Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Három település közös körjegyzőségben folytatja

Január elsejétől Ásványráró Kimlével és Károlyházával közös körjegyzőséget alkot.
Az év elejétől közös körjegyzőséget hozott létre Kimle és Károlyháza Ásványráróval. A 2011/2012-es tanévet is együtt indították a települések, ugyanis oktatási intézményeik is társultak korábban.

– 2011 nagyon sok újat hozott. Próbálunk költségtakarékosan gazdálkodni. Persze ez nagyon nehéz, ha az embernek mindene régi és felújításra szorul – magyarázza Tatainé Popp Rita ásványrárói polgármester. Az önkormányzati törvény tervezetével kapcsolatosan kifejtette:

– A körjegyzőséget tekintve biztos, hogy a törvény már megengedi a nem egymás melletti települések körjegyzőségét is. Remélem, ez az év majd megmutatja, mit tudunk ebből profitálni és kamatoztatni. Önállóságra esélyünk amúgy sincsen, mivel településünk létszáma nem haladja meg a kétezret és sajnos előreláthatólag nem is fog emelkedni.

Tatainé Popp Rita
Tatainé Popp Rita


Tavaly tavasszal befejeződhetett az iskola akadálymentesítése, melynek keretében megújulhattak a vizesblokkok is. „Sajnos más fejlesztéssel egyelőre nem büszkélkedhetünk" – fűzi hozzá a településvezető.

Az önkormányzat rossz anyagi helyzetét tekintve és az adott lehetőséget kihasználva kétszer pályázott a szigetközi település az önhibáján kívüli önkormányzatoknak elkülönített keretre. A júniusi elbírálás alkalmával 17,5 millió forinthoz, decemberi elbírálás és kompenzáció alkalmával pedig 11,3 millió forinthoz jutott a település. Tatainé elmondta: ez nagymértékben járult hozzá anyagi helyzetük javításához. Ezeket az összegeket a régóta fennálló tartozásaik kiegyenlítésére tudták fordítani. Hiányuk még mindig van bőven és még van olyan szolgáltató is, ahol nem rendezték tartozásaikat.

Tavaly 250 millió forintos költségvetésből gazdálkodtak (az összeget az iskolafelújítás költségei emelték meg), idén a koncepció mintegy 107 millió forinttal számol. Az adókból származó bevételük 27 millió forint körüli összeg. A helyi civil szervezetekkel együtt öt pályázatot adott be Ásványráró a LEADER-be, a polgármester szerint nagy öröm lenne, ha ezek sikerrel járnának.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A lébényi jegyző a hivatalvezető

Január elsejétől Mecsér levált a hat szigetközi település alkotta körjegyzőségről, és az év elejétől… Tovább olvasom