Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Hatszázmillió forintból rekreálnak

A Dunakilitin készülő wellness rekreációs szálloda munkálatai gőzerővel folynak, hisz a tervek szerint októberben megnyílik a létesítmény. A hatszázmillió forintból épülő szálloda egyik lakórészlege szinte már kész, míg a bowlingpályán elvileg szeptembertől lehetne gurítani.

Tavaly kezdődött

Tavaly novemberben már beszámoltunk arról, hogy wellness rekreációs szálloda készülhet el nyárra Dunakilitin. A félmilliárd forintos beruházás során – melyből 75 milliót a Széchenyi-terven nyertek a befektetők – élményfürdőt, szállodát, bowling- és fallabdapályát, valamint fitnesztermet is kialakítanak az épületegyüttesben.

Szálloda és apartmanok

Nos, a kivitelezés befejezése kissé csúszik, de jó ütemben halad: októberben átadhatják a létesítményt. Psze Attila, a készülő szálloda egyik tulajdonosa a Kisalföldnek elmondta: vannak olyan épületrészek, melyek szinte teljesen elkészültek, s már a szőnyegpadlóval dolgoznak.
– Néhány éve a Széchenyi-tervben hetvenötmillió forintot nyertünk turizmusfejlesztési célra. Ezt kellett még kipótolnunk több mint félmilliárd forinttal, amelynek egy részét banki kölcsönökkel fedezzük: terveink szerint egy harminckét ágyas szálloda és apartmanok épülnének Dunakilitin. Tíz apartmant szeretnénk is rögtön értékesíteni.
Emellett a wellness felé orientálódunk: komplex szolgáltatásokkal akarjuk Dunakilitire csalogatni a turistákat.

Ünnepélyes megnyitó novemberben

A hagyományos sportturizmust is megcélozzuk: a műfüves teniszpálya már rendelkezésre áll, a bowlingpálya és az uszoda szeptemberre elkészül, s fallabdázni, kondizni és aerobikozni is lehet ősz végétől. A kivitelezők dolgoznak a klimatizált étterem, százszemélyes konferenciaterem és három tárgyaló kialakításán. A tervezett ötszázmilliós keretbe sajnos nem fértünk bele, körülbelül százmillióval kell kiegészíteni ezt az összeget. A műszaki átadást október elejére, az ünnepélyes megnyitót novemberre tervezzük – mondta el lapunknak Psze Attila.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Finisben a kaszinóváros

Két héten belül – a területi főépítész véleményezése után – elfogadhatják Bezenye új… Tovább olvasom