Kisalföld logö

2018. 05. 21. hétfő - Konstantin 13°C | 23°C Még több cikk.

Három busznyi utas zsúfolódik két buszra

"Az eddigi három, Levéltől Mosonmagyaróvárig közlekedő buszok közül egy járatot töröltek. A három busz is csurig volt utasokkal, így most azt a három busznyi utast zsúfolják két buszra" - írja Olvasónk.

"A december 9-től érvényes menetrend szerint az eddigi három, Levéltől Mosonmagyaróvárig közlekedő buszok közül egy járatot töröltek.

A három busz is csurig volt utasokkal, így most azt a három busznyi utast zsúfolják két buszra. Néha levegőt is alig lehet kapni, a fel és leszállás pedig gyakran csak akkor sikerül, ha az ember `megverekszik´ a tömeggel.

Előfordult már az is, hogy utastársam csak jónéhány megállóval később tudott leszállni, mert a tömeg ha akarta volna sem tudta volna az ajtóhoz engedni.

A probléma nem azzal van, hogy az ülőhelyek elfogynak, hanem azzal, hogy szinte már allóhely sincs, gyakran a kapaszkodás is nehézségeket okoz" - írja Olvasónk.

Képünk illusztráció. Forrás: kvrt.hu
Képünk illusztráció. Forrás: kvrt.hu

Megkeresésünkre a Kisalföld Volán Zrt. az alábbi tájékoztatást adta: "Ez a létszám utasszámlálás eredményeként jött ki, mely alapján a két busz bőségesen elegendő a reggeli utasoknak.

Az eddigi három buszon többnyire minden utasnak jutott ülőhely, ez most valóban nem így van a jelenlegi két busszal, azonban ennek ellenére a buszok kapacitása az utasszámhoz mérten megfelelő.

Fontos megjegyezni, hogy mindkét busz végigmegy a vasútállomsáig, ezzel is kedvezve az utasok igényeinek, így nem kell átszállniuk, várakozniuk a helyi buszok csatlakozásaira.

Korábban ez nem így volt, gyakran érkezett felénk panasz, hogy a kórházig közlekedő buszon jóval kevesebben vannak, a vasútállomásig közlekedő pedig zsúfolt. Ugyan az ülőhelyek valóban gyorsan elfogynak, a férőhely biztosított" - tájékoztatott a Kisalföld Volán Zrt.

Olvasóink írták

57 hozzászólás
  • 57. Muaddib 2012. december 18. 17:37
    „Tudod mit pancser, nem vitatkozom!
    Legyen úgy, ahogy te gondolod!
    Mosonmagyaróvár csúcssebséggel fejlődik, csodálatos a tömegközlekedés az utak is a legjobbak az országban
    Ja és a sportcsarnok meg kimondottan szép! :)
    Remélem, megnyugodtál!”
  • 56. pancser 2012. december 18. 13:38
    „55. Köszörűs 2012.12.18. 11:36
    Ez igaz, de van egy határ. Figyeld meg, hogy itt a városban még a ritka buszjáratok ellenére üres buszok is vannak. Ez nekem mint adófizetőnek egyáltalán nem tetszik. Fogjuk már fel végre, lesz persze aki ezt soha sem fogja érteni, hogy az üres buszokkal elpotyázott pénz valahol hiányzik.”
  • 55. Köszörűs 2012. december 18. 11:36
    „A tömegközlekedés közszolgáltatás!
    Az állam vagy önkormányzat által támogatott szolgáltatás.

    Csak mondom.”
  • 54. pancser 2012. december 18. 11:13
    „51. Muaddib 2012.12.17. 17:48
    Városunkat se neked sem másnak nem engedem pocskondiázni, az a minimum amit ez ügyben elvárok magamtól.
    Nem tudom milyen burokban élsz, de a mai világ, a többek között az eladósodás miatt a pénzről szól. Egyetlen vállalkozás sem ellensége önmagának, a Volán az utasokból él. Ha nincsen utas, vagy nem fizetnek az utazók annyit, hogy összejönne a busz meg a sofőr közterhekkel megpakolt költségének fedezete, akkor nem indul járat, ha nem hülyék. Ha igen akkor a veszteségek miatt még az sem lesz ami most van, mert a cég tönkre megy és felszámolják. Ezt még a kőkorszakban is tudta zsigerből egy faragatlan vállalkozó.”
  • 53. utazóközönség 2012. december 18. 09:00
    „"52. sziamiau 2012.12.18. 07:46"

    Először nézd meg a menetrendben melyik autóbuszok szállíthatnak helyi utasokat, mert nem mind pl. a Győrbe, Mosonszentmiklósra menőek nem vihetnek városon belül utast, még akkor sem ha valaki meg akarja venni a jegyet, a menetrendkönyvben benne vannak, hogy melyik járatok vihetnek, ez itt nem bevétel kérdése!”
  • 52. sziamiau 2012. december 18. 07:46
    „nekem csak annyi a problémám:a polgármesteri hivatalnál várakoztam,minimum 40 percet (hétköznap,délelőtt)2 db vidéki busz jött,ami a mosoni postánál megállt ugyan,de nem szállhattam fel rá!-a buszokon alig volt utas,a városi jegyet meg vettem volna!!!ez esetleg nem lenne bevétel a volán számára???”
  • 51. Muaddib 2012. december 17. 17:48
    „Kedves Pancser.
    Sokat utazó lévén nagyon jól tudom, mi van máshol de, te, lehet, hogy nem tudod, mi van itt.
    A buszokon azért kevés az ember, mert kiszámíthatatlan nincsenek állandó folyamatos járatok.
    Az meg 45-60 perceket álljanak egy megállóba az utasok az elfogadhatatlan.
    Szóval nem azért nincs utas a buszokon, mert nem lenne rá igény!
    Hanem mert kiszámíthatatlan és ritka.
    Tudod a tömegközlekedés egy szolgáltatás, és a szolgáltatónak kellene igazodni az utazási igényekhez és nem fordítva.
    A Mosonmagyaróvári utak és járdák meg katasztrofálisak. De ha ezt is tagadod, javaslok egy sétát, ha mégsem ismered Óvárt mert esetleg bevándorló, vagy akkor segíttek körbe vezetni, csak szólj.”
  • 50. pancser 2012. december 17. 10:53
    „45. Muaddib 2012.12.16. 19:33
    Bizony vak vagy, úgy hívják, hogy helyi vakság, azokra jellemző akik nem tudják mi van máshol. Mosonmagyaróvár No1. Ez az elmúlt 22 év hozadéka, mindenki aki a városért dolgozott, vagy dolgozik, azok érdeme.
    Ami a tömegközlekedést illeti, nincsen rá igény, ez ilyen egyszerű. Ami busz van sok közülük üresen megy, egy-két ingyen utazó nyugdíjas tölti meg. Aki azt mondja legyen több busz, mondjon utast is vagy pénzt is. A város amúgy is könnyen bejárható, kerékpárral gyalog, ott a taxi elég olcsó és házhoz megy.
    Magam 25 éve egyáltalán nem utaztam városi buszon, nem hiányzik éppen úgy mint 28000 embernek sem. Persze a diákoknak, meg a vasútra járóknak van és lesz is busz a központi vonalon.
    47. Ambar 2012.12.16. 23:36
    Akitől csak városa szidására telik alaptalanul, választhat magának másikat, Kisvárdát, Karcagot, Kazincbarcikát és még sok másikat ajánlok szeretettel, cserélhetsz is velük jönnének örömmel vazze!”
  • 49. pancser 2012. december 17. 10:14
    „EEzt aEzt az undorítóan erőszakos hirdetést mikor veszik le, ezt a sopronit. Ha a kattintás számít akkor biztosan meg van, de nem azért mert érdekel hanem azért mert el akarom küldeni a fenébe csak nem megy. a cikkeket nem lehet rendesen olvasni, értem, hogy kell a pénz de más hirdetni és más bosszantani! Ez bosszantás a javából. Szóval minden kattintás csalás!”
  • 48. utazóközönség 2012. december 17. 06:54
    „Nem értem...
    Én minden nap busszal, és nincs semmi problémám a tömegközlekedéssel!
    Csak a sok nagyképű ember aki kiszállt az autóból mert nincs pénze tankolni/fent tartani/ törleszteni azok azt hiszik, hogy akkor megy a busz mikor neki szüksége van..., hát nem!
    A vonatokról én mindig elérem a buszt 14:14-kor beér a vonat (ha beér...) 14:20-25kor mennek buszok, 15:14-kor ugyan így, aki nem ér fel 5-6 perc alatt az maradjon a valagán!
    Jaa, és ha a vonat késik és a busz nem várja meg, akkor nem a volánt a várost a sofőrt kell szidni, hanem a MÁV-ot okostojások...!”
  • 47. Ambar 2012. december 16. 23:36
    „Én csak a magam nevében mondom a tömegközlekedés Mosonmagyaróváron pocsék!Persze ezt csak az tudja aki használja vagy akarja! Itt sokan mondanak vélemény akik nem is tudják a napi valóságot!Tessék kipróbálni aztán beszélni!Ezért pedig igenis felelős a város vezetése!A város fejlődéséről pedig sokat lehetne beszélni!A legnagyobb fejlődés akkor volt amikor összeépítették Mosont meg Óvárt!Nem mostanában volt nem lehet cáfolni mert látni!Azóta épültek város városrészek az elmúlt húsz évben is.Fejlődés volt a korábbi vezetésnél is aki tagadja nézze meg a bevásárló központot!Van a mostani vezetésnél is pl Moson ,vagy az ipari park!De azért azt mondom nagyon lassú a fejlődés vannak városrészek ahol szinte minimális!Én bizony többet vártam és várok a jelenleginél jóval többet!”
  • 46. 01010 2012. december 16. 22:04
    „44. pl.-Flesch lakótelep útjai EREDETIEK 38 évesek, akkor mi változott??

    AZ AKNAFEDLAPOK MAGASSÁGA A BURKOLATHOZ KÉPEST sajnos nem jó irányba! :(”
  • 45. Muaddib 2012. december 16. 19:33
    „44.pancser
    Én Mosonmagyaróvári születésű is vagyok és itt is élek.
    De nem vagyok vak.
    És az a sok ezer lakosból hidd el nagyon sokan így éreznek.
    Multikat és magán tőkéket ne számold, hanem azt, amit a húsz év városvezetése tett.
    A város tömegközlekedése falusi színvonalú volt már negyven éve is és ez csak rosszabb lett.
    Tömegközlekedésre magyaróvár nagy részén nem lehet számítani, ezért marad a kerékpár vagy az autó a gyalogláson kívül.
    Csak hát az utak és a járdák is az én falusi jelzőmet igazolják.
    Szóval továbbra is tartom hogy a fejlődés Magyaróváron nagyon kicsi.”
  • 44. pancser 2012. december 16. 16:36
    „43. Muaddib 2012.12.16. 12:36
    Vissza kell utasítanom sok ezer lakos nevében, hogy itt nincsen fejlődés. Olyannyira van fejlődés, hogy egy régi óvári gazdászt aki 22 éve nem járt itt, letennének bekötött szemmel a város számos pontján azt sem tudná, a kendő levétele után sem tudná hol van. A város minden irányban terjeszkedik. Ha a falu kifejezést sértésnek szántad nem veszem annak, mert nem az tesz valamit hogy hívják, láttam már olyan városokat .....
    Mosonmagyaróvár, a hasonló nagyságú települések között lehetőségekben, életnívóban a No 1.
    A bejárók problémája nem a város problémája elsősorban, hanem a környező településeké. Ha tényleg úgy van ahogy a levélíró mondja, akkor fogjanak össze az érintett települések és rendezzék az ügyet megfelelően a közlekedési céggel.”
  • 43. Muaddib 2012. december 16. 12:36
    „Mosonmagyaróvár egy nagy falú.
    Falusi a tömegközlekedés 40-év alatt semmit sem fejlődött a szolgáltatások szempontjából.
    Nem csoda hisz visszamaradt régi szemléletű "értelmiségiek" múltat vissza siránkozó vezetőnk vannak és voltak.
    Aki esetleg mást akart azt a "csorda" megette!
    Fejlődés ebben a városban abszolút nincs. Ha bejövő multikat nem számoljuk, mert akkor semmi sem fejlődött ebbe a városba.
    "A kicsinyesség az erényünk! "lehetne a szlogen ennek a városnak.”
  • 42. HT 2012. december 16. 09:04
    „utazóközönség!

    Akkor te vagy a buszsofőr valószínű,azért nem késed le.
    Na az a 3 sofőr áll pont a vasút előtt.
    Legközelebb én sem fogom.Ezek szerint a vonat kési le a buszt. Nekem mindegy.”
  • 41. utazóközönség 2012. december 15. 20:13
    „"neked sincs fogalmad a Hegyeshalom-Móvár viszonylatról, legalább is az útviszonyokról biciklisek számára. Ha a legközelebbi cikk arról fog szólni, hogy elütöttek egy biciklist, aki Hegyeshalomból Óvárra tartott munkahelyére"

    Ezt nem én írtam, hanem te...!
    Én ´Óváron lakom, minden nap megyek hegyesbe, nem kell bemutatni a környéket...”
  • 40. Nagymedve1 2012. december 15. 18:54
    „29. utazóközönség: mikor írtam, hogy Móvár és Hegyeshalom között nincs/van bicikliút ??? Hegyeshalmi vagyok, és nem alföldi, mint te. ;-) Tanulj meg olvasni.”
  • 39. Köszörűs 2012. december 15. 18:34
    „Sila!
    42900-Ft.- ba kerül a 60-km.-es bérletem.
    Ha állok, akkor valakinek az orra biztosan a se<moderálva>nél van.
    Ha ülök, akkor valakinek a farka lóg a számba.
    Te mit választanál?
    Én vonatot, de rákényszeríttek a buszra.
    (Odafelé csak busz van, visszafelé jöhetnék vonattal is, ha árulnának olyan bérletet.)”
  • 38. SiLa 2012. december 15. 17:41
    „Remélem azok az emberek, akik a velős kritikákat megírták mindig teljes áru jegyet kérnek.”
57 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adventi forgatag Mosonszentpéteren

December 15-én szombaton a mosonszentpéteri templom melletti téren adventi forgatag várja az… Tovább olvasom