Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 21°C | 32°C Még több cikk.

Hatmillió forint egy „feneketlen” vödörbe

Jánossomorja - A focihoz mindenki ért – tisztelet a kivételnek –, így nem csoda, ha mindenkinek van véleménye róla. Ezek összeütközése vitát szül – ez történt a jánossomorjai képviselő-testület szerdai ülésén is.
Szerdán Jánossomorján, az önkormányzat ülésén a képviselők a kitűzött hat napirendi pontban foglaltakat egyhangúlag megszavazták, ám a helyi sportegyesület támogatása többórás vitát indukált.

– Üres vederbe töltögetjük a vizet – fogalmazott Luka János, a pénzügyi és gazdasági bizottság elnöke, aki az egyesület második féléves költségvetéséről benyújtott tervezet hiányosságaira mutatott rá.

Nehezményezte, hogy hiába hívták meg a szervezet vezetőit az ülésre, azok nem jelentek meg. Drobnitsch Tamás, a szociális és egészségügyi bizottság elnöke, a JSE nemrég lemondott vezetője azt tanácsolta, hogy szervezzenek a témában egy fórumot, ahol indulatmentes döntést hozhatnak. A volt elnök elmondta továbbá, hogy az új vezetőség nagy lelkesedéssel állt munkához, ám a siker még várat magára. Elindult tehát az élet, de a labdarúgó-szakosztályban lehetetlen állapotok uralkodnak.

Nemes Csaba, a kulturális, oktatási és sportbizottság elnöke szerint a jelen helyzet elfogadhatatlan: „Vegyük tudomásul, hogy ez erőlködés, az egyesület labdarúgó-szakosztálya évek óta szenved, kínlódik, néha pedig bohócot csinál az önkormányzatból." A képviselő javasolta, hogy a szervezet támogatását feltételekhez kösse az önkormányzat, és arra is rávilágított, hogy ezt a pénzt jobb célokra is lehetne fordítani. Fazekas Imre képviselő a pedagógusok szerepvállalását hiányolta az egyesületben, és hangsúlyozta: „életben kell tartani a sportegyesületet".

Luka János további felvetésével, miszerint az SE felépítését újra kell gondolni, akár egy alapítvány formájában, többen is egyetértettek.
A testület többszöri szavazás után végül döntött: a már korábban megszavazott 2,3 millió forint mellett 3,7 millió forinttal támogatja a második félévben a sportolókat.

Az ülésen elfogadták továbbá a költségvetés első féléves teljesítését és a büdzsé módosítását, az oktatási intézmények vezetőinek tanév előtti beszámolóját. A helyi művelődési ház intézményvezetői állására meghirdetett pályázatra hárman jelentkeztek. A testület egyhangúlag Lőrincz György mellett tette le a voksát. A megválasztott igazgató megbízatása öt évre szól.


Becsengettek

Kedden már megszólalt a csengő Jánossomorja iskoláiban, az itt tanuló gyerekek február 17–21. között síszünetet kapnak. Míg tavaly öt tanintézményben 612 diák kezdte a tanévet, idén 540 diák tanítását vállalját a pedagógusok. A 2007–2008-as tanévtől megszűnt az újrónafői Bocskai-tagiskola és bezárták a Karner Ádám-tagiskolát is. Hét pedagógus vesztette el állását. Az iskola számításai szerint további létszámcsökkenés várható: a 2009–2010-es tanévben 496 lesz a diákok száma.














Mészely Réka

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A gazdák keveset tudnak a programról

Szigetköz - Megkezdte a kijelölt Natura 2000-es területek tulajdoni lapokra való bejegyzését a… Tovább olvasom