Kisalföld logö

2018. 07. 16. hétfő - Valter 17°C | 27°C Még több cikk.

Három ütemben újítják fel az utat Mosonszentmiklóson

Három ütemben újítják fel az utat Mosonszentmiklóson
Javában zajlanak az energetikai korszerűsítések az önkormányzati intézményeknél Mosonszentmiklóson, s a Magyar Közút megkezdte a települést átszelő út felújítását is. Falunapra is készülnek hétvégén.
A Kisalföldben április 23-án írtunk arról („Lyuk lyuk hátán – Mindenkit dühít az utak áldatlan állapota"), hogy a mosonszentmiklósi utak egyes szakaszai nagyon rossz állapotban vannak. Bedő Csaba, Mosonszentmiklós polgármestere korábban levélben jelezte az állami közútkezelőnél, hogy a települést átszelő út katasztrofális. Nemrég a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megkezdte a fenti szakasz felújítását. Tegnapi látogatásunkkor láthattuk, hogy már több aszfaltcsíkot lefektettek a szakemberek.

– Örülünk annak, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megkezdte a munkálatokat ezen a rossz és forgalmas útvonalon. A tájékoztatás szerint nyár végére végeznek a felújítással, melyet három szakaszban végeznek el a félpályás útlezárások elkerülése végett – tudtuk meg a faluvezetőtől. A meglévő burkolatot átépítik, új alapréteget, valamint aszfaltot építenek be. A vízelvezető rendszert is helyreállítják, továbbá a burkolati jelek, forgalomtechnikai eszközök is megújulnak. A csatlakozó útszakaszokat olyan mértékben építik át a szakemberek, amennyire a megerősített útpálya magasságkülönbsége miatt az szükséges. 
Közben négy községi épületnél dolgoznak az energetikai korszerűsítésen. Erre pályázott a falu és kapott is 83 millió forintot. A megyében azon kevesek közé tartoznak, akiknek nem kell önerőt hozzátenniük a pályázati pénzhez. Anélkül is elkészül munka.

– A községházát, óvodát, konyhát, orvosi rendelőt hőszigeteljük, ahol szükséges, nyílászárót cserélünk, és korszerűsítjük a fűtést. A konyha kivételével, mivel ott már van, mindenhol kialakítunk mozgáskorlátozott-illemhelyeket, és az épületeket is akadálymentesítjük. Napelemekkel látjuk el az intézményeket, a konyhában a meleg vizet napkollektorokkal nyerjük majd. Az orvosi rendelőben nagyobb belső átalakítás is történt. Oda most a festőket várjuk. Az óvodában – a leállást követően – a hónap közepén kezdődhet meg a felújítás. Itt egyébként egy másik pályázat támogatásával minibölcsit alakítunk ki. Hatmillió forintot nyertünk, amit hárommillióval egészítünk ki. Ősztől így már egyéves kortól tudunk gyermekeket fogadni – sorolta Bedő Csaba.

A napokban adták át a műfüves focipályát, mely 27 millió forintból készült el (ebből 20 a pályázati támogatás). Az utánpótláscsapatok mérkőzései mellett gyermekeknek ügyességi versenyeket szerveztek a megnyitón. A pályát a sportegyesület üzemelteti, náluk lehet jelentkezni az igénybevételre.

Idén augusztus 4–5-én ünnepli a település a 810. évfordulóját színes programokkal, szimfonikus koncerttel és ünnepi szentmisével egybekötve. Addig is falunapra gyűlnek majd össze most szombaton.
Falunapi program

Szombaton délután 3 órától nyitják meg a falunapot ahol a Moodbreakers tánccsoport, Ötvös Dánielné pajzán meséje, a helyi néptáncosok, Baranyai Barna, Kaczor Feri, Szabó Ádám szórakoztatnak. Az este folyamán az NB II-t nyert tekecsapatnak adják át az aranyérmeket, majd sok értékes tombolát sorsolnak ki. Polgár Peti után tánc hajnalig, zenél a Bówly Roll. Közben számos gyermekprogram is várja a legkisebbeket.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három ütemben újítják fel a falut átszelő utat Mosonszentmiklóson

Javában zajlanak az energetikai korszerűsítések az önkormányzati intézményeknél Mosonszentmiklóson,… Tovább olvasom