011 áprilisa volt.

A polgármester szerint azóta a városháza és az Inventio álláspontja közeledett egymáshoz a követelések kölcsönös csökkentésével, így egyezséggel kívánják rendezni az ügyet. Az Inventio vezetőjével lezajlott előzetes egyeztetések alapján a két pályázathoz kapcsolódó elmaradt fizetési kötelezettség előreláthatólag nettó 60 milliójába kerül a városnak. Az önkormányzat éppen ezért idei költségvetésében elkülönítette már az összeget erre a célra.

A készülő megállapodás szerint a 60 milliót két részletben egyenlítené ki a város. Felét ez év szeptember 20-ig, míg a fennmaradó részt 2014. március 20-ig. Azt is rögzítik, hogy az összeg kifizetése után a társaság a jövőben további követelést nem támaszt a várossal szemben a két pályázat kapcsán. A képviselő-testület mostani döntésével felhatalmazta a polgármestert a megállapodás megkötésére.

Olvasóink írták

  • 9. Lone_wolf.. 2013. június 17. 15:32
    „nagy <moderálva> nekik nem pénzt, <moderálva> politikusai!”
  • 8. Alex64 2013. június 17. 11:18
    „Ebben a városban mindig is nehéz volt jót tenni. De annál sokkal nehezebb azt a mérhetetlen mennyiségű kárt enyhíteni ami Pali bácsi és barátai okoztak. Aminek köszönhetjük a mai napig egyes városrészek állapotát (Moson, Ipartelep) Akkor nem sikerdíjjal fizettek De a múlton (akár milyen is volt) túl kelen már végre lépni és összefogva előre haladni. Ha egy beruházás elkészítése ekkora (egy bérből és fizetésből élő ember számára szinte felfoghatatlan mértékű összeg és teljesen mindegy, hogy az eredeti vagy a csökkentett összegről beszélünk) sikerdíjat érdemel akkor majdan ennek a sikeres üzemeltetése esetén mennyivel kellene jutalmazni azokat akik ezen dolgoznak?”
  • 7. kocsoggorog 2013. június 15. 13:14
    „A te logikáddal akkor a teljes szoci frakció is felelős. Ha valaki elől eltagadnak valamit, mint a teljes testület elől és mindent a Szbó-Sólyom duó ír alá, akkor szerintem megvan a felelős...”
  • 6. abszurdisztán 2013. június 15. 07:35
    „Nem fogytak el az érvek. A Futura ügyben szerintem a volt alpolgi éppen olyan felelős, mint Szabó.”
  • 5. kocsoggorog 2013. június 14. 11:13
    „Látom elfogytak az érvek fiúk, marad a Futura meg a Kubatov...:)
    Ez a baj a szocikkal, hogy még a vitához való szint sincs meg, Tomi hogy lesz ebből városvezetés:)???”
  • 4. abszurdisztán 2013. június 14. 05:58
    „Úgy ´tom, Szabó mellett a Kubatov volt az alpolgi ....:)”
  • 3. justitia18 2013. június 13. 21:37
    „2 !
    Csak annyit tudok, amennyit a városlakók nagy többsége, hogy a város narancssárga színű zászlós hajója, élén a nagy tudású fityiszes politikai komisszárokkal, amibe eddig dupla kézzel döntötték a pénz, 4 hónapos totális hazudozás, meg félrevezetés után a tönk szélén áll...
    És erről nem a szocik, meg a Szabó tehetnek...hanem azok, akik a semmilyen értékesítési és marketing tapasztalattal sem rendelkező komisszárokat oda tették bábnak...De hát ilyen az élet. Messziről jött hölgy, azt mond amit akar, főleg, ha narancssárga a szoknyája...::))
    Remélem lesz felelős "szakértője" az ügynek a későbbiek során...::)), mert fidesznek a Szabóra semmit sem sikerült ráhúznia, ráhazudnia...:::)))”
  • 2. kocsoggorog 2013. június 13. 21:03
    „Justitia, minek szólsz hozzá, ha gőzöd sincs semmiről? Ez kb a fele annak, amire Szabó Miklós leszerződött! Tehát 60 millió Ft megtakarítás, na ezt köszönjük Fidesz! Egyébként még a szoci haverod is megszavazta...”
  • 1. justitia18 2013. június 13. 11:11
    „Talán pontosítsunk !
    60m + ÁFA = 78,2 miilió Ft, plusz a 30 milliós veszteség 2012-ben, plusz a 300 milliós saját forrás, plusz a további évek fenntartása...
    Köszönjük Fidesz !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Segítői képzés a gyógyulásért

Az Újjáéledés Alapítvány Rákbeteg Támaszadó Szolgálat huszonkét éve működik Mosonmagyaróváron. Az… Tovább olvasom