Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Hárommilliárd forint tájsebgyógyításra

Hárommilliárd forinttal támogatja az unió és az állam a mosonmagyaróvári, a csornai és a környékbeli huszonnégy hulladéklerakó rekultivációját.

Ezt csütörtöktől szerződés igazolja. 70 településen 116 ezer lakos, negyvenezer háztartás érintett.

Várhatóan 2011 végére a mosonmagyaróvári nagytérségi hulladékgazdálkodási rendszerhez tartozó településeken felhagyott szilárdhulladék-lerakókból huszonnégyet felszámolnak. Az igen költséges munkálatokat teljes egészében uniós és állami forrásokból támogatják.

Az erről szóló megállapodást Huba Bence, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóságának vezetője és dr. Árvay István társulási elnök írta alá csütörtökön.


Példaértékű összefogás és eltűnő tájsebek

Az eseményen Molnár Csaba kancelláriaminiszter kiemelte: ez ügyben is az önkormányzatok példaértékű összefogásról tettek tanúbizonyságot. Míg Mosonmagyaróvár és térsége hárommilliárd forintból végezheti el a 24 hulladéklerakó rekultivációját, addig Győr és környéke 5,2 milliárd forintból, Sopron és környéke pedig 2,6 milliárd forint nemzeti és uniós forrásból. Huba Bence a Környezet és Energia Operatív Program sikerére hívta fel a figyelmet. Hozzátette: rekultivációra közel kilencvenmilliárd forint áll a pályázók rendelkezésére, ebből már 43 milliárd forint gazdára talált. A szakember kiemelte: régiónk élenjár a források felhasználásában.

Dr. Árvay István és Huba Bence írta alá a hárommilliárd forintról szóló támogatási szerződést.
Dr. Árvay István és Huba Bence írta alá a hárommilliárd forintról szóló támogatási szerződést.

Dr. Árvay István a részletekről tájékoztatta az érdeklődőket: milyen összegekre számíthatnak az érintett települések, hogyan oszlik el a hárommilliárd forint támogatás. A beruházás során eltűnnek olyan tájsebek, mint Acsalag, Bágyogszovát, Bősárkány, Enese, Farád, Kimle, Kóny, Lébény, Mecsér, Páli, Pásztori, Rajka, Szany, Szárföld, Tárnokréti, Vág vagy éppen Vásárosfalu lerakói. Korszerű, biztonságos, ám igen drága vízzáró lefedést és növénytakarást kapnak Mosonmagyaróvár, Csorna és Szil hulladéktelepei.


Júliustól kezdődhetnek el a munkálatok

A 3 milliárd forintról szóló megállapodás alapján közbeszerzéssel választják ki a kivitelezőt, a műszaki felügyelőt, a kommunikációért és a lebonyolításért felelős szervezeteket. Várhatóan júliustól kezdődhetnek el a munkálatok, melyekkel 2011 végére kell elkészülniük. A fejlesztések egyébként 70 településen 116 ezer lakost, mintegy negyvenezer háztartást érintenek.


Hulladékgazdálkodás

A társulás elnöke elmondta: a sikeres rekultivációs pályázat után a hulladékgazdálkodásra vonatkozó közel ötmilliárd forintos projekt még előttük áll. A társuláshoz tartozó hetven önkormányzatnak a harmincszázalékos önrészt igénylő pályázatnál másfél milliárd forintot kell biztosítania. Huba Bence szerint várhatóan április végéig erről a pályázatról is döntés születhet.

Olvasóink írták

  • 2. embertelen 2010. március 15. 08:37
    „Szépen kimoderáltak, ezért a véleményemet most finomabb megfogalmazásban visszateszem:
    A Kisalföld újságban a fenti cikk alatt, megjelent egy jegyzet, aminek lényege, virágnyelven elbeszélve az a kérdés, hogy a fidesz szervezte ,,polgári" bálon, a szóbeszéd szerint, egy fideszes képviselő, vagy valaki más inzultálta-e Mosonmagyaróvár jegyzőjét, dr. Orbán Gézát. A jegyzetben találhatók szerint a helyzet a címével ellentétben mégsem teljesen megnyugtató, mert valami baj érhette szegény dr. Orbán Gézát, ugyanis nem jól emlékszik az esetre, holott annak több tanúja is volt. Tekintettel arra, hogy dr. Orbán Géza hivatalos személynek számít, a rendőrség bejelentés nélkül is kivizsgálhatná az esetet. Azt hiszem, hogy megérné, ez Vida István jegyzetének első bekezdéséből is kitűnik. "Csakis az igazat, mindig az igazat."
    Háttérinformáció: http://www.ldrtv.hu/?p=755”
  • 1. embertelen 2010. március 06. 19:33
    „mlacnak
    Biztos, hogy van moderátor, és az is biztos, hogy a két hozzászóláson nincs mit moderálni, mindkettő kultúrált és egy adott ügyben az igazságot keresi. Az, hogy ide kerültek a hozzászólások, annak az az oka, hogy az érintett ügynek és a cikknek az egyik főszereplője azonos.
    Neked, mint rendszeres fórumozónak tudnod kell, hogy nem ez az egyetlen fórum, ahol másról is írnak, mint ami konkrétan a cikkben van. Igaz, hogy arról is írhattunk volna, milyen rendes ez az unió, és az mszpés kormány, hogy hárommilliárd forinttal támogatják a mosonmagyaróvári, a csornai és a környékbeli huszonnégy hulladéklerakó rekultivációját, de erről nem akartunk írni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Világháborús gránátokat talált szántás közben

Két második világháborús tüzérségi gránátot talált egy férfi szántás közben Mosonújhely határában. Tovább olvasom